SOROZATKRITIKA – A Trónok harcából és a Resident Evil filmekből is ismert Iain Glen az egyik főszereplője ennek a hátborzongató, paranormális thrillernek, amely egy olajfúró platformon játszódik, amelyet természetfeletti erők támadnak meg. A minisorozat hatrészes és az Amazon Prime kínálatában található.

Nehéz manapság eléggé elszigetelni a karaktereket ahhoz, hogy igazán meggyőző, izgalmas és drámai sorozat készüljön ebben a műfajban. A fúrótorony című sorozatban a főszereplők egy északi-tengeri olajfúrótoronyra helyezi, ahol egy ismeretlen, de gyorsan közeledő, valószínűleg természetfeletti erő kiiktatja az összes kommunikációt. Ahogy Alwyn, a legénység bölcse (Mark Bonnar – olyan rezzenéstelen arckifejezésű és jelenlétével is nyugtalanító színész, hogy szinte maga is természetfeletti erőnek számít) fogalmaz: „Ha folyamatosan ütöd a Földet, akkor az vissza fog ütni.”

… és akkor kitört a katasztrófa…

A férfiak alig várják, hogy legújabb bevetésük végén hazahozzák őket helikopterrel. A fiatal Baz (Calvin Demba) már most azonnal szeretne menni egy helikopterrel, de helyette kommunikációs ember: Fulmer (Martin Compston) menne mégis, mert a Társaság az utóbbit akarja visszahívni egy különleges megbeszélésre. Az egymás ellen gyorsan kialakuló komoly ellentéteket tovább mélyítik a pletykák, miszerint a vállalat le akarja építeni a fúrótorony legénységét, és mindannyiuk állása veszélyben van. A partra való visszaszállításukat azonban az utolsó pillanatban eltérítik, hogy egy másik fúrótornyon történt incidensnél segítsenek, és hamarosan mindenütt kitör a baj. És ez még azelőtt történik, hogy bárki rájönne, hogy Fulmer rendszeresen titkolózik különféle ügyekben a cég képviselőjével, Rose-zal egyetemben (a Schitt’s Creek-es Emily Hampshire, aki láthatóan kényelmetlenül érzi magát egy alulírt szerepben).

Hirtelen megmagyarázhatatlan köd gördül be. A fúrótorony remegni kezd. A modulok leállnak (vagy esetleg túlhajtásra kapcsolnak – ez volt az a szakzsargonnal teletűzdelt rész, amit minden, egy kevéssé ismert iparágban játszódó thrillertől megkövetelnek, és amit nem kell a nézőnek érteni.) Hőseink biztonsági felszerelést öltenek magunkra, miközben az olajplatform nyitott részeit fenyegető ködbe burkolja be és egyéb, váratlan, egy közeli katasztrófát jelző események is történnek. Egy közeli fúrótoronyból lángok csapnak fel, ami szintén nem jelenthet jót.

Már csak Mulder és Scully hiányoznak

A dolgok sokkal rosszabbra fordulnak, amikor Baz fáradságos munkával felmászik egy kommunikációs toronyba a ködben, hogy megjavítsa a rádiókapcsolatokat, és – egy döglött sirály és néhány baljós hang után – kevésbé fáradságos, de majdnem halálos módon leereszkedik, darabokra zúzza magát, amikor a nagy magasságból a fedélzetre csapódik.

Aztán az események egyre kísértetiesebbé válnak, ahogy a szektorban az összes fúrótorony leáll, hamu kezd hullani a levegőből, és a végén Baz majdnem teste újraéled, hogy elmondja megdöbbent, de őszintén szólva – az eseményekhez mérten – még mindig nem eléggé aggódó kollégáinak: „Már elkezdődött…”

A természetfeletti elem mellett a történet nyomon követi az akaratlan bezártság és a külvilággal való kapcsolat hiányának pszichológiai hatását a férfiakra. Hutton (Owen Teale) – a valódi sérelmek és a szarkavarás szeretetének keveréke – arra használja ki az instabilitást, hogy megkérdőjelezze Magnus tekintélyét (igen, még akkor is, ha ő Iain Glen!) és lázadást szítson, míg mások jobban ragaszkodnak a rutinhoz és az elnyomáshoz.

Ökotudatos sorozat

Az író, David MacPherson apja évekig egy tengeri fúrótornyon dolgozott, MacPherson maga pedig a környezetvédelmi tanulmányok mesterképzése óta részt vesz a klímaválság enyhítésén dolgozó szervezetekben. Az ökotudatosság át is hatja a történetet („Fosszilisek vagyunk, akik kövületeket ásnak”) anélkül, hogy démonizálná azokat, akik a szennyező iparágakban keresnek munkát.

A Macpherson által készített A fúrótorony jól illeszkedik a „csapdába esett legénység egymás ellen fordul és szövetségeket köt, miközben megpróbál hazajutni” műfajába, amire az elmúlt években már láttunk néhány példát. A fentebb említett példákhoz hasonlóan itt is van egy természetfeletti elem, ami az első epizódban még nem világos, hogy micsoda, de később egyre inkább nyilvánvalóvá válik.

Az olajfúrótornyon lévő karakterek többnyire olyan, általunk „másfél dimenziósnak” nevezett karakterekként vannak bemutatva. Nem túl eredetiek, a történet során azért szép lassan kiderül, mi a motivációjuk, így némileg összetetté válnak.

A színészi játék visz mindent

Ami megmenti a sorozatot a nevetségességtől, az az egész korrekt színészi játék. A brit karakterszínészekből álló sztárcsapat az alapból unalmas karaktereiket érdekesebb figurákkal alakítja. Mivel ennyi karakterrel és számos különböző történettel kell foglalkozni, egy olyan sorozatnak, mint A fúrótorony, olyan színészekre van szüksége, akik a lehető legtöbbet tudják kipréselni a korlátozott jellemábrázolásukból. És ennek a szereplőgárdának szerencsére a többsége képes erre.

Bár A fúrótorony kezdetén nincs túl sok karakterfejlődés, a színészi játék kiváló, és a Kinloch Bravón kialakuló feszültséget kézzelfoghatóvá teszi. A természetfeletti rész ugyan nem túlzottan eredeti, de összességében érdekes és logikusan felépített történeti szál. A hatrészes sorozatot szerintem megéri végignézni a műfaj rajongóinak, mert a jól adagolt feszültség és a remek színészi játék a képernyő elé tudja szögezni a nézőt a klisék ellenére is.

-BadSector-