Call of Duty: már a Nintendo is megkapná, ha a Microsofté lenne az ActiBlizz!

Hihetetlen, de a redmondi cég már a csillagokat is leígéri az égből, hogy az övék lehessen az Activision Blizzard King.

 

Phil Spencer, az Xbox-vezér egy tweetben megerősítette, hogy miután a Microsoft 68,7 milliárd dolláros tranzakciója az Activision Blizzard King felvásárlása után lezárul és összeolvad a két cég, elkötelezettek lennének, hogy tíz éven keresztül Nintendo platformokra is megjelenjen a Call of Duty, ugyansi a redmondiak elkötelezettek, hogy több embernek több játékot hozzanak el függetlenül attól, hogy miképp játszanak. Egy másikban pedig a Steames megjelenés mellett állt ki (és ez egyszerre jelenne meg az Xboxos verzióval, ami a Microsoft Store-t jelentené).

És ennyi. Semmi többet nem mondott, tehát bátran mondhatjuk, hogy ez mindössze PR duma, hogy a Microsoft üzleti évének végére, június 30-ára (mert ők április helyett júliusban kezdenek…) lezáruljon a Bobby Kotick vezette kiadó felvásárlása. Ennél azért többet mondott Brad Smith, a Microsoft elnöke a Wall Street Journalnak ugyanis egy furcsa összehasonlítást tett: szerinte a Sony a Blockbusterhez hasonló helyzetű! (Abból a videótékás üzletláncból egy bolt maradt meg.)

„A Sony a leghangosabb ellenzőként lépett fel; ugyanolyan izgatott az üzlet miatt, mint a Blockbuster volt a Netflix felemelkedése miatt. A Microsoft hatalmas kihívásokkal néz szembe a játékiparban. Az Xbox továbbra is a harmadik helyen áll a konzoljátékok terén, lemaradva a domináns Sony PlayStation és a Nintendo Switch mögött. A mobiljátékos iparban nincs érdemi jelenlétünk,” nyilatkozta Smith, aki ezután beszólt az Apple/Google párosnak, mert haszonkulcsuk van a mobilos appokból, ha azokban mikrotranzakciók vannak, és az Apple App Store-on/Google Play Store-on fenn vannak.

Smith szerint jó lenne a játékosoknak a felvásárlás, és így a harmadik helyen álló Microsoft jobb eséllyel küzdene a Sony-val, a Tencenttel, vagy a Nintendóval. Ezután megismételte, hogy a Call of Duty PlayStationön maradna (és itt meg is lett a tíz év erősítve), mert anyagilag nem lenne értelmes lelépni a Sony platformjáról: „A Sony által felvetett fő feltételezett potenciális versenyellenes kockázat az, hogy a Microsoft leállítaná a Call Of Duty PlayStationre történő elérhetővé tételét. Ez azonban gazdaságilag irracionális lenne. Az Activision Blizzard Call Of Duty-bevételeinek jelentős része a PlayStationös eladásokból származik. Tekintettel a cross-play népszerűségére, ez a Call Of Duty franchise és maga az Xbox számára is katasztrofális lenne a játékosok millióinak elidegenedésével. Ezért ajánlottunk a Sony-nak egy 10 éves szerződést, hogy minden új Call Of Duty ugyanazon a napon legyen elérhető PlayStationön, amikor az Xboxra is megjelenik. Nyitottak vagyunk arra, hogy ugyanezt a kötelezettségvállalást más platformok számára is biztosítsuk, és azt az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az Európai Unió szabályozó hatóságai által jogilag kikényszeríthetővé tegyük.”

A trükk az, hogy a Sony-nak is alá kell írnia a megállapodást, és az említett szabályzók (Amerikában az FTC, az Egyesült Királyságban a CMA, az Európai Unióban pedig az Európai Bizottság) így is perre vihetik a Microsoftot. A CMA márciusban fog dönteni arról, hogy elfogadja-e a redmondiak pávatáncát.

Forrás: Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu