Halasztást kapott a Dead Island 2!

A hol volt, hol nem volt játék is csatlakozott a listához, amin az elhalasztott címek listáját láthatjuk…

 

A Dead Island 2 szituációja azért viccesebb, mert az eredetielg a 2014-es E3-on bejelentett játékon több stúdió is dolgozott (Yager, majd Sumo Digital, végül Deep Silver Dambuster Studios), de az idei Gamescomon ismét le lett leplezve a Techland által elkezdett sorozat (aminek szellemi folytatása a Dying Light lett, és ennek második része hivatalosan is több mint egy évvel megelőze a Dead Island folytatását…), és akkor úgy tűnt, hogy a megjelenési dátum tartva lesz. Sajnos tévedtünk.

Íme a bejelentés a Twitterről: „Van néhány fontos hírünk, amit meg kell osztanunk, ezért rögtön tépjük le a sebtapaszt. Elhalasztjuk a Dead Island 2-t. Az új megjelenési dátum 2023. április 28. lesz. A Dead Island 2 késleltetésének iróniája nem hagy minket hidegen, és kétségtelenü mi is ugyanolyan csalódottak vagyunk, mint ti. A késés mindössze tizenkét rövid hetet jelent, és a fejlesztés már a célegyenesben van; annyi időt szánunk rá, amennyire szükségünk van, hogy olyan játékot dobhassunk piacra, amire büszkék vagyunk. Azoknak, akik évek óta várnak, köszönjük, hogy kitartottak mellettünk. Addig is egy izgalmas új trailert és játékmenetet fogunk közzétenni a The Dead Island 2 Showcase-en, amelynek premierje december 6-án lesz a Twitch- és YouTube-csatornánkon, valamint a Dead Island weboldalán.”

Tényleg van egy kis irónia benne: a játékot többször is elhalasztotta a Deep Silver az évek során a Dead Island 2-t (és eközben lezavartunk egy konzolgenerációt, sőt, az Embracer alá jutott a Deep Silver anyacége, az átkeresztelés után már Plaion néven futó Koch Media is). Szóval a Dead Island 2 április 28-án érkezik PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, illetve PC-re (Epic Games Store) a PlayStation 4/Xbox One pároson túl (kérdés, hogy ezt nem törlik-e…).

Legalább megtudtuk, hogy a Dead Island 2 külön közvetítést kap majd. Ha esetleg közlik a pontos időpontot (mert csak annyit mondtak, hogy december 6-án lesz), visszatérünk rá.

Forrás: Gematsu

 

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu