FILMKRITIKA – Az elhallgattató című filmben Nikolaj Coster-Waldau Rayburn Swansont alakítja, az egykori vadászt, és jelenlegi vadőrt, akit lánya eltűnése kísért. A dán színész, akit a Trónok harca sorozat Jaime Lannistereként ismerhetünk, a rá jellemző merengő intenzitást hozza a karakterbe, így akár nem csak külseje, hanem karaktere is tökéletesen illene Joelhez, a The Last of Us című videojáték főszereplőjéhez. A krimi-, thriller- és rejtélyes elemeket ötvöző, lebilincselő történetnek köszönhetően Az elhallgattató a hangulatos és izgalmas filmek rajongóinak ajánlott darab – még ha bőven vannak a filmnek gyengébb pontjai is, főleg az erősen közepes forgatókönyv terén.

A 2020-ben a mozikba került, majd igen gyorsan eltűnt, és a Netflixre pár napja felkerült Az elhallgattató egy aránylag fordulatos és izgalmas thriller, annak ellenére is, hogy a történet fordulatai időnként elég klisések, vagy erőltetettek és nem túl jól átgondoltak. A filmet a középszerűségből Nikolaj Coster-Waldau nagyon erős alakítása emeli ki, aki a gyászoló apát alakítja. Ennek köszönhetően is tűnik realistának a film, annak ellenére, hogy a párbeszédek időnként inkább a B kategóriás horrorfilmek felé hajlanak. A Micah Ranum forgatókönyve alapján Robin Pront rendezésében készült filmnek sikerül a dráma és a horror közötti vékony határvonalon mozognia, amely műfaj az utóbbi időben igen népszerűvé vált.

Egy magába fordult, keserű apa

Az elhallgattatóban Rayburn Swanson (Nikolaj Coster-Waldau alakítja), egy apa útját követi, aki öt éve, lánya eltűnése óta elszigetelten él. Idejét ivással és egy vadvédelmi központ vezetésével tölti Minnesota mély erdeiben. Amikor egy fiatal lány holttestét találják meg a közeli folyóban, világossá válik, hogy valaki kegyetlen sportból kamaszlányokra vadászik. Rayburn elhatározza, hogy megoldja a rejtélyt, és megtalálja a gyilkost, mivel azt gyanítja, hogy ugyanaz a személy lehetett a lánya eltűnésében is érintett.

Ezzel egy időben Alice Gustafson seriff (Annabelle Wallis alakítja) küzd az új munkájával járó nyomással és azzal, hogy a közösség nem bízik a képességeiben. Emellett problémás öccsével, Brooksszal (Hero Fiennes Tiffin alakítja) is meg kell küzdenie. Amikor Rayburn rájön, hogy egy lányra vadásznak a menedékhelyén, összefog Gustafson seriffel, hogy megtalálják a gyilkost, és megakadályozzák, hogy még több kárt okozzon.

Miközben mindketten megkezdik a gyilkos utáni nyomozást, különböző kihívásokkal találják szembe magukat, többek között a zord téli időjárással és egy titokzatos, kiszámíthatatlan ellenféllel, aki úgy tűnik, mindig egy lépéssel előttük jár. Mivel az idő fogytán van, és még több élet forog kockán, Rayburnnek és Gustafson seriffnek minden képességüket és eszközüket be kell vetnie, hogy a gyilkost bíróság elé állítsák, és kiderítsék az igazságot Rayburn lánya eltűnése mögött.

Erősen klisés, de akadnak meglepetések is

A film erősség, hogy a nézőket tényleg izgalmas thrillerbe vonja be a film, ahogy a főszereplők a sorozatgyilkos után nyomoznak. Bár a film alapfeltevése és története ismerősnek tűnhet a bűnügyi sorozatok rajongói számára, mégis elég csavar van benne ahhoz, hogy a nézők a végsőkig találgassanak, hogy ki lehet a beteg gyilkos.

Bár a gyilkos kilétére végül fény derül, a filmnek sikerül néhány meglepetést is tartogatnia, beleértve egy olyan „vörös heringet” (egy valószínűnek tűnő gyanúsítottat), amely a nézőket a képernyő elé szegezve tartja. Bár a gyilkos motivációja nem teljesen világos, a film mégis kielégítő végkifejletet nyújt, amely nem okoz csalódást a műfaj rajongóinak.

Az elhallgattató emellett beiktat néhány izgalmas fordulatot, a film igazi erőssége a vadászjelenetek feszültségében rejlik, ahol Coster-Waldau Rayburnjének a saját képességeit kell bevetnie, hogy szembenézzen a maszkos gyilkossal. Ezekben a pillanatokban Az elhallgattató inkább a horror felé hajlik, és nehéz nem elgondolkodni azon, hogy a filmnek jobb lett volna mélyebben beleásnia magát ebbe az aspektusba, mint az, hogy megpróbálta az akcióelemekkel tarkított, hagyományos thrillerdráma műfaját erőltetni.

Úgy tűnik, hogy Az elhallgattató inkább egy karakterdráma, amelyben Coster-Waldau játssza a gyászoló apát. A színész a maga részéről meggyőzően alakítja a szerepet, de a megírt szerep nem nyújt túl sok mindent azon kívül, amit már rengetegszer láttunk, és a filmet leginkább Coster-Waldau alakítása és színészi képességei viszik el a vállán. Wallis is egész jó, bár ő sokkal kevesebb teret kap, amivel dolgozhat – Fiennes Tiffin pedig még kevesebbet. Ez egy igen korrekt szereplőgárda, amelyet sajnos nem támogat jól a film forgatókönyve.

Izgalmas thriller, átlagos történettel, klisékkel, de korrekt fordulatokkal

Az elhallgattatónál még ki kell emelni az operatőri munkát, amelynek a minnesotai vadonról készült gyönyörű felvételeivel segít a rendkívül atmoszférikus hangvétel megteremtésében.

A film azonban végül alulmarad a különböző műfajok teljes feltárására tett kísérleteiben, ami egy kissé egyenetlen narratívát eredményez, amelyből hiányzik a mélység és az árnyalat, ami ahhoz szükséges, hogy igazán kiemelkedjen többi közül. A rejtély megoldása kissé kiszámítható, és a gyilkos motivációja is kevéssé kidolgozottnak tűnik, így a nézők a végére frusztrációt érezhetnek.

E hibák ellenére Az elhallgattató még így is élvezetes nézői élményt nyújt az akció-thriller műfaj rajongóinak, és elég izgalmat és feszültséget nyújt ahhoz, hogy a film 90 perces játékideje alatt végig lekösse a nézőket. Bár lehet, hogy nem ez a műfaj legemlékezetesebb alkotása, mindenképpen érdemes megnézni azoknak, akik gyors és szórakoztató szórakozást keresnek – a The Last of Us fanoknak pedig Waldau külseje és alakítása miatt kötelező.

-BadSector-