Elhunyt Annie Wersching, a 24, a Star Trek és a The Last of Us játék színésznője [VIDEO]

MOZI HÍREK – Annie Wersching, akit a 24 és a Star Trek mellett leginkább a The Last of Usban Tess szerepéről ismert a játékostársadalom, 45 éves korában rákban elhunyt.

 

 

A The Last of Us játék és számos film, illetve televíziós produkció színésznője, Annie Wersching 45 éves korában rákban elhunyt. A hír alig pár héttel azután érkezett, hogy karaktere feltűnt az HBO The Last of Us-adaptációjában, és halálát férje közleményben jelentette be.

Bár a 24-ben, a Boschban és a Timelessben nyújtott alakításairól is ismert, a játékosok leginkább a The Last of Usban Theresa „Tess” Servopoulos szerepéről ismerhetik Werschinget, amelyhez motion-capture és szinkronszínészi munkát is végzett.

Wersching 1977-ben született a Missouri állambeli St. Louisban, és már gyermekkora óta szerette a színpadot. Az ír tánctól kezdve egészen addig, amíg 1999-ben a Millikin Egyetemen musical színházból Bachelor of Fine Arts diplomát nem szerzett. Első televíziós szerepe Liana volt a Star Trek: Enterprise „Oázis” című epizódjában. Ezután olyan neves sorozatokban tűnt fel, mint a Fraiser, a Charmed és a Supernatural. Hamarosan Wersching megkapta Renee Walker FBI különleges ügynök szerepét a 24 hetedik és nyolcadik évadában. (A sorozatról szóló retró-kritikánkat itt olvashatjátok.)

A 24-ben való szereplése után Wersching továbbra is olyan sorozatokban tűnt fel, mint a Hawaii Five-0, az NCIS, a Dallas és a Castle. 2014-ben Julia Brasherként debütált a Prime Video eredeti sorozatában, a Boschban. Az első évadban főszereplőként szerepelt, majd a 2. és 7. évadban többször is vendégszerepelt.

Míg Wersching állandó szereplője volt a televíziónak, két videójátékban is emlékezeteset alakított.

2019-ben az Anthemben Tassyn hangját és alakítását rögzítette. A legjelentősebb játékbeli alakítását azonban a Naughty Dog 2013-as megasikerében, a The Last of Usban nyújtotta. Wersching Tess karakterét alakította; az Anthemhez hasonlóan ő biztosította a hangot és a performance capture-t is.

 

 

 

 

Ég veled, Tess!

 

Nem túlzás kijelenteni, hogy a játékvilágot is megrázta Annie Wersching halála. A férje, Stephen Full nyilatkozata után a The Game Awards hivatalos Twitter fiókja is bejelentette a szomorú hírt. Egy következő tweetben megjegyezték, hogy egy GoFundMe-t hoztak létre a családja, különösen a három fiának támogatására, akik 4 és 12 évesek. Az oldalon található részletekből kiderül, hogy Werschingnél „2020 nyarán diagnosztizáltak rákot”, és hogy a hír még az eddigieknél is zárkózottabbá tette őt, hogy „megvédje a fiait”, és „élje az életét, a saját feltételei szerint, és legyen a családjával”.

Azóta özönlöttek a tisztelgések a lesújtott rajongóktól, kollégáktól és barátoktól.

Troy Baker, aki a The Last of Us főszereplőjének, Joel Millernek a hangját adta, azt írta: „Annie, Tessből olyan sok mindent te adtál a karakterbe”. Joel és Tess a prológus után bekövetkező időugrást követően csempészpartnerként mutatkozik be, és a Cordyceps-járvány kitörése óta kiépült bostoni feketepiacon belül kíméletlen hírnevet szerzett. Ha Tessre nem támadnak rá Robert felbérelt verőlegényei egy végzetes napon, a páros valószínűleg soha nem találkozott volna Ellie-vel.

A The Last of Us jelenleg az HBO-n streamelhető, a harmadik epizód pedig ma érkezik. A szériában Anna Torv vette át Tess szerepét. Sokan értetlenül fogadták a hírt, hiszen – sok videójáték-színésszel ellentétben – Wersching elismert sorozatszínész is volt, akinek nem jelenthetett volna gondot eljátszani a karaktert a szériában is. Ám erre valószínűleg már csak a betegsége miatt sem kerülhetett sor. Pedro Pascal és Bella Ramsey zökkenőmentesen átvették Joel, illetve Ellie személyiségét egy olyan sorozatban, amely a kritikusoktól a rajongókig mindenkit magába foglalt. Ez egy újabb lábjegyzet a The Last of Us hihetetlen örökségében, amelyben Werschingnek nem kis szerepe volt.

Nyugodj békében, Annie Wersching! Az alábbi videóval emlékezünk a játék Tessére. (Vigyázat, SPOILER-VESZÉLY, ha még nem láttad a széria második epizódját, vagy nem játszottál a The Last of Us első részével!)

Forrás: Deadline

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu