Doom Eternal: nagyon durva botrány robbant ki a játék körül!

A Doom Eternal zenéjét szerző Mick Gordon azt mondja, hogy 11 hónapig nem fizették ki a munkáját.

 

 

Két évvel azután, hogy a nagy sikerű Doom Eternal fejlesztői és a zeneszerző Mick Gordon közötti színfalak mögötti konfliktusra fény derült, Gordon végre megszólalt.

A Mediumon közzétett hosszú bejegyzésében Gordon a Doom Eternal körüli konfliktust a saját oldaláról mutatja be. Többek között azt állítja, hogy az id Software nem fizette ki neki a játék hangsávjának felét. Továbbá, hogy Marty Stratton executive producer a zenén és az OST-n végzett munkája során visszatérően bántalmazta őt.

A kontextus kedvéért: Gordon problémáira először még 2020-ban derült fény, amikor a Doom Eternal soundtrackje a gyűjtői kiadással együtt jelent meg, és a rajongók eltéréseket észleltek a hangkeverésben a soundtrack és a Doom 2016 azonos darabja között.

Akkoriban Gordon a közösségi médiában rámutatott, hogy nem ő keverte a kérdéses számokat. Ennek hatására a Doom Eternal executive producere, Marty Stratton nyilvános nyilatkozatot adott ki Gordon játékon végzett munkájáról. Stratton beszámolójában többször is aggályoskodott, hogy Gordon nem lesz képes időben leszállítani az ígért munkát. Azzal zárta mondandóját, hogy valószínűleg nem fognak újra együtt dolgozni.

 

Gordon egészen más képet fest a dolgokról

 

Azzal kezdi, hogy az ígért zeneszámok végleges változatának elkészítésére szoros határidőket szabtak – havonta két kész zeneszámot. Azonban azt mondja, hogy a folyamatos fejlesztői változások és az elmaradt mérföldkövek miatt nem tudta, hogy milyen szinteket vagy környezeteket kellene lefedniük a zeneszámoknak.

Gordon azt állítja, hogy ezután egy alternatív ütemezési tervet javasolt a vezetőségnek. Ez lehetővé tette volna, hogy először szélesebb körű, újrafelhasználható témákat írjon. Ezeket aztán a szintek kidolgozása során konkrét végleges verziókká alakíthatott volna. Ám azt állítja, hogy Stratton ezt elutasította. Gordon szerint ez komoly gondot okozott neki, mivel éjszakákig dolgozott olyan szintek zenéjének véglegesítésén, amelyeket még nem is terveztek meg. Később ezt a zenét kidobták, amikor már nem illett az utólag elkészített szintekhez.

Gordon megjegyzi, hogy mindezt a vezetőség lassú kommunikációja, a zenével kapcsolatos megbeszélésekből való kizárása és a csapat többi tagja részéről történő egyre nagyobb mértékű kiközösítése tarkította.

 

 

 

 

Ám ez nem minden. Gordon arra is panaszkodik, hogy a Doom Eternal-on való munkája során többször is fizetési problémák merültek fel. Legalább egyszer megpróbálták megtagadni a fizetést, mert az id Software „meggondolta magát”, és nem akarta tovább használni az általa szolgáltatott zenét. Más késedelmek vagy a kifizetés többszöri halasztása is előfordult. Egy alkalommal Gordon azt állítja, hogy 11 hónapig nem fizették ki. Amikor a játék és a soundtrack végül megjelent, Gordon rájött, hogy szinte az összes zenéjét felhasználták, köztük számos olyan számot, amiről azt hitte, hogy elutasították. Azonban csak a felét fizették ki – és a posztja szerint még mindig tartoznak neki.

Gordon azt is állítja, hogy az id Software úgy jelentette be a fent említett Doom Eternal OST-t, hogy soha nem kötöttek vele szerződést annak elkészítéséről. Sőt, figyelmen kívül hagyták az erre irányuló próbálkozásait. Végül közvetlenül a Bethesdához fordult egy szerződésért. Többszöri kommunikáció és késlekedés után leszerződtek vele 12 dalra, amit összecsapott, hogy időben elkészüljön. Gordon azonban azt is elmondja, hogy Stratton ismét beszállt a tárgyalásokba. Ez további nyomást gyakorolt a gyors befejezésre, és elárulta, hogy Chad Mossholder audiódizájner már hónapok óta egy alternatív OST-n dolgozott. Mossholder munkája, amely Gordon szerint jórészt a saját eredeti zenéjének szerkesztése volt, végül a végleges kiadás nagy részét képezte.

A megjelenést követően Gordon elmondta, hogy Stratton megbeszélt vele egy telefonbeszélgetést, hogy megvitassák az OST-re adott negatív visszajelzéseket, ami nagyrészt abból állt, hogy Stratton szidta és hibáztatta őt a kritikákért.

 

Nem a Doom Eternal-t, hanem „egy toxikus ügyfelet” hagyott ott

 

Gordon azt állítja, hogy végül megegyeztek egy közös nyilatkozat kiadásában, és várta, hogy egy tervezet érkezik a postaládájába. Ekkor azonban váratlanul Stratton egy nyílt levelet tett közzé a Redditen. Ez az, ami miatt Gordont állítása szerint zaklatták, doxxolták, és e-mailekkel és telefonhívásokkal bombázták. Gordon jogi lépéseket tett, de azt állítja, hogy a megegyezésről szóló tárgyalások meghiúsultak. Hiába követelte Strattontól, hogy vegye le a Reddit-posztot. Egy alkalommal Gordon azt állítja, hogy hat számjegyű összeget ajánlottak neki, hogy vállalja a teljes nyilvános felelősséget az OST hibáiért. Ám ezt az ajánlatot elutasította.

A hónapokig tartó oda-vissza tárgyalások ellenére, amelyek során a Microsoft bejelentette, hogy felvásárolja a Bethesdát, és amelyek során Gordon állítása szerint Stratton egyre ellenségesebbé vált, a megállapodásra nem került sor.

„Néhány nagyszerű játékon dolgoztam, életre szóló barátságokat kötöttem, és a világ legjobb kreatív elméivel dolgoztam együtt a lövészárokban” – zárja Gordon. „Sok nagyszerű élményben volt részem a játékiparban. A Marty Strattonnal való >>együttműködésem<< nem tartozott közéjük.”

„Soha nem hagytam ott a DOOM-ot. Egy mérgező ügyféltől léptem ki.”

A Bethesda és Stratton még nem válaszolt Gordon vádjaira.

Forrás: VGC, Medium

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu