Jelentősen késik a Final Fantasy VII: Ever Crisis zárt bétatesztje [VIDEO]

Közben lassan bejelentheti a Square Enix az első hat Final Fantasy jelenleg PC-n, iOS-en és Androidon elérhető Pixel Remaster kiadásának konzolos verzióit.

 

Kezdjük a Final Fantasy VII: Ever Crisisszel. Ez egy epizodikus egyjátékos játék lesz, amiben a játékosok átélhetik a Final Fantasy VII világát és az ebben egymáshoz kötődő történeteket, beleértve az eredeti FF VII-ét is. Ezt a játékot a Square Enix iOS-re és Androidra jelentette be. Még a nyáron azt közölte a japán kiadó, hogy a tervek szerint 2022 folyamán egy zárt bétatesztet fog tartani, ám ezt végül a Square Enix elvetette. Nem 2023 elején lesz a teszt, hanem nyáron. Tehát jó fél évvel eltolták a tesztet, ami kissé aggasztónak hangzik, hiába mutatnak új videót a játékból; ekkora késés nem kicsi. Valami komoly ok lehet a háttérben.

Aztán itt van a hat Final Fantasy Pixel Remaster, ami PC-n, iOS-en, illetve Androidon már elérhető (FF I PR, FF II PR, FF III PR: 2021. július 28.; FF IV PR: 2021. szeptember 8.; FF V PR: 2021. november 10.; FF VI PR: 2022. február 23.), de az Entertainment Software Rating Board, azaz az ESRB (az amerikai korhatár-besorolással foglalkozó bizottság) mind a hat játékot kiértékelte PlayStation 4-re és Nintendo Switchre, bukkant fel a Final Fantasy subredditen. A Switch port érthető, hiszen az első hat rész valóban a NES, később a SNES húzócímei közé tartozott, a PlayStation 4 pedig mégis hasonlóan nagy játékostáborral bír mint a Switch.

A hat Final Fantasy Pixel Remaster konzolos verzióit még be sem jelentette a Square Enix (és talán idén nem is fogja), de ha az ESRB már mindegyiket értékelte, nem lehet olyan messze a megjelenés, és akár az is reális lehet, hogy 2023 elején felbukkan a hat játék (akár egy csomagban?) a PlayStation Store-on és a Nintendo eShopon. Persze ez még nem hivatalos.

Forrás: Gematsu, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu