A Blizzard játékai elérhetetlenné váltak Kínában! Mi oldhatja fel ezt a patthelyzetet?

A Blizzard még mindig keresi az „új partnert”, aki visszahozza játékait a kínai piacra, de egyelőre nincs szerencséjük.

 

 

Január 23-a már eljött Kínában, és ez azt jelenti, hogy a Blizzard játékai, köztük a World of Warcraft, a Hearthstone, a Diablo 3 és az Overwatch leálltak az országban, és jelenleg nincs kilátásban a visszatérés.

A leállás nem meglepetés: először 2022 novemberében jelentették be, amikor a Blizzard és a kínai kiadó, a NetEase nem tudott megállapodni a partnerségük megújításáról, majd alig egy hete újra megerősítették.

De ez szó szerint egy korszak vége. A NetEase 14 évig adta ki a Blizzard játékait Kínában. A partnerség, amely a NetEase vezérigazgatója, William Ding szerint „a kulcsfontosságú feltételekkel kapcsolatos lényeges nézeteltérések miatt esett szét”.

Konkrét okokat nem említettek a szakításhoz, de természetesen voltak jelek korábban. Egy novemberi, a LinkedIn-en közzétett üzenetében a NetEase globális befektetésekért és partnerségekért felelős elnöke, Simon Zhu azt mondta, hogy „a fejlesztők és a játékosok teljesen új szinten fogják megérteni, hogy mekkora kárt tud okozni egy bunkó”, ha a teljes történet napvilágra kerül, míg a Blizzard nemrég a leállásért a felelősséget egyenesen a NetEase vállára hárította: „Sajnálatos, hogy a NetEase nem hajlandó a meglévő feltételek alapján további hat hónappal meghosszabbítani a játékunk szolgáltatásait, miközben új partnert keresünk” – áll a múlt heti közleményben.

Függetlenül attól, hogy kinek a hibája, a leállás hatalmas problémát jelent. Kínában óriási közönsége van ezeknek a játékoknak. A becslések szerint hárommillió WoW-játékos van az országban. 2019-ben a kínai Hearthstone-profi Liooon – valódi nevén Li Xiaomeng – lett az első nő, aki megnyerte a Hearthstone Grandmasters Global Finals versenyt.

Képzeljük csak el, milyen lenne, ha a Blizzard Észak-Amerikában vagy Európában is ugyanezt húzná – hogy egy nap a WoW, a Diablo 3, az Overwatch 2 és az összes többi egyszerűen eltűnne!

Nem akarom eltúlozni, de legalábbis videójátékos szempontból abszolút kataklizma lenne. A VPN-ek sem fogják megmenteni a helyzetet. Lehetővé tehetik a kínai játékosok számára, hogy hozzáférjenek más régiók játékaihoz, de a meglévő fiókok nem mennek velük. A Hearthstone fiókok ahhoz a régióhoz kötődnek, ahol létrehozták őket. Kínában pedig saját egyedi kiadása van a World of Warcraftnak. Ez azt jelenti, hogy a kozmetikumokra vagy DLC-kre költött pénz gyakorlatilag oda.

A jó hír a Kínában élő játékosok számára, hogy a helyzet nem biztos, hogy végleges. A Blizzard már korábban elmondta, hogy „új partnert” keres a játékai kínai forgalmazására. (A törvények szerint Kínában minden videójátéknak kínai kiadóra van szüksége.) A vállalat egyik kínai képviselője a The Guardiannek azt mondta, hogy a leállás nem „a vég”, hanem csak egy „átmeneti boldogtalan felfüggesztés”.

Tekintettel arra, hogy a kínai játékosok mennyi pénzt hagynak az asztalon, nem valószínű, hogy a Blizzard sokáig hagyná parlagon heverni ezt a piacot.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy ez a helyzet nem példa nélküli. A NetEase előtt a World of Warcraftot Kínában a The9 adta ki. A NetEase-re való átállás a kínai hatóságok fokozott ellenőrzése közepette történt. Ez végül számos változtatáshoz és egy meghosszabbított zárt béta tesztidőszakhoz vezetett. Anno ez gyakorlatilag néhány hónapra bezárta a játékot. Érdekes módon a The9 a pletykák szerint tárgyalásokat folytat a Microsofttal a vállalat kínai kiadói jogainak visszavételéről. Feltehetően arra számítanak, hogy a Microsoft képes lesz befejezni az Activision Blizzard tervezett felvásárlását.

Forrás: The Guardian, SuperPixel

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu