Egymás előfizetéses szolgáltatását tiltja a Sony és a Microsoft!

Ez az adok-kapok kezd már kissé nevetséges lenni: a Sony megerősítette, hogy a PlayStation platformokon nem lesz Xbox Game Pass, a Microsoft pedig arról számolt be, hogy náluk nincs mód a PlayStation Plushoz való hozzáférésre!

 

A Microsoftról hallani, hogy azért kínált a Sony-nak tíz évre szóló megállapodást a Call of Duty PlayStationös natív elérhetőségéről, hogy az Európai Bizottságnál fel tudja gyorsítani az Activision Blizzard felvásárlását garantáló 68,7 milliárd dolláros tranzakció lezavarását. Tipikus keringőt jár a redmondi cég, csak adják oda nekik azt, ami szerintük nekik jár (ilyesmit művelt a magyar „kormány” is az uniós pénzekkel). De eközben ugye a Sony és a Microsoft is benyújtott egy-egy dokumentumot az Egyesült Királyság piac- és versenyfelügyeleti hatóságának, a CMA-nak. Ezekből megtudtuk, hogy egymás előfizetéses szolgáltatását letiltották!

„A Microsoft azzal érvel, hogy a többjátékos előfizetéses szolgáltatások iránti kereslet nem az Xbox Game Pass irányába mutatna, mivel a Microsoft a Game Passt a PlayStation rendszeren is elérhetővé tenné (Microsoft, 1.3. bekezdés g) pont). A vezető szolgáltató (Game Pass) szélesebb körű elérhetősége azonban, amely immár exkluzív, pótolhatatlan tartalommal rendelkezik, és amelyet közvetlen és közvetett hálózati hatások védenek, megnehezítené, nem pedig megkönnyítené, a rivális többjátékos előfizetéses szolgáltatások versenyét. A Microsoft álláspontja, miszerint a Game Pass elérhetősége a PlayStationön csodaszer lenne az ügyletből eredő károk ellen, különösen üresen cseng, mivel a Microsoft nem engedélyezi, hogy a PlayStation Plus elérhető legyen az Xboxon,” írta a Sony a dokumentumának 14. oldalán.

Erre a Microsoft a saját irományának 13. oldalán reflektált: „[…] Annak az elképzelésnek sincs semmi alapja, hogy a Call of Duty megszerzése az Xbox javára „billenthetné” az előfizetési szolgáltatásokat. A Sony úgy döntött, hogy blokkolja az Xbox Game Pass-t a PlayStationről, így az nem érhető el PlayStationön. Mivel a Game Passon elérhető összes játék meg is vásárolható, a PlayStation-játékosok továbbra is megvásárolhatják a Call of Duty-t PlayStationön. És ez még mindig olcsóbb, mint a váltás költsége egy új Xbox-konzol megvásárlásával.”

És ennek egyhamar biztosan nem lesz vége. Pláne akkor nem, ha az FTC, az amerikai szövetségi kereskedelmi bizottság trösztellenes pert indít a Microsoft ellen!

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu