A Sony véletlenül elkotyogta volna, mikorra várható a PlayStation 6?!

TECH HÍREK – A Sony az Activision Blizzard felvásárlása elleni érvelése részeként a Microsoft ellenében a „PlayStation következő generációjára”, valószínűleg a PS6-ra hivatkozik.

 

 

A Sony az Activision Blizzard felvásárlása elleni legújabb érvelésének részeként, amely nagyrészt a Call of Duty IP-re koncentrál, a „PlayStation következő generációjára”, a PS6-ra hivatkozik. Sokan talán túl korainak tartják, hogy a PlayStation 6-ról beszéljünk. Hiszen a PS5 még alig két éves. Ám tény, hogy a Sonyhoz hasonló cégeknek is hosszú távon kell gondolkodniuk.

A brit CMA nemrég tette közzé a Sony érvelését a felvásárlás ellen, amiben sok más pont mellett az áll, hogy a Microsoft az iparágban domináns pozíciót foglalna el, ha az első személyű lövöldözős játékokról van szó.

Kifejtették, hogy a Microsoft nagy FPS-játékok egyablakos forgalmazója lenne, különösen az Xbox Game Pass-szal. Kitértek arra is, hogy a Battlefield már nem tudja felvenni a versenyt a Call of Dutyval. Látszólag említés nélkül marad a saját FPS- és élő szolgáltatási törekvéseiknek (a Bungie felvásárlása pl.) az elismerése. Pedig egyébként ezt is illene megemlíteni. Sok érdekes meglátás van ezekben a vitákban, ám a PS6 említése talán az egyik legszembetűnőbb.

A Microsoft ajánlatára hivatkozva, miszerint a Call of Duty 2027-ig marad a PlayStation konzolokon (bár a Microsoft később azt mondta, hogy szívesen kötne olyan megállapodást a PlayStationnel, ami a PlayStationt boldoggá teszi, csak nem örökre), a Sony azt állítja, hogy a következő generációs PlayStation konzol megjelenéséig (a megjelenési ablakot elhallgatva) elveszítené a Call of Duty-t, és versenyképessége a területen súlyosan romlana. Figyelemre méltó, hogy a kontextus alapján úgy tűnik, a PlayStation 6 valamikor 2027 után érkezik. Talán 2028-ban vagy 2029-ben számíthatunk rá.

Meg kell jegyezni, hogy általánosságban egy konzol élettartama körülbelül 7 év. Ugyanakkor sokan spekulálnak arra, hogy ez a jelenlegi konzolgeneráció ennél az időszaknál tovább fog tartani. Ennek oka a világjárvány iparágra gyakorolt hatása. Továbbá az, hogy ez a generáció „lassabban” ad ki olyan játékokat, amelyek a lehető legtöbbet hozzák ki a hardveréből. Sokan például úgy vélik, hogy a Ratchet and Clank: Rift Apart az eddigi egyetlen igazi „next-gen” játék.

Persze, bár ez az érv messzemenő, vitathatóan nagyrészt spekulatív is lehet.

Még egy olyan nagyvállalat, mint a Sony sem tud 2027-ig vagy még tovább konkrét terveket készíteni, még akkor sem, ha hosszú távon gondolkodik.

Természetesen aligha ez az egyetlen érv, amellyel a Sony ellenzi, hogy a Microsoft felvásárolja az ABK-t. A Microsoftnak viszont van néhány ugyanolyan jogos és ugyanolyan öncélú érve. A rajongók egyelőre csak várják, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége, és ennek eredményeképpen egy kis nyilvános oda-vissza csatározást láthatnak.

Forrás: Twitter

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu