Nicolas Cage régi vágya teljesült, hogy eljátszhatta Drakulát a Renfield-ben

MOZI HÍREK – Az Oscar-díjas Nicolas Cage a Renfield című horrorkomédiában Drakula egy egészen más változatát fogja alakítani.

 

 

A hollywoodi legenda, Nicolas Cage úgy véli, csak idő kérdése volt, hogy eljátssza a Sötétség fejedelmét, Drakulát. A Renfield című készülő horrorkomédia kétségkívül nagyszerű alkalom volt számára. A Total Filmnek nyilatkozva Cage elárulta, hogy szerinte mindig is mély kapcsolat fűzte őt a vámpírok urához. Mindig is úgy érezte, hogy előbb-utóbb ő fogja megeleveníteni az ikonikus karaktert.

„Drakula koncepciója önmagában is kihívást jelent. Annyiszor megcsinálták már. Csinálták már nagyon jól, és csinálták már nem túl jól is. Természetesen csodálom Christopher Lee-t és Frank Langellát, Lugosi Bélát és Gary [Oldman]-t. De meg akartam nézni, hogy tudok-e valami újat hozni a karakterbe. És valahogy mindig is tudtam, hogy valamikor meg kell csinálnom.”

Cage a hírek szerint a rendezővel, Chris McKayjel való első találkozását követően azonnal elvállalta Drakula szerepét a Renfieldben, és a második beszélgetésükre kidolgozta a Drakulához szükséges összes hozzávalót, beleértve a hangot és a manírokat is.

„Visszanyúltam Christopher Lee-hez, ami a beszédmódját illeti, de ez tényleg csak egy kiindulópont volt. Ismertem Christophert. A Boszorkányvadászatban játszottam vele egy kis jelenetet, és nagyon kedveltem őt. Sokat beszélgettünk, és eléggé emlékeztetett az apámra, Augustra. Úgyhogy onnantól kezdve az apám úgymond a fő inspirációm lett.”

Amellett, hogy a Hammer Horror ikonját, Christopher Lee-t és a saját apját is felhasználta, Cage elárulta, hogy Drakula vérszükségletét úgy közelítette meg, mintha az „alkohol- vagy heroinfüggőség lenne”. Ami minden bizonnyal úgy hangzik, ahogy Nicolas Cage tenné.

„Sokkal fontosabb, mint hogy az apámtól vagy Christopher Lee-től kölcsönözzek, ez tényleg a karakter pszichéjéről szól. A vérfüggőség nem különbözik az alkohol-, heroin- vagy szexfüggőségtől, szóval arra gondoltam, hogy ez a vágy hogyan tud valakit sötétebb dimenziókba kergetni.”

 

Nicolas Cage Drakulája áprilisban megérkezik

 

A Renfield egy modern szörnymese Drakula hűséges szolgájáról. Nicholas Hoult (Mad Max: Fury Road) játssza Renfieldet, a történelem legnárcisztikusabb főnökének, Drakulának (az Oscar-díjas Nicolas Cage) megkínzott segédjét. Renfield kénytelen megszerezni gazdája zsákmányát, és teljesíteni minden parancsát, legyen az bármilyen lealacsonyító. De most, évszázados szolgaság után Renfield készen áll arra, hogy megnézze, van-e élet a gróf árnyékán kívül is. Bárcsak rájönne, hogyan vethetne véget társfüggőségének.

A karakter, aki először Bram Stoker 1897-es Drakula című gótikus horrorregényében tűnt fel, hirtelen új életre kel a mai New Orleansban, miután beleszeret egy temperamentumos, de örökké agresszív közlekedési rendőrbe.

Nicolas Cage és Nicholas Hoult mellett Renfield főszereplői Awkwafina, Ben Schwartz és Adrian Martinez, valamint a Térségből ismert Shohreh Aghdashloo is.

A Renfield a tervek szerint 2023. április 14-én kerül a mozikba.

Forrás: Total Film

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu