Bayonetta alkotója akár kilenc játékot is el tud képzelni a sorozatból!

Kamiya Hideki, az első Bayonetta rendezője el sem tudja képzelni, hogy valaha is pont legyen az IP történetének végén!

 

Kamiyát a japán IGN interjúvolta meg, és itt elmagyarázta, hogy a játékalkotóknak szerinte a saját meggyőződésükre kell hallgatniuk, így olyan játékokat kellene teremteniük, amiket ők akarnak, és nem a játékosok akaratát kéne figyelembe venni. Példaként épp a Bayonettát hozta fel (és ennek játékmenete mondhatni az első Devil May Cry kiterjesztése volt; ennek is Kamiya volt a rendezője).

„A Bayonetta IP-t véve példának, míg nekem van egy szerkezet a fejemben, hogy merre fog haladni a történet a jövőben, addig a játékosok csak a jelenlegi történetről tudnak ítéletet mondani. Olyan dolgokat fognak mondani, hogy a sorozat véget fog érni, mert a készítők nem szeretik. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy ez nyilvánvalóan nem így van. Mindenkinél jobban szeretem Bayonettát. Hogy ne szeretném Cerezát és az összes többi karaktert, akiket ilyen sokáig ápoltam?”, mondta Kamiya.

Kapott egy olyan kérdést, hogy ez azt jelenti-e, hogy a jövőben is szeretne ezzel az IP-vel foglalkozni. Erre Kamiya ezt válaszolta: „Én személy szerint nem tudom elképzelni, hogy a Bayonetta sorozat valaha is véget érjen. Szeretnék egy Bayonetta 4-et és egy Bayonetta 5-öt készíteni, és szándékomban áll benyújtani a koncepciójukat a PlatinumGamesnek. Gyakran beszélünk belsőleg arról, hogy kilencet is készíthetnénk belőlük. Szeretném, ha a Bayonetta sorozatot szerető emberek hinnének nekem, amikor azt mondom, hogy nem fogok semmi olyat tenni, ami elárulná a játékost.”

Ez azért kimutatja, hogy ő valóban kedveli az IP-t, amit bár nem ő rendezett az első rész után, felügyelőként minden átment a kezei alatt, így ha valami nem tetszett neki, joggal emelhette ki, hogy ezen módosítani kellene. S ha már Bayonetta, a The Game Awardson bejelentettek egy puzzle-központú előzmény spinoffot: a Bayonetta Origins: Cereza and the Lost Demon március 17-én jelenik meg Nintendo Switch-re.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu