A Microsoft komoly ajánlatot tehetett a Sony-nak Call of Duty-ügyben?!

A Microsoft elnöke, Brad Smith megerősítette, hogy a cég tízéves Call of Duty-szerződést ajánlott a Sony Playstation, és más platformok számára.

 

 

A Microsoft megerősítette, hogy olyan megállapodást ajánlott a Sony-nak, amely tíz évre biztosítaná a Call of Duty-t a Sony PlayStationjén. Mivel a Microsoft Activision felvásárlása nagyban függ az FTC jóváhagyásától, a Call of Duty játékok sorsa a különböző platformokon hamarosan a cégen múlhat. A Sony szerint a történelmi léptékű felvásárlás túl nagy központosítást eredményezhet.

A technológiai óriás Microsoft éppen az Activision Blizzard felvásárlásán dolgozik, amely a Call of Duty játékok kiadója más vezető videójáték-franchise-ok mellett.

A vállalatok már aláírták az üzletet, de az még a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) jóváhagyására vár. Az FTC határozza meg, hogy a trösztellenes szabályok megengedik-e a felvásárlást. A folyamat a becslések szerint messze 2023-ban érhet csak véget. Általában, amikor a cégek ilyen módon nem egyesülhetnek, annak oka, hogy ezzel monopóliumot hoznának létre. Ez akkor fordulhat elő, ha a vállalatok az adott piac olyan nagy részét birtokolják, hogy az akadályozza a szabadpiac működését.

Korábbi jelentések szerint a Microsoft tízéves szerződést ajánlott a Sony-nak a Call of Duty-ra. Ezzel a megállapodással a Sony további tíz évre biztosítaná a jövőbeni Call of Duty címek első napi megjelenését. Most a cég elnöke, Brad Smith tisztázta álláspontjukat a Call of Duty szerződéssel kapcsolatban. Smithnek a WSJ-ben megjelent véleménycikke szerint a Microsoft valóban felajánlotta a Sony-nak a tízéves szerződést. Sőt, ezt ki is terjesztené más platformokra.

A Sonynak és a többieknek nem is kell csak Smith szavára hagyatkozniuk.

Smith szerint a Microsoft készen áll arra, hogy aláírja a tényleges megállapodást, amely az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió szabályozó hatóságai által jogilag is érvényesíthető szerződéssé válna.

Ez azonban nem szól arról, hogy az Activision Blizzard sokkal többet tud nyújtani a Call of Duty-nál. Még a Call of Duty-n belül is lehetnek Xbox-exkluzív tartalmak. A szerződés csak egy olyan záradékot tartalmaz, hogy az Xbox és PlayStation verziókat egyszerre adják ki.

A Microsoft és a Sony közötti kötélhúzás a felvásárlás ideje alatt már javában zajlott. Elképzelhető, hogy a Sony nem engedheti meg magának, hogy elveszítsen egy olyan hatalmas játékfranchise-t, mint a Call of Duty. Miután a Microsoftnál van a kulcs az Activision irodáihoz, akár tetszés szerint leállíthatja a PlayStation-verziók kiadását, ha nincsenek szerződések. Smith ajánlata vigaszt nyújthat a Sony PlayStation, és más platformok számára. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a felvásárlás ne ártana nagyban a PlayStationnek más szempontból. Smith és a Microsoft érve ezzel szemben az, hogy a felvásárlás jót tenne a játékosoknak.

Forrás: WSJ

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu