The Goonies (Kincsvadászok)-karakterekkel is bővíteni fog a MultiVersus?

A Warner népszerűnek tekinthető free-to-play, és ebből adódóan fizetés nélkül elképesztően nagy grindolási igényekkel rendelkező Super Smash Bros.-klónjába további karakterek is érkeznek majd; ezek közül néhányat kideríthettek messze a bejelentésük előtt.

 

Egy új MultiVersus-frissítés után (ahogy az megszokott) a játék adatbányászaton esett át. Egy tweet szerint a MultiVersus Hub szerveren több Goonies kódsort talált, és nem csak karakterekre, hanem karakteruniverzumra vonatkozott a több utalás is, így nem csak egy karakterrel erősödhet a például DC képregényekből ismerős Supermannel vagy Batmannel rendelkező játék (de lehetne egy tonna példát említeni rajtuk kívül más rajzfilmekből is: pl. Tapsi Hapsi, Bozont…), hanem ennél több is a tervek között szerepelhet.

A The Goonies neve nem biztos, hogy ismert lehet. A filmet 1985-ben mutatták be (magyarul elvileg Kincsvadászok néven). Az amerikai kalandfilm-vígjáték forgatókönyvét Steven Spielberg története alapján John Columbo írta, a rendező pedig Richard Donner volt. (Készült belőle játékadaptáció is, de a The Goones II nem egy filmen alapult, hanem az első játék előzménysztorija volt.) A film egy csapat kölyköt követ, akik egy kalandra indulnak, hogy felkutassák a legendás XVII. századi kalóz, Félszemű Willy rég elveszett vagyonát. A kaland során egy bűnöző család üldözi őket, akik a kincset maguknak akarják.

A tweet szerint esély mutatkozik arra, hogy a gyerekek ellen irányuló Fratelli család szellemileg kissé visszamaradott (és végül a kincsvadász srácok oldalára álló) Lotney „Sloth” (magyarul Lajhár) Fratelli lehet az, akivel bővíthet a MultiVersus, de nem kizárt, hogy ennél sokkal nagyobb tervei lehetnek a Player First Gamesnek és a Warner Bros. Interactive Entertainmentnek az Unreal Engine 4-et használó, PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra elérhető játékkal kapcsolatban. Például volt olyan szivárgás, hogy Joker is jöhet (és őt Mark Hamill szólaltathatja meg; az animációs sorozatban ő volt a sztár ebben a szerepben), de nem kizárt, hogy az Óz, a nagy varázsló és a Beetlejuice (magyarul itt is alcímet kapott: Kísértethistória). is felbukkanhat a játékban.

Ez persze még nem hivatalos.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu