TESZT – Sok év után a Nacon és a Kylotonn utolsó WRC-játéka jelent meg, ami az elvártaknak megfelelően tartalmilag nem hiányos, és már a hybrid motorok futnak a 2022-es raliautókban. Emiatt is érdekes az időzítés, de a búcsú mégis inkább semleges: láthattunk régebben korrekt WRC-játékokat a Kylotonntól, de ez nem helyezkedik el a listájuk tetején, ugyanis mondhatjuk azt is, hogy a kötelezőkön túl sok újdonság nincs…
Vágj neki a valaha kifejlesztett legátfogóbb, legrealisztikusabb és legigényesebb rallyszimuláció minden kihívásának. Merülj el az akció kellős közepébe, és vezesd a 2022-es WRC-bajnokság autóit, beleértve az új hibrid modelleket is.
Aszfalt
Kezdjük azzal, hogy a PlayStation 5-ön mi a helyzet. A teljesítmény mód 60 FPS-sel megy, a minőségre kihegyezett pedig 30-cal, ám 4K felbontáson. A DualSense-en érzékelni lehet, hogy mikor milyen terepen autózunk, és amikor váltunk az egyik felületőrl a másikra (aszfaltról murvávra mondjuk), az is kivehető. Az adaptív ravaszok ellenállásával be lehet tanulni a gázpedál megfelelő adagolását, ami jó megoldásnak hatott. A járművek és a környezet kidolgozottsága jónak tűnik (nincs annyira a háttér visszafogva mint a WRC 10 a Nintendo Switch-en…), viszont a kocsik festése nem mindenhol teljes mértékben hiteles talán. A licencelés itt is megint probléma lett. Ha ezen túl tudjuk tenni magunkat, akkor fel lehet készülni a legrosszabbra is, mert az időjárás dinamikusan változik, és a napszakok sem maradnak változatlanok. Hatásos az időjárás, és tényleg érezni lehet, ha egy pálya lassan bemocskolódik az esőtől, és látványra sem rossz, ha a napsugarak átszűrődnek az erdőn. Persze mindez nem ér semmit sem, ha nincsen jó kezelhetőség.
Az pedig megvan ugyanis nem tűnt kiszámíthatatlannak, így tényleg arra lehet figyelni, hogy a szakaszokat gyorsan teljesíthessük akár a hybrid autókkal. Ezzel finomhangolhatjuk, hogy milyen löketet akarunk adni. Fékezéssel töltjük vissza az erejét, és ezt a gyorsulás során lehet felhasználni. Ha 2017 óta bármelyik F1 játék megfordult a kezeink között, ehhez hasonlóra kell felkészülni, és a kisebb kategóriájú járművekkel összevetve emiatt a vezetési élmény merőben eltérő lesz. Ezt a hosszabb pályákon biztosan érzékelni fogjuk. Eközben tehát mindenféleképpen figyeljük a kollégánkra, aki jól diktálja az előttünk álló kanyarokat és veszélyeket, viszont ők is hajlamosak kicsit felhúzni magukat rajtunk, ha nem tartjuk magunkat az itinerhez. Ez jónak, életszerűnek hat. A korábbi részekben már látott főhadiszállás pedig visszatért. Itt módosíthatjuk a fejlesztési terveket, és időt szánhatunk arra, hogy a gyártóknak kedvezzünk az adott eseményeken való felbukkanásunkkal. A történelmi ralik jók (ezeket a karrieren kívül is lejátszhatjuk), de kevés volt talán a karbantartásos esemény. Mondjuk ezzel próbál a játék minket arra késztetni, hogy vezessünk jól…
Murva
Tartalmilag a WRC Generations bőnek hat, de ez trükközés, amikor a korábban DLC-nek beállított régi kocsik most ott vannak a kínálatból. A 2022-es szezon mellett hét további rali is képviselteti magát a WRC Generationsben, és változatosságot ad nekünk, de ez is csak a felszínen hat jónak, mert a karrier mód nem sokat változott az előző részhez képest. Az online esetében is erről van szó. Oké, ott van az eSport-központú Leagues játékmód, amivel folyamatosan kihívást kapunk, és az is jó, hogy ott van a kooperatív karriermód, ahol navigátorként egy barátunkkal kelhetünk útra. Saját festést is adhatunk az autóinknak, amivel át lehet hidalni a nem teljesen hiteles kinézetet, viszont ha egy lépést hátrébb teszünk a játéktól, gyorsan fel fog tűnni, hogy a prezentáció száraz és élettelen.
Több, évente megjelenő sportjátékról is el lehet ezt mondani (a MotoGP, illetve a Madden NFL két jó, azaz rossz példa erre). Ennél azért többet kellett volna a Naconnak és a Kylotonnak felmutatnia. Igaz, hogy 21 országban ülhetünk be egy autó kormánya mögé, hogy vezessük azt, de a játék inkább tűnt egy kötelezően összerakott, majd gyorsan elfeledett terméknek mint egy szenvedéllyel elkészített produktumnak. Ha nem lennének a hybrid, Rally1-es kocsik, WRC 10.1-nek sem lenne túlzás nevezni a Kylotonn és a Nacon WRC-fináléját…
Hó
Pontosan emiatt nem tűnik célszerűnek 6,5-nél magasabbra értékelni a WRC Generationst. Addig rendben van a játék, hogy jól vezethető és tartamilag sem hiányos, de a franciák nyugodtan elereszthették volna a gyeplőt, hogy valami igazán kreatív játék legyen. (A WRC 3 a Milestone-tól 2012-ből ilyen volt. Igaz, hogy emiatt árkádosabb lett a karriermód, de mégis a képernyő elé tudta a játékost vonzani!) Azért becsüljük meg a játékot, mert bizony az Electronic Arts és a Codemasters nem biztos, hogy megfelelően emlékezetes játékot tesz legközelebb az asztalra. (A DiRT Rally a Codemasterstől még ma is etalon; a második rész nem annyira.) Remélhetőleg nem lesz valami idióta WRC meg F1 Ultimate Team, de a kiadót ismervén sajnos ez is reális eshetőség… Szóval a WRC Generations nem rossz, de ennél erősebb is lehetett volna. Hozta, amit kellett, de többet nem nagyon. Ezért maximum pontszerző tud lenni.
-V-
Köszönjük a kódot a Magnew Kft.-nak!
Pro:
+ Jól vezethető
+ Audiovizuálisan megfelelő
+ A navigátorunk nem teljesen élettelen
Kontra:
– Tartamilag ennél lehetett volna még jobb is
– Szinte nulla újítás
– Jóformán csak a minimumot hozta
Kiadó: Nacon
Fejlesztő: Kylotonn
Stílus: rally-világbajnokság hivatalos játékadaptációja
Megjelenés: 2022. november 3.
WRC Generations
Játékmenet - 6.3
Grafika - 7.7
Fizika - 7.4
Zene/hangok - 7.6
Hangulat - 4
6.6
KORREKT
Ennek a generációnak vége.