Far Cry 6: Lost Between Worlds – friss előzetest és megjelenési dátumot kapott a DLC! [VIDEO]

Az Ubisoft leleplezte a Far Cry 6 régóta várt Lost Between Worlds bővítményét és annak közelgő megjelenési dátumát. Ráadásul talán nem is lesz túl drága.

 

 

Végre bemutatta az Ubisoft a várva várt Far Cry 6: Lost Between Worlds bővítményt! Ráadásul rögtön leleplezték a megjelenési dátumát és a várható árát is. Úgy tűnik, a Lost Between Worlds folytatja a Far Cry kísérletező kedvű trendjét. Dani Rojas új sci-fi kalandja élesen eltér az alapjáték földhözragadt hangvételétől és történetétől. A sorozat korábbi gonosztevőit felvonultató DLC-k igencsak vegyes véleményeket váltott ki, így remélhetőleg a Lost Between Worlds javítja majd a játék megítélését.

A Lost Between Worlds-t az Ubisoft az elmúlt héten a közösségi médiában már megszellőztette. Kezdetben a játékosok aggódtak, hogy a kiegészítő csak a nagyon drágán, Far Cry 6: Game of the Year Edition részeként lesz elérhető 199,99 dolláros áron. Erre egy szeptemberi, az Xbox adatbázisába felkerült szivárgás miatt következtettek. Azonban a játékosok szerencsére önállóan is beszerezhetik majd a Lost Between Worlds-t, méghozzá igen kedvező áron.

Far Cry 6: A Lost Between Worlds december 6-án jelenik meg konzolokra és PC-re, és 19,99 dolláros áron indul.

A trailerben Dani egy törött és eltorzult Yarán halad át a dimenzióhasadékokon keresztül. Ezek mindegyike saját szabályokkal és fizikai törvényekkel rendelkezik. Úgy tűnik, Dani kap némi segítséget útközben egy földönkívüli társától. A figura nagyon úgy néz ki, mint a The Ghosts a Destinyből.

Minden egyes dimenziós hasadékban kristályszerű ellenségek vannak, amelyek úgy tűnik, hogy az elemekhez kötődnek, Dani fegyvere aszerint változtatja a színét, hogy melyik ellenségtípussal áll szemben, így ez egy alapvető játékmechanika lehet. Az Ubisoft utalt rá, hogy az új bővítmény kibővíti a Far Cry 6 történetét. Továbbá új ellenségeket és játékmenetbeli kihívásokat vezet be az „élet-halál próbákkal” együtt.

Kellemes meglepetés, hogy a játékosok napokon belül belekóstolhatnak a Lost Between Worldsbe.

Ha az Ubisoft azt a döntést hozta volna, amire sokan gondoltak, az az utóbbi évek talán egyik legrosszabb fejlesztői húzásaként vonult volna be a köztudatba. Arról egyelőre nincs hír, hogy ez az új kiegészítő teljesen önálló lesz-e. Ám a sci-fi hatás ebben a bővítményben nagyon is utalhat arra, hogy a Ubisoft hova tervezi a franchise következő lépését.

Forrás: YouTube

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu