FILMKRITIKA – Emlékszel még, amikor Liam Neeson minden januárban vagy februárban hagyományt teremtett egy erősen B kategóriás (és egyre gyengébb) akció/thriller mozikba kerülésének? Nos, úgy tűnik, Neeson visszavonult ettől az üzlettől, és ezzel szélesre tárta az ajtót Gerard Butler előtt. Butler ugyanolyan képernyőjelenléttel rendelkezik, mint Neeson (az Oscar-jelölés nélkül), és ugyanolyan alkalmasnak bizonyul a hős örökifjú szerepének eljátszására.

 

 

Egy ostoba címmel (senki sem tudott valami eredetibbet kitalálni, mint a Plane? Ez ugyanis a film eredeti cím, de a magyar forgalmazónál is maradt „A gép”) és egy még ostobább forgatókönyvvel, de ez a ’80-as évekbeli akciófilmeknél már megszokott. A film külföldi forgalmazójának, a Lionsgate-nek a legnagyobb hibája az volt, hogy ezt a filmet a mozikba küldte, ahelyett, hogy megállapodott volna egy nagyobb streaming céggel. Az ócska kinézettel, a rosszul megvilágított belső felvételekkel és az általános B-filmes esztétikával a Plane megfelelő módja lett volna annak, hogy elpazaroljunk pár órát a kanapén heverészve és sós rágcsálnivalókat majszolva. De, mint multiplexfilm? Nem igazán, még akkor sem, ha viszel oda is sós rágcsálnivalókat.

 

 

Airport és Rambo keveréke

 

A Plane olyan, mint az Airport (az 1970-es években népszerű, és 1980-ban az Airplane által kigúnyolt repülős katasztrófafilmes franchise) és a Rambo (amennyiben az egy véres dzsungelmentésről szólt) fúziója. Mivel azonban a film körülbelül 100 perces, nincs ideje többet nyújtani, mint pár stílusbeli tisztelgés az inspirációi előtt. Számos mellékszálat vezetnek be, mielőtt azokat szertelenül eldobnák és jól elsietnék a befejezést. A legtöbb mellékszereplő teljesen kidolgozatlan, a főgonosz pedig sokkal egydimenziósabb, mint az ilyen filmekben megszokott.

Miután Brodie Torrance (Butler) elveszítette tekintélyes kabinos állását, mert bántalmazott egy engedetlen utast (3. számú repülőgép-pilóta fantázia), a Trailblazer Air nevű olcsó légitársaságnál háromnegyedig üres gépeket kell fuvaroznia Kelet-Ázsiában. Ha minden jól megy, ez a bizonyos út lehetővé teszi számára, hogy az újévet a felnőtt lányával töltse. Mondanom sem kell, hogy a dolgok nem mennek jól. A film első néhány jelenetében felületesen bemutatkozik az egyetlen három ember a gépen (Brodie-n kívül), akire bárki is emlékszik (összesen 14 utas és öt személyzeti tag van): Samuel másodpilóta (Yoson An), Bonnie légiutas-kísérő (Daniella Pineda) és az elítélt Louis Gaspare (Mike Colter), akit egy fegyveres rendőrbíró felügyelete alatt szállítják át. Magasan a Fülöp-szigetek felett a gépbe villám csap, elveszti az energiát, és Brodie-nak kényszerleszállást kell végrehajtania. Ennek során két ember – egy légiutas-kísérő (nem Bonnie) és a Louisra felügyelő tiszt – meghal, emlékeztetőül arra, hogy mindig be kell kötni a biztonsági övet, amikor egy repülőgép a földre zuhan.

 

 

 

Csöbörből vödörbe

 

A „csöbörből vödörbe” forgatókönyv azt jelenti, hogy a túlélőkre a földön több vár, mint a Fülöp-szigeteki dzsungel brutális hősége, az éhezés és a kiszáradás. A szigetet, amelyen leszállnak, militáns szeparatisták ellenőrzik, akik a látogatókat, például a misszionáriusokat és a repülőgépen rekedt utasokat kényelmes túszoknak tekintik.

Amikor Brodie és az időközben kiszabadult Louis segítség (vagy legalább egy működő rádió vagy telefon) keresésére indul, a rosszfiúk a többnyire ép repülőgépre támadnak. Eközben a vállalati központban a Trailblazer főnöke, Hampton (Paul Ben-Victor) és problémamegoldója, Scarsdale (Tony Goldwyn, aki a szokásosnál is szigorúbb szerepet játszik) már a munkában van.

Mivel a Fülöp-szigeteki kormány nem hajlandó segítséget nyújtani, kénytelenek egy csapat nehézfegyverzetű, jól fizetett zsoldosra támaszkodni a megmentés érdekében.

 

 

„This is… PLANE!!!”

 

Az igazi panasz, ami a Butler-rajongóknak a Repülővel kapcsolatban felmerülhet, hogy a forgatókönyv egyetlen ponton sem ad lehetőséget a színésznek arra, hogy elkiáltsa magát: „This is… PLANE!!!” A forgatókönyvtől kap egy kis harcot, egy kis gyilkolást, és néhány nem erőszakos, megszokott hősies dolgokat.

Amikor a holttestek számának felhalmozásáról van szó, Mike Colter frusztrálóan alulírt Louis-t legyőzi. A Brodie és Louis közötti buddy movie-aspektus is hamar elszáll, mert a forgatókönyvírók nem törődnek eléggé azzal, hogy ezt kibontakoztassák. Evan Dane Taylor egyetlen szigorú arcba meredt rosszfiúja pedig leginkább a lenyűgöző hajsörényével tűnik fel a többi színész közül.

 

 

Igénytelen látvány

 

Talán a legnagyobb panaszom mégis az a Gépre-re az, hogy elég igénytelen a képi világa. Jean-Francois Richet rendező ért ahhoz, hogyan kell akciójeleneteket rendezni. Korábbi munkái közé tartozik az Assault on Precinct 13 remake és a 2016-os Mel Gibson jármű, a Blood Father. A kényszerleszállás kezelése körülbelül tíz percig tart a feszültségtől, a csúcspontot jelentő tűzharc pedig kielégítő B-filmes módon van bemutatva. De a homályos megvilágítás, a béna díszlet és az ócska speciális effektek sokat elvesznek az általános élményből, és időnként veszélyesen közel kerülnek az önparódiához.

Ha a Plane-t moziban nézzük, az események „nagyobbak” lesznek, de ez nem jelenti azt, hogy szélesvásznon jobban is néznek ki. A film korlátozott szórakozást nyújt azoknak, akik szeretik az ilyen jellegű filmeket, a probléma csak az, hogy az ilyenekből már dúskálunk a streaming csatornákon, miközben itt is vannak bőven már ennél jobbak, A gép leginkább az erős középkategória.

-BadSector-