Uncharted hullámvasút épülhet Európa egyik legnagyobb vidámparkjában?! [VIDEO]

MOZI HÍREK – Az Uncharted hullámvasút a spanyolországi PortAventura Worldbe érkezik, ha minden igaz, már 2023-ban.

 

 

Az Uncharted videójáték-sorozat nem ok nélkül népszerű. A széria, amely arról ismert, hogy fordulatos, akciódús kalandokba viszi a rajongókat, most hullámvasúttá válik.

A Sony Pictures bejelentette, hogy megállapodást kötött Spanyolország legnagyobb vidámparkjával, a PortAventura Worlddel, hogy elkészítsék az első hullámvasutat a franchise alapján.

Ez a hullámvasút kifejezetten a Tom Holland és Mark Wahlberg főszereplésével készült film köré épül.

A várhatóan 2023 első felében nyíló hullámvasút a film „világjáró kalandjaiból” merít majd ihletet. A vidámparki vállalat szerint az utasok „izgalmas és magával ragadó élményre számíthatnak a világ egyik legnagyobb kincsének felkutatásában”. A projekt egy úgynevezett „dark ride”, vagyis beltéri hullámvasút lesz.

A hullámvasút, amelynek egyelőre még nem adtak nevet, a PortAventura World Far West zónájába kerül. David Garcia ügyvezető elmondta, hogy a pálya a „legmodernebb” technológiát fogja használni.

Jeffrey Godsick, a Sony Pictures főnöke szerint az attrakcióval a látogatók „Nate és Sully bőrébe bújhatnak, és részt vehetnek a saját, kincskereső versenyükön”.

A csaknem 700 méter hosszú hullámvasút 12 méteres magasságot fog elérni egy 4800 négyzetméteres és 16 méter magas térben. Az utazás megkezdése előtt „meglepetésekkel teli” előadás lesz. A 25 millió euróba (26 millió dollárba) kerülő pályát az Intamin Amusement Rides és a Sally Corporation építi.

Az Uncharted hullámvasútról még nem jelentek meg képek.

Az Uncharted-film világszerte több mint 400 millió dollárt hozott a kasszáknál, és ezzel a negyedik legtöbb bevételt hozó videojáték-film lett. Csupán a Rampage, a Pokemon: Pikachu nyomozó és a Warcraft előzi meg ezen a téren.

Vannak ötletek egy Uncharted-film folytatáshoz, de a Sony még nem jelentette be hivatalosan. Ami a videojáték-sorozatot illeti, a fejlesztő Naughty Dog egyelőre titokzatosan hallgat a terveiről.

Forrás: YouTube

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu