Az új God of War és Pokémon is rekordokat dönt eladásaival

A God of War: Ragnarök és a Pokémon Scarlet/Violet páros is kiemelkedően jó értékesítésekkel nyitott.

 

A Sony Interactive Entertainment és a Sony Santa Monica Studio a Twitteren közölte, hogy a God of War: Ragnarök az első öt napja alatt 5,1 millió példányban kelt el, és ez nem csak a franchise számára rekord, hanem a leggyorsabban váló belsőleg fejlesztett, first-party játékká is vált a Sony közel három évtizedes játékipari jelenléte során. (A franchise-os rekord semmit nem jelent, ugyanis a folyamatosan n9vekvő játékipar következtében az érdeklődés is nő, így az eladások is felfelé tartanak.) Eloszlást nem tudunk, hogy ebből mennyi eladás volt PlayStation 4-re és mennyi PlayStation 5-re a november 9-én megjelent játékból. Azt viszont nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy ezzel Kratos és Atreus kalandja megfelel a Sony blockbuster kifejezésének, pláne, ha összevetjük a 2018. április 20-án PlayStation 4-re kiadott God of War eredményével (az első három nap alatt 3,1 millió eladást mutatott fel).

De nem csak a Sony ünnepel, hanem a Nintendo is. A nagy N azt közölte, hogy a megjelenésüktől számított három nap során összesen több mint 10 millió példányban értékesítette a Game Freak Nintendo Switch-exkluzív Pokémon Scarlet/Violet párosát, és ez is rekord, ugyanis nemzetközileg bármelyik Nintendo platformot is nézzük, ez a legnagyobb nemzetközi eladási eredmény a japán cégnek, ami a digitális (Nintendo eShop) és a bolti, fizikai eladásokat is figyelembe vette az eredményben. Ez azért nagyobb meglepetés, ugyanis a Pokémon Scarlet/Violet november 18-án jelent meg, és technikailag nem éppen kiemelkedő minőségben (a teljesítmény és a grafika is kissé összecsapottnak hat, főleg a Pokémon Legends: Arceus, az év során korábban megjelent Switch-exkluzívval összehasonlítva, amin szintén a Game Freak dolgozott).

Gratulálunk a Sony-nak (ami négy és fél évig hagyta dolgozni a Santa Monicát) és a Nintendónak is (ami viszont alig három évvel korábban adta ki az előző fő Pokémon részt… és közben volt egy pandémia is; látszik az eredménye).

Forrás: Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu