SOROZATKRITIKA – Az Úr sötét anyagai a BBC és az HBO Philip Pullman fantasy-trilógiájának adaptációja, amelyben Lyra (Dafne Keen) elrabolt barátját keresi, új barátokat szerez, és olyan titkokat fedez fel, amelyeket az emberek el akarnak titkolni. A 2007-es, elég közepesre sikeredett Az arany iránytű című filmes adaptáció után a sorozat mérföldkövekkel jobb adaptációja az író eredeti víziójának, olyan kérdéseket sokkal feszegetve, mint az elvakult vallási dogmatizmus, vagy az ember és a belső lélek kapcsolata (mely egy kis megtestesült állatka formájában jelenik meg mindenkinél) – miközben legalább annyira látványos, mint a szélesvászonra készült film.

A BBC és az HBO közös produkciója, Az Úr sötét anyagai első évadja 2019 őszén erősen indult, az első résszel, amely megadta a kellően epikus hangnemet és lenyűgöző vizuális színvonalat a további részeknek. De miközben a tematikailag lecsupaszított, inkább fiataloknak szánt 2007-es filmadaptációnak, Az arany iránytűnek (Dakota Blue Richards, Nicole Kidman és Daniel Craig főszereplésével) sem kellett szégyenkeznie ezen a téren, addig az igazi kérdés a sorozatban az volt, hogy a showrunnerek végre életre keltik-e a történetet ugyanazzal a veszélyérzettel, érettséggel és grandiózussággal, amit Philip Pullman prózája nyújtott. Ebből a szempontból is – néhány történetmesélői botlástól és engedménytől eltekintve, amelyeket azért tettek, hogy a történet a tévés költségvetéssel is életben tudjon maradni – Az Úr sötét anyagai nagyrészt mindhárom évadban igencsak sikeresnek mondható.

Az Úr sötét anyagai – első évad (2019)

A sorozat figyelemre méltó munkát végez azzal, hogy egyszerre több különböző történetet is előrevisz – Lyra (Dafne Keen) központi küldetése, hogy megmentse legjobb barátját, Rogert (Lewin Lloyd) a Magiszterium karmai közül, Mrs. Coulter (Ruth Wilson) vadászata Lyra visszaszerzésére, Lord Asriel (James McAvoy) kísérletei, Lord Boreal (Ariyon Bakare) világjáró mesterkedései – a sorozat okosan választja meg, hogyan és mikor emeli ki ezeket a különböző történeteket, és a végére mindezeket a szálakat már az első évadban is egy érdekes hálóvá szőtte össze.

Az Úr sötét anyagai már az első évadban is nagyot ütött, hiszen viszonylag rövid idő alatt felépít egy gazdag, szövevényes fantasy világot – ugyanakkor a sorozatformátumnak hála mégis sokkal több ideje volt erre. Lyra démonok, por, űrhajósok, boszorkányok, páncélos medvék és aleithiométerek alternatív valósága sosem tör rád túl gyorsan, hogy megértsd, mivel állsz szemben, és néhány rejtély, ami még mindig körül veszi az extrémebb elemeket (például egy iránytű, ami megmondja az igazat), végül még inkább magával ragadóvá teszi a sorozatot. Az Úr sötét anyagai megelégszik azzal, hogy a saját tempójában mutatja meg magát, és ez a fajta magabiztosság tartja meg a sorozatot, amiért érdemes visszatérni hozzá.

Ami miatt Lyra fantasy világa már az első évadban különösen jól működött, az az az ihletett döntés, hogy a sorozat második kötetéből, A titokzatos késből húzza előre a történet elemeit. Az Úr sötét anyagai nem csinál titkot abból, hogy más világok is léteznek ugyanabban a térben, ugyanabban az időben, és ez azt jelenti, hogy a mi „valódi világunk” (amely amúgy tragikusan híján van a démonoknak) is kapcsolódik Lyra világához. Ezzel el is érkeztünk Will Parryhoz (Amir Wilson). A sorozat második főszereplője, akit csak a Subtle Knife-ban mutattak be, az első évadban hatalmas jelenléttel bír, ami a későbbiekben a történetvezetés gazdaságossága szempontjából kifizetődő lesz. Will küzdelme az otthoni élet fenntartásáért egy mentálisan beteg anyával végül a lelkekről és a próféciákról szóló számos beszélgetésen keresztül földeli a történetet, de olyan módon, amely perspektívát ad ezeknek a nagyobb konfliktusoknak már az első évadban.

Természetesen Lord Boreal képessége, hogy képes Lyra és Will világa között járni, valamint Will eltűnt apja, John iránti megszállottsága már az első évadban is arra utalt, hogy Willnek is szerepe lehet a sorozat átfogó próféciájában. Mivel az évadfinálé végére néhány kulcsszereplő látszólag mindannyian átlépett a tükrön, az, hogy az egyes világok eseményei hogyan kapcsolódnak egymáshoz, az egyik legizgalmasabb rejtély volt az első évad végén, amelyet a sorozat előrehaladtával kellett feltárni.

Az Úr sötét anyagai minden bizonnyal egy fiataloknak is szóló, sokkal általánosabb közönséget céloz meg, mint az HBO másik fantasy-eposza, a Trónok harca és a pár hónapja befejezett spin-off sorozata, A Sárkányok háza, de a komorabb pillanatokban sem riad vissza. Ez egy olyan sorozat, ahol a gyerekek nincsenek biztonságban a lélekromboló emberrablóktól, ahol egy embert meg lehet ölni azzal, hogy az imádnivaló állatavatárját elpusztítjuk, ahol egy dogmatikus és hitbuzgó vallásos kormányzat az emberi tisztesség bármilyen megsértését a mindenható hatalom szolgálatába állíthatja. A könyvekhez hasonlóan ebben a sorozatban is gyerekek a főszereplők, de ettől még a világ, amelyben veszélyes kalandokat élnek meg, nem lesz kevésbé félelmetes.

Dafne Keen kiválóan gördíti végig Lyra utazásának érzelmi hullámvölgyeit, és egyformán meggyőzően közvetíti a lány jó humorát és dühét mind a három évadon keresztül. Amir Wilson Will Parry-je sokkal visszafogottabb: ő egy kölyök, aki csak a helyes dolgot próbálja tenni és egyben tartani a családját, de mivel Lyra és Will útjai a sors akarata szerint keresztezik egymást, ezek az ellentétes személyiségek remek anyagot szolgáltathatnak Keen és Wilson közötti további remek interakciókhoz.

A felnőtt szereplőgárda fantasztikus kiegészítése fiatalabb társaiknak. Ruth Wilsonra hárul a legnehezebb feladat, és az ő intenzitása miatt Mrs. Coulter továbbra is a legfélelmetesebb nő a világon, akinek személyisége egyre komplexebbé válik a három évad során. Az a képmutatás, ahogyan Coulter a sajátján kívül más gyerekekkel bánik, még inkább érzékelhetővé tette Lyra undorát iránta az első évadban, később viszont nemcsak Coulter karaktere, de kapcsolatuk is bonyolultabbá válik. A komplex szerepekben szintén kiváló James McAvoy is brillírozik, ahogy Lord Asriel jogos haragját és jogosultságát játszva, és radikális motivációit és helyenként rendkívül kegyetlen cselekedeteit is részben azért fogadjuk el, mert McAvoy is elkötelezett abban, hogy valóságosnak érezzük őket. Lin-Manuel Miranda Lee Scoresby-je remek komédiát nyújt – ő egy igazi szórakoztató és kevésbé macho Han Solo, aki őszintén tiszteli Lyra tökösségét és törődik a biztonságával.

Az Úr sötét anyagai tehát az első évadban is egy magabiztos, izgalmas fantasy-kaland volt, tele a főszereplőkre leselkedő súlyos fenyegetésekkel és a több világra visszhangzó tétekkel. Bár voltak olyan pillanatok, amikor a történet terjedelme kissé meghaladja a költségvetés határait, már az első évadban is nyilvánvaló volt, hogy a BBC és az HBO lenyűgöző munkát végzett, hogy Lyra (és Will) kalandjai megkapják azt az adaptációt, amit megérdemelnek.

Az Úr sötét anyagai – második évad (2020)

A sorozat második évadja megtartva mindent, ami az első évadban működött (Ruth Wilson hihetetlenül összetett Marisa Coulterét és jeges, kegyetlen dühét ki kell emelni), és még többet adott hozzá a szívben, humorban, látványban és szórakoztatásban. Az első évad után a második talán még jobban képviselte Pullman történetének átütő erejét is.

Az új évad kezdetén Lyra (Dafne Keen) nyomába eredünk Lord Asriel (James McAvoy) repedésén keresztül egy buja, csendes városba, amelyet rémült gyerekek laknak, és ködszerű szörnyek kísértenek, akik kiszívják a felnőttek lelkét. Túl Ott találkozik egy Will Parry (Amir Wilson) nevű fiúval, aki a mi Földünkről származik, és saját küldetése van: meg kell találnia az apját, aki oly régen elhagyta őt.

A második évadnak az elsővel összehasonlítva borzasztóan sok történetet kellett elmesélnie, de egyben valahogy kicsit jobban is megértették a készítők, hogy nem elég csak egyszerűen elmondani a nézőknek a dolgokat, hanem meg kell mutatni, hogy kik ezek a karakterek, és miért fontosak a történeteik.

Az Úr sötét anyagai a második évadban teljes mértékben kihasználta a sorozat helyszíneinek bővülését is: Cittagazze rideg, kietlen városa, a sötét és baljóslatú erdő, amelyben a boszorkányok otthont találnak, Lyra Oxford verziójának felcserélése a Will által lakott, sokkal felismerhetőbb Oxfordra, a Scoresby által meglátogatott zsákutcák – mind részletgazdagok és gyönyörűen kidolgozottak.

Lyra jól jár, hogy a fiatal Will barátja és bűntársa is van, és a főszereplő Dafne Keene igazán ragyog, ha nem CGI-partnerrel kell szembenéznie. (Ne vedd sértésnek, Pan!) A két karakter a második évadban remekül kiegészítette egymást – Will megfontolt óvatossága tökéletes ellensúlya Lyra gyakran impulzív vakmerőségének -, és a narratíva annál erősebb, mivel kölcsönösen nem ismerik a környezetüket és a küldetésüket. Most a közönség is együtt tanulhat főhőseinkkel, és Az Úr sötét anyagai elveszíti azt a nehézkes, kifejtős érzést, amely a kezdeti epizódokra jellemző volt. Ennek eredményeképpen az elbeszélés sokkal egységesebbnek is tűnik, mint a különböző történetszálak, amelyek történetesen egyszerre játszódnak le.

Egyszóval Az Úr sötét anyagai a második évadban nemcsak a Pullman regényének nagyszerű adaptációja, hanem sokkal jobban meg is találta a ritmusát. A sorozat bujább, lendületesebb és epikusabb, mint valaha, feszes tempójú cselekménnyel és olyan karakterekkel, akikkel valóban törődni tudunk. Voltak gyenge pontok a második évadban is? Persze; a sorozat még mindig nem igazán tudja, hogy mit kezdjen a boszorkányok nagyrészt felcserélhető csapatával, és a Magiszterium erősen bornírt nőgyűlölete fájdalmasan egyhangú. De a hibái ellenére Az Úr sötét anyagai a második évadban még inkább egy olyan sorozat volt, amely továbbra is méltó az alapul szolgáló trilógiához.

Az Úr sötét anyagai – harmadik évad (2022)

Az Úr sötét anyagai a BBC One-on december 18-án, az HBO Maxon pár napja lezárult harmadik évadban találta meg igazán a megfelelő egyensúlyt. A nézők már eléggé megismerték az olyan fogalmakat, mint a démonok, hogy megértsék, milyen gyötrelmes lehet például, amikor az embereknek el kell válniuk akár csak egy rövid időre is tőlük. Anélkül, hogy spoilereznénk, a sorozatban van egy iszonyúan szívszorító jelenet, ahol garantáltan eltörik a mécses mindenkinél, aki könnyezik az elhagyott állatokról szóló történeteken.

Az ilyen részletek valószínűleg a könyvek rajongóit is foglalkoztatják majd – hogyan fogja a sorozat ábrázolni a gyémánt alakú csontvázzal rendelkező mulafa nevű lényeket? Hogyan igazodik majd el a történet térben és időben, miközben öt különböző univerzumban száguldozik? – kiderül, hogy a vártnál sokkal kevésbé zavarba ejtőek. Az mulefákat hosszú lábú, arcfestékes tapíroknak ábrázolták, és bár a maghüvelyek kerékként való használata sosem fejlődik ki teljesen, ez így van rendjén. A lények megteszik, amit Mary történetében meg kell tenniük, hiszen nemcsak azt mutatják meg neki, hogy mi a por, hanem azt is, hogy lehet közösséget teremteni dominancia és kizsákmányolás nélkül – és egyébként gyönyörűek.

Az HBO-s Az Úr sötét anyagai harmadik évadja egyben jobban megvilágította, hogy a végkifejletében és a szívében ez a történet két tragikus pár története, nem pedig egyé. Az olvasók ismerik és szeretik Lyra (Dafne Keen) és Will (Amir Wilson) kapcsolatát. Thorne azonban Asrielre (James McAvoy) és Mrs. Coulterre (Ruth Wilson) koncentrálta ezen a téren a sorozatot, és a harmadik évadban ez kifizetődik, elmélyítve a könyvek által nyújtott gyermekszemléletet.

McAvoy és Wilson alakítása ugyanolyan remek, mint mindig. A nő senkivel sem törődik, csak saját magával (legalábbis amíg rá nem jön, mennyire szereti Lyrát), a férfi pedig mindenkivel törődik, ami végül ugyanazt jelenti. Pullman Asrielje egy elbűvölő, byroni hős, akinek forradalmi buzgalma az önzés magját rejti, McAvoy Asrielje azonban egy még inkább elrettentő figura. Amikor Asriel elárulja Mrs. Coulternek egy rendkívül kegyetlen tettét, még őt is megdöbbenti, hogy milyen messzire ment. Asriel a jó oldalon áll, szabadságharcos, de buzgósága az ellensége tükörképévé tette. (Elvégre az angyal, a parancsnoka, Metatron és a Magiszterium nem azt hiszi, hogy ők is az emberiség érdekeit tartják szem előtt?)

Az HBO remek anyagai

Az Úr sötét anyagai cselekménye mindhárom évadon keresztül a kalandregény és a felnőtté válás történetének izgalmas, drámai, magával ragadó és látványos ötvözete; ez utóbbit elhanyagolni az előbbi javára, abban a tévhitben, hogy az akció jobban tetszik a közönségnek, mint a karakterek, olyan hiba, amit ez a produkció szerencsére nem követ el. A háromszor nyolc epizód terjedelme lehetővé teszi, hogy a nagyszabású, izgalmas küldetések, az epikus csaták és a meghitt beszélgetések egyaránt helyet kapjanak a sorozatban. Akár ismered és szereted a regényeket, akár csak egyszerre elgondolkodtató, epikus és a szürke valóságból kirepítő fantasy sorozatra vágysz, Pullman regényeinek újabb adaptációjában ezúttal nem fogsz csalódni.

-BadSector-