FILMKRITIKA – Aki Hollywood aranykorának filmtörténeti jelentőségű, mélyreható feltárására vagy e korai korszakon belüli életek árnyalt, megható karaktertanulmányára vágyik, az leginkább Damien Chazelle legújabb filmjében fog csalódni. A Babylon egy rendkívül szellemes, bombasztikus, máskor kicsit nehézkes és túltolt vígopera, amelyre időként a szándékos rossz ízlés és rendezői pimaszság túltengése a leginkább jellemző – de épp ezek miatt is marad meg esélyesen nézőben azután, hogy a moziból távozott.

Talán ismerik a viccet arról a férfiról a bárban, aki, amikor megkérdezik tőle, hogy miért olyan rosszkedvű, elárulja, hogy naphosszat elefántürüléket söpröget a cirkuszban. „Akkor mondj fel!” – tanácsolják neki. „És hagyjam ott a showbizniszt?!” – válaszolja.

Kíváncsiak vagyunk, hogy Damien Chazelle író/rendező vajon erre a régi gegre gondolt-e, amikor a Babilon kezdetéhez közeli jelenetet forgatta, ahol egy szegény lakájra, aki egy teherautót tol felfelé a dombon, konkrétan zuhanyként ömlik rá az elefántsz*r. Ez a jelenet csípős vizuális metaforaként szolgál a filmben a 20-as évek Hollywoodját ábrázoló, mocskos képre, ahol az „alantasabb” alkalmazottakat a szó szoros értelmében leszarják. (A „magasztosokra” pedig hánynak és pisilnek, de ez már egy másik történet.) Ebben a nyitójelenetben és másutt is a Babylon megmutatja, milyen mélységekbe süllyednek azok, akiket teljesen elcsábít az álomgyár világa, ha a kápráztató sztárvilág közelébe akarnak kerülni.

Mint a molylepkéket a fény: úgy vonzza hőseinket Hollywood világa

Chazelle három különböző ilyen karakter történetét követi három extrém módon látványos, frenetikus és csapongó három órán keresztül, akiket ellenállhatatlanul vonz a Hollywood káprázatos világa. Egyikük az eleinte csak önjelölt díva, Nellie (Margot Robbie), a másik Sidney (Jovan Adepo), a tehetséges afroamerikai trombitás, a harmadik pedig Manny (Diego Calva), a lelkes mexikói álmodozó.

A negyedik főszereplő pedig már régóta bejutott az álomgyárba. Ő egy hedonista némafilmes szupersztár: Jack Conrad (Brad Pitt), akinek napjai ugyanúgy meg vannak számlálva, mint a néma szirupos románcoknak, amelyekben szerepel. A partik, premierek és sokszor szerencsétlenül alakult forgatások rendkívül látványosan és kellő profizmussal idézik meg Hollywood aranykorának magával ragadó vízióját, amelyet csak egy kokainszippantás választ el a zülléstől és a romlástól.

A klasszikus mozi megünneplése

Az elképesztően rongyrázós és botrányos bulikkal, epikus forgatási tömegjelenetekkel és az olyan hosszúra nyújtott, furcsa jelenetekkel teli film, amelyekkel Los Angeles sötét alvilágába is bepillantást nyerhetünk, egyben valahol a klasszikus mozi világának megünneplése is, mely végül egy rendkívüli pszichedelikus montázsban csúcsosodik ki a mozgókép evolúciójáról.

Egy dolgot nem lehet eltagadnia Chazelle-től még a legszigorúbb kritikusoknak sem: az a hihetetlen ambíció, a fiatal rendező mindent megtett, hogy a húszas évek Hollywoodjának mérhetetlenül züllött és rendkívül színes világát visszaadja. Igaz, időként azt kívánhatnánk, bárcsak néha szusszanhatna egy kicsit; itt tényleg nincs lazítás, és a középpontban egy olyan vad, önfeledt, elképesztően profi Margot Robbie-alakítása áll, amely mellett még Harley Quinn is kómásnak tűnhet. Ha kell, kokaintól túlfűtve, szexi ruhákban szédíti a férfiakat, máskor a mellbimbóját hideg vízzel megkeményítve és szoknyáját felrángatva veszi el a kenyerét egy nála már híresebbnek számító, de besavanyodott hollywoodi dívától, és amikor mindez még mindig nem elég, akkor még egy csörgőkígyóval harcba száll!

Kár, hogy ebben hosszú filmben a fekete profi trombitás: Adepo szerepe olyan felületesnek tűnik, pedig a megalázó smink viselésére kényszerített afroamerikai zenész szerepe sokkal többet érdemel annál a kevéske képernyőidőnél, amit kap.

Szerelmeslevél Hollywoodhoz

Ezt a bakit leszámítva viszont Damien Chazelle filmje egy igazi fanyar, extravagáns, őrült szerelmeslevél a húszas évek Hollywoodjához, hihetetlen látvánnyal, hangulattal és nagyszerű karakterekkel, egy vad, őrült és elképesztő világban. Bár közel sem hibátlan a film, de akit kicsit is érdekel ez a korszak, és vevő a művészien „elvarázsolt” filmekre, az semmiképpen se hagyja ki a francia/amerikai rendező legújabb filmjét.

-BadSector-