FILMINTERJÚ – Az Átjáróház című film vetítése után Madarász Istivel, a rendezővel beszélgettünk a filmről, a fantasy, a sci-fi és a horror műfajáról, illetve ezen zsánerek magyarországi jelenéről és jövőjéről.
theGeek: A theGeek nevű videójátékos portálként nem tudjuk kihagyni, hogy meg ne jegyezzük: az Átjáróház sok helyen egy videójátékra hasonlít… Például a főszereplő „quest”-jellegű feladatai terén, illetve Kulka János „main boss” karaktere tekintetében is… Neked mi erről a véleményed? Szoktál játszani?
Madarász Isti: Én mindent szeretek, ami geekkel kezdődik, viszont én keveset videójátékozom, de Veres Attila forgatókönyvíró sokkal többet és úgy gondolom, hogy a videójáték hasonlat nem véletlen… Viszont én inkább vidámparkhoz és hullámvasúthoz szoktam hasonlítani a filmet és nem videójátékhoz. Ezzel a filmmel az volt a célunk, hogy szórakoztató legyen, vannak szabályai, ritmusa. Legyen benne a néző és repítse magával. Bizonyos szempontból tehát a videójáték hasonlat is stimmel, hiszen azt szeretnénk, ha a néző végig szeretne sétálni a kalandokon, mintha ott lenne és nem csak hátra dőlve, messziről szemlélődne. Én nagyon örülök, hogy videójátékhoz hasonlítottad a filmet.
tG: Honnan jött az ihlet ehhez a filmhez?
M.I.: Veres Attila forgatókönyvíró agyából pattant ki, aki egyébként egy horrorszerző és horrornovellákat és regényeket ír. Ezeket külföldön is publikálják. Ez a film az ő sztorija volt, de mint ahogy az ő saját anyagjaira jellemző, sokkal sötétebbre hangszerelte a sztorit. Már-már horrorisztikus elemek voltak benne. Amikor ez hozzám került, akkor mondtam neki, hogy én ebben látok egy sokkal populárisabb, fantasy-sebb, és kevésbé horrorisztikus sztorit és ő hálistennek partner volt ebben és együtt áthangoltuk viccesebbre, lightosabbra, meseszerűbbre. Én nagyon szeretem a magyar népmeséket, meg ezt a nagyon furcsa középeurópai mondavilágot. Szerintem, ami az amerikaiaknak a szuperhősök, az nekünk a nagyon furcsa mondavilágunk. Innen is származik az, hogy azért a sztoriban vannak ilyen furcsa dolgok, amelyeket akár groteszknek is lehetne nevezni, én viszont teljesen normálisnak gondolom, hogy a jó boszorkány egy panelben lakik a 17. emeleten és folyamatosan pálinkát vedel és cigitől rekedtes a hangja. Szerintem ez nem groteszk, hanem ez a normális, nekünk, itt Magyarországon ez jobban áll, mint a csillogó szárnyú tündérke. A Boncmesterről is azt szerettük volna, hogy egy klasszikus, tisztán megrajzolt főgonosz legyen. Innen jött az is, hogy tüzet okád, hiszen a főgonosz az egy „hétfejű sárkány” – ő már-már egy DC-s, marveles főgonosz.
tG: A történetről elég világosan tudjuk, hogy a jelenkorban, 2022-ben játszódik, hiszen a két főszereplőről tudjuk, hogy 1993-ban születtek, a lányról pedig kiderül, hogy 29 éves. Ugyanakkor olyan járművek, vagy tárgyak láthatók a filmben, amelyek egészen más korokhoz köthetők: ilyen régi buszt például az ötvenes években láthattunk utoljára, a főszereplő kezében látható Rubik kocka pedig inkább a nyolcvanas években volt divatos. A korok ilyen szintű keveredésének volt valamilyen jelentősége, valamilyen üzenete?
M.I.: Igen, ez az én mániám. Már az előző filmemre A hurokra is jellemző volt, hogy próbáltam az időt egy kicsit elmaszatolni. Még pedig azért, mert a magyar rögvalóságban ezek a történetek valahogy nem működnek olyan jól. Az ilyen típusú történetekben ezért szükség van rá, hogy egy kicsit stilizáljuk mind a helyszínt, mind az időt. Ennek a legjobb módszere pedig az, hogy kicsit összekeverjük. Például a mai RTL híradó megy egy tök régi tévén. Mai Bors magazint látunk, de a busz régies. Az mindegy volt, hogy ötvenes, vagy hetvenes évek, a lényeg az volt, hogy jól nézzen ki, ez volt a főcél, illetve, hogy legyen egy ilyen nagyon furcsa mix, amelyből semmi sem zökkenthet ki. Reméljük, hogy ez sikerült. Ha túl ismerősek a helyszínek a néző számára, az egy kicsit elrontja a sztorit.
tG: Ez is valahol a szürreális, mesés érzést fokozza?
M.I.: Igen, tehát a lényeg, hogy a meséink nem például Ózdon játszódnak, hanem az „Üveghegyen is túl, ahol a kurtafarkú kismalac is túr.” Én abban nagyon hiszek, hogy mivel Magyarország kicsi, túl realista és túlságosan is ismerjük egymást. Nálunk nincsenek felfedezetlen helyek, mint Amerikában, vagy Ázsiában, hogy kimész valamilyen prérire és nem tudod, hol vagy, hanem ez Budapest, ahol jár a hetes busz ami visszafordul a Bosnyák téren, ezért nálunk egy kicsit ki kell ragadni innen az ilyen típusú történeteket.
tG: Nálunk nagyon sok a romantikus filmvígjáték, az egy népszerű műfaj – elmondhatjuk, hogy valamennyire ez a film is ebbe a műfajba tartozik – ugyanakkor horrorfilm is, amely már egy mostohább műfaj. Miután nemrég volt egy másik horrorfilmünk, a Post Mortem (amit Oscar-díjra is küldtünk), szerinted mennyire lehet ez a műfaj elterjedtebb, népszerűbb nálunk?
M.I.: A horror szerintem lehetne nálunk is nagyon sikeres, hiszen külföldön az ilyen filmek nagyon mennek a mozikban és a streaming csatornákon egyaránt. A horror az egy nagyon jó eszképista műfaj, mert teljesen más, mint amiben élünk, ezért nagyon jó borzongani vele. A horrorműfaj sokkal könnyebben megélne Magyarországon, mintha mondjuk westernfilmet akarnék rendezni (pedig nagyon szeretnék), csak az a baj a horrorral, hogy nagyon profin kell elkészíteni. Mivel nagyon sok van belőle, sok a gagyi, a közepes, de a nagyon jó horror is, viszont a néző már a legutóbbi színvonalat várja. A horrorban az a nehéz, hogy az vagy nagyon jó, vagy a kutyát nem érdekli. Kicsit olyan, mint a vígjáték: most röhögtem, vagy nem röhögtem. Horror: féltem, megleptek, vagy lenyűgöztek, vagy sem? Én egyébként azért szeretem a horrort, mert engem nagyon vonz a hit és a spiritualitás, ezeket az témákat pedig a horrorba lehet a legjobban belevonni. Emellett a horrorba nagyon sok morális, mély tartalmat és érzelmet is bele lehet szőni, de mindezt jól kell csinálni. Sajnos most nem úgy áll a zászló, hogy őrülten sok zsánerfilmet támogatnának, de én nagyon drukkolok a horrornak is, sci-finek is… és persze, a romantikus vígjátéknak is. Azt nézik egyébként a legtöbben, azért akar mindenki azt rendezni, nekem eszem ágában sem volt. Az Átjáróház egy romantikus felütésű mesefilm volt az én fejemben, de nagyon örülök annak is, hogy lehet rajta nevetni.
tG: Egyébként szerinted miért van, hogy ennyire a romkom műfaja működik a legjobban?
M.I.: Szerintem valójában nálunk sem a romkom működik a legjobban, csak a forgalmazók gondolják ezt, ezért eresztik ránk ebből a legtöbbet. Az emberek persze a mindennapok csapásai után vágynak a nevetésre, a romantikára, de amikor bejön egy Dűne, az új Blade Runner, vagy egy Érkezés-kaliberű film, azokat is megnézik, hiszen nagyon szeretik az okos sci-fiket. Ugyanakkor sajnos Magyarországon a támogatási rendszer nem annyira hisz ezekben a zsánerekben, így marad a romantikus vígjáték. De majd én ezt megváltoztatom! (Nevet.)
Az interjút készítette: -BadSector-
