Még mindig Intel és Nvidia chipeket használ Kína az embargó ellenére!

TECH HÍREK – Hiába kezd el egyre erélyesebben a Kínai Kommunista Párt ellen az Egyesült Államok kormánya, haditechnikai és nukleáris célokra nyíltan kimondja, kitől használ chipeket.

 

A Wall Street Journal arról ír, hogy az amerikaiak által kivetett szankciót a kínai állampárt ki tudta oldalazni, ugyanis a nem tiltólistás technológiákat más forrásokból képes beszerezni. Így például az Aliexpressről (a kínai Amazon-ekvivalensről) és a Taobaoról (ez pl. az eBay ottani helyettesítője) megoldja okosba. A kínai műszaki fizikai akadémia (CAEP), amit az amerikai kereskedelmi minisztérium 1997 óta betiltott, érintett. A CAEP az Intel Xeon processzorokat (ezek workstationökbe és szerverekbe tervezett CPU-k), továbbá Nvidia GeForce RTX videókártyákat használ a kutatásai során, és ezeket nemes egyszerűséggel például épp az Aliexpressről vagy a Taobaoról szerezte be.

A CAEP nem elhanyagolható, ugyanis segített a Kínai Kommunista Pártnak a nukleáris programjában, és létre tudták hozni így az első hidrogénbombájukat. A Wall Street Journal szerint az állampárt akár több mint 400 robbanófejjel rendelkezik, és a következő 10-15 évben ez a mennyiség 1500 fölé is nőhet. Donald Trump és Joe Biden kormánya is megpróbálta megállítani a kínai állampárt nukleáris és katonai kutatásait és fejlesztéseit, ami miatt az érintett feleknek felhasználói processzorokat és grafikus chipeket kell alkalmazniuk a nagy teljesítményű számításaik elvégzéséhez.

Kevin Wolf, az amerikai kereskedelmi minisztérium korábbi vezető tisztviselője szerint „őrülten nehéz az amerikai korlátozásokat érvényesíteni, amikor a tengerentúli tranzakciókról van szó”, ugyanis a CAEP a 2020-ban vásárolt berendezéseket és termékeket használja (próbáljanak 2014-es hardvert!), és köztük találjuk az Intel processzorait és az Nvidia V100 kártyáit. A kínai kormány 2021-ben a világ chipjeinek több mint egyharmadát vásárolta meg a szuperszámítógépeinek. Az Egyesült Államok ipari és biztonsági hivatalának képviselője a Wall Street Journalnek azt mondta, hogy „mivel a tömegtermékek a globális ellátási láncokban több félen keresztül mozognak, a végfelhasználók teljes átláthatósága nagy vállalkozás.”

A CAEP nyíltan beszélkt a használt technológiáról, de erre mit tudnak lépni az amerikai hatóságok…?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu