FILMKRITIKA – A modern közönség egyre telhetetlenebbé vált, amikor a hírhedt sorozatgyilkosok, megoldatlan ügyek és régóta húzódó rejtélyek körül forgó tartalmak iránti vágyáról van szó, legyen szó akár játékfilmekről, epizodikus sorozatokról, dokumentumfilmekről vagy podcastokról. A szenzációhajhászás és esetenként horrorisztikus elemek ábrázolása gyakran mankóként használható, de a Netflix közelgő, igaz életből készült thrillere, A jó nővér (The Good Nurse, bemutató: október 26.) bölcsen a nagyobb összefüggésekre összpontosít, nem pedig magukra a szörnyű bűntényekre – ami egyben a film óriási előnyére is válik.

 

 

Tobias Lindholm rendező lassan pergő, karakterközpontú dráma, nyomozati eljárás és a szemet hunyás okozta károk nyugtalanító szemlélete keveréke akár a könnyebbik utat is választhatta volna, és a legtöbb figyelmet a Charles Cullen által elkövetett sokkoló szörnyűségekre helyezhette volna, aki egy ápoló, akit elítéltek 29 beteg megöléséért 16 éves, az Egyesült Államok kórházaiban dolgozó karrierje során.

Szakértők szerint azonban akár 400 halálesetért is felelős lehet, ami a feljegyzett történelem egyik legtermékenyebb sorozatgyilkosává tenné. Míg az ilyen figyelemfelkeltő hangzatos szalagcímeket tömegmarketing-horogként is fel lehetett volna használni, hogy a nézők morbid történetekre való étvágyát kielégítő történetet építsenek, A jó nővér azért él, mert sokkal inkább a „miért engedték, hogy ez megtörténjen?” kérdéssel foglalkozik, mint azzal, hogy „hogyan úszta meg?”.

 

 

Remek forgatókönyv és két zseniális alakítás

 

Mérhetetlenül sokat segít, hogy az 1917-ért Oscar-díjra jelölt Krysty Wilson-Cairns forgatókönyve kimért, átgondolt és gyakran szívszorító, anélkül, hogy bármi köze lenne a nyálashoz vagy az elnagyolthoz, míg a két központi alakítás – Jessica Chastain mint Amy Loughren és Eddie Redmayne mint Cullen – pont annyira lebilincselő, amennyire azt egy Oscar-díjas párostól elvárnánk, akik ilyen súlyos anyagba mélyedhetnek bele.

Még ha nem is ismerjük az ügy részleteit, Lindholm már az első jelenetben ügyesen előkészíti a terepet. Egyre kínzóbb hosszú felvételen, ahogy a különböző egészségügyi dolgozók rohannak be, hogy kétségbeesetten próbálják megmenteni a kóros beteg életét, a kamera lassan Redmayne-re húzódik. Lehet, hogy ő volt az, aki először is segítséget kért, de arckifejezése egyre üresebbé válik, ahogy a felvétel közeledik, ami nyugtalanító bevezetés egy olyan emberhez, aki elsajátította annak művészetét, hogy nem hagyja, hogy a burkolata megrepedjen, amikor az emberek figyelnek rá.

 

 

Egy különös barátság, rendőrségi nyomozás és mély korrupció

 

Innen kezdve megismerhetjük Chastain egyedülálló édesanyját, aki kétségbeesetten próbálja összeegyeztetni családi életét a kórteremben végzett mindennapi munkával járó megpróbáltatásokkal, és akkor még nem is beszéltünk a potenciálisan életveszélyes szívbetegségéről, amely egyre jobban igénybe veszi őt mind fizikai, mind érzelmi téren. Amikor Redmayne Charlie-ja ugyanebben a műszakban kezd, a nő egyfajta isteni adományként tekint rá, miután mindkét fronton segít könnyíteni a terheken, olyannyira, hogy hamar befogadják a családjába.

Ezzel egy időben a rendőrség megmagyarázhatatlan halálesetek sorozata után nyomoz, de a kórház vezetőségében és az ügyvédjeikben elakadnak. A felső vezetés nem hajlandó a nyomozást segítő dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, és úgy tűnik, tökéletes tudatában vannak annak, hogy gyanúsan sok beteg halt meg rejtélyes módon, de a fenyegető jogi felelősségre vonás veszélye, ha bármi kiderülne vagy beismernének, hallgatásra esküdtek az egészségügyi rendszer elmarasztaló vádiratában.

Noah Emmerich és Nnamdi Asomugha kitartó zsarui azonban nem adják fel harc nélkül, és a történet két szála végül összeér, amikor kiderül, hogy Charlie korábbi munkahelyein senki sem hajlandó beszélni vagy elárulni semmilyen részletet a rezidensségéről vagy távozásáról, Amy legrosszabb félelmei pedig egyre inkább valóra válnak, amikor újra kapcsolatba kerül egy korábbi kollégájával, aki egyenesen azt mondja neki, hogy a holttestek száma drámaian csökkent, amikor az új legjobb barátja továbbállt.

 

 

A gyilkos sármja, és a vészhelyzetben lévő nővér karizmája

 

Redmayne-nek mindig is volt egy egyszerre energikus is intelligens karizmája és sármja (amelyet már a Legendás állatok-szériában is megtapasztalhattunk) és emellett a mögöttes ártatlanság érzése – pontosan ez az, ami annyira kísértetiesé, hátborzongatóvá teszi a szerepét. Még akkor is, amikor a falak kezdenek bezárulni körülötte, a jól szituált és segítőkész szakember homlokzata szilárdan a helyén marad, de amikor az álarc lecsúszik – az érzelemkitörések, a düh és a harag megrázóak. Akár szándékos, akár nem, mindenképpen van egy Norman Bates-hangulat, a színész egyre kellemetlenebbnek és idegesítőbbnek bizonyul, ahogy kettős élete a felszínre tör, miközben határozottan nem hajlandó kitörni a karakteréből, mint a boldog-boldogtalan Charlie.

Chastain személyében kiváló partnere is van, aki Amy-t erős akaratú és rendíthetetlenül ellenálló erőként mutatja be: olyan emberként, akinek mindig is alig sikerül a felszínen maradnia, miközben fejest ugrik egy olyan felfoghatatlan helyzetbe, ahol az egészsége, a jóléte, a karrierje, a barátai és a családja kerülnek fenyegetett helyzetbe. Miközben maga Amy is életveszélyes helyzetbe kerül – több szempontból is – még drámaibb számára, hogy az fenyegeti leginkább, hogy mindent, amit ismer és szeret, elpusztítja az egyre szorultabb helyzetbe kerülő gyilkos.

Néhány nagybetűs színészi alakítás egyeseknek talán túl sok lesz, és az egyik jelenet a vége felé már azért erőteljesen átmegy ripacskodásba, olyan szinten, hogy akár az internet következő Nicolas Cage-szintű mémjévé válhat. Mégis, ha egy Oscar-díjas párost állítunk egy kimondhatatlan események megrázó drámájába, akkor az időnként giccses pátosszal ellátott dialógusok, a helyenként túlzó alakítások vagy a köldöknéző társadalmi önvizsgálat elkerülhetetlen részei egy ilyen filmnek.

 

 

Túl sokat akart markolni

 

A másik nővérnek talán a legnagyobb bakija, hogy túl sokat akart markolni és emiatt pont az orvosi thriller, illetve az ehhez kötődő izgalmak szorultak háttérbe. Amellett, hogy a film okosan a kulcsfigurákra koncentrál, ugyanakkor célba veszi az amerikai gazdaságot, az egészségügyi ipar bürokráciáját, illetve azt a tényt is, hogy az életmentő (vagy jelen esetben gyilkos) kezelések kapitalista vonatkozása, hogy szinte törvényszerűen mennek az emberi tényező rovására. Ezek persze mind-mind érdekes és értékes témák, de az nem annyira szerencsés, amikor egy thrillerben mindezek miatt pont a műfaj alapkövének tekinthető feszültség látja kárát és itt sajnos sokszor ez történik.

-BadSector-