A Dead Space többi részének felújításán gondolkodik az Electronic Arts

Egy kérdőív arra utal, hogy az Electronic Arts az első rész átgondolása után a második és harmadik rész esetében is hasonlóan járjon el.

 

Lassan egy hónapja, hogy PlayStation 5-re, Xbox Seriesre és PC-re megjelent a már nem létező Visceral Games által teremtett Dead Space remake-je, amit az Electronic Arts Motive stúdiója hozott össze. Az eredeti 2008-as játék rendezője, Glen Schofield azóta a Striking Distance Studios élen felügyeli a tavaly év végén megjelent, és valamelyest csalódást keltő The Callisto Protocol megjelenés utáni tartalmi bővítését felügyeli. Viszont nem feledkezett meg korábbi játékáról is, így becsületesen gratulált az Electronic Artsnak és a Motive-nak a Twitteren:

„Mindenkinek, aki az eredetin dolgozott, köszönjük, hogy hozzájárultatok egy csodálatos játékhoz. Kiállta az idő próbáját. A Motive-nak pedig köszönjük a gondosságot, amellyel hűen újraalkották a játékot. Gratulálok!”, írta Schofield. Eladások tükrében még nem tudjuk, hogy miképp teljesített eleddig a Dead Space Remake, de az Egyesült Királyságban a lemezes eladásokban a megjelenése után az élen végzett, igaz, elmaradt a The Callisto Protocol teljesítményétől (de hozzá kell tenni, hogy az egy cross-gen játék volt, míg Isaac Clarke története nem).

A Twitteren Dillon Rogers mutatta meg, hogy az Electronic Arts kérdővet küldött neki, és a megfogalmazás eléggé a lényegre tört: „Mennyire érdeklődnél a Dead Space 2/3 (2011/2013) hasonló remake-je iránt? Semennyire, Kicsit, Valamelyest, Eléggé, Nagyon.” Itt a játékosok érdeklődését is figyelembe veszi az Andrew Wilson vezette cég, mert azért ez mégsem olyan játék, amire rá lehet erőltetni az élő szolgáltatásos (live service) modellt és a mikrotranzakciók tömkelegét, és nem költ fejlesztésre, ha nem lát elegendő érdeklődést.

Viszont azt is meg kell kérdeznünk, hogy ha már az első részt átgondolták, nem lenne célszerűbb inkább egy ÚJ Dead Space-et készíteni? Persze a Motive most a Vasember-játékon dolgozik, szóval ők kiesnek a lehetséges fejlesztők közül…

Forrás: WCCFTech

 

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu