A Dead Space rendezője elárulta, mi a jó remake-készítés titka

Az eredeti Dead Space és az új kiadás kreatív igazgatói egy podcastban beszélgetnek arról, hogyan kell elkészíteni egy hű remake-et.

 

 

Az új Dead Space remake kreatív igazgatója elárulta, hogy az EA Motive hogyan fogott hozzá egy jó remake elkészítéséhez. A remake-ek elég gyakoriak a konzolok új generációjában. Ugyanis most már a fejlesztőknek megvannak az eszközeik, hogy úgy készítsék el a játékot, ahogyan szerették volna, a korábbi generációkat érintő korlátozások nélkül.

Az eredeti, 2008-as Dead Space megjelenésekor hatalmas sikernek bizonyult, és egy újabb fantasztikus túlélőhorror-játékkal bővült az olyan óriások által uralt lista, mint a Silent Hill és a Resident Evil, utóbbi a Resident Evil 4 révén a Dead Space-t is megihlette.

A Rise Above játékipari podcast bónusz epizódjában az eredeti Dead Space kreatív igazgatója, Bret Robbins és a Dead Space Remake kreatív igazgatója, Roman Campos beszélgettek. Méghozzá arról, hogyan sikerült újraalkotni ugyanazt az élményt, amit az emberek szerettek. Az egyik kiemelkedőbb téma, amiről szó esett, a remake zéró gravitációs játékmenete volt, amely Campos szerint „Az eredetihez való hűség pillére. Ahogyan ezt a csapaton belül definiáltuk: nem feltétlenül az eredetit kell újraalkotni úgy, ahogyan az volt, hanem úgy, ahogyan szerinted emlékszel rá”, ami általánosságban a Remake fejlesztésére vonatkozhat.

Ezzel együtt számtalan jó pillanat van a podcastban Robbins és Campos beszélgetéseiben. E beszélgetések között szerepel többek között Isaac Clarke beszédképességének megadása a Remake-ben. Továbbá az eredeti játék 4. fejezetének hírhedt toronyszekvenciája

A podcast vége felé Robbins dicséri Campost és az EA Motive csapatát, mondván: „Tudtam, hogy rajongó leszek, de ideges voltam. Szerintem a változtatások jobbá tették. Ti tényleg nagyszerű munkát végeztetek.”

A játéktervezés során rengeteg döntés születik. A remake-ek esetében az egyik legnagyobb döntés az, hogy mit kell megváltoztatni. Soha nem lehet könnyű változtatni egy olyan játékon, amelyet sokan szeretnek. Hiszen nem biztos, hogy az embereknek végül tetszeni fog. Szerencsére a DS remake az eladási listák élére került. Az eredetihez képest végrehajtott változtatások egy csodálatos játékot eredményeztek, amely nem csak az eredeti élményét élteti, de számos hibáját is javította, amit maga az eredeti játék kreatív igazgatója is alátámasztott.

Forrás: Rise Above

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu