Visszamenőleges támogatási problémával küszködik a Nintendo Switch utódja? [VIDEO]

A pletykák szerint a Nintendo Switch utódja nem teljesen futtatja a Switch-re készített játékokat úgy, ahogy azokat kellene.

 

A korábban a Nightdive Studiosnál dolgozó, ma pedig főleg a YouTube-ra koncentráló ModernVintageGamer (innentől rövidítünk: MVG) videójában arról hallani, hogy szerinte a nagy N következő platformjával mi a helyzet. Ez biztosan készül, ugyanis a Switch már hat éve a piacon van, és általában 7-8 évig tart egy konzolgeneráció. MVG szerint ha a Nintendo elhagyja az Nvidia Tegra X1 chipet (amit az Nvidia Shield Android TV-kben is láthattunk 2015 és 2018 kzöött), akkor a jelenlegi Switch-játékok nem fognak működni az új hardveren, legalábbis anélkül nem, hogy újrafordítanák a játékok kódját az új technológiára.

Ezt a problémát MVG szerint a szoftveres emulációval át tudná a Nintendo hidalni, ugyanis az Xbox Seriesben Xbox és Xbox 360-as játékokat így lehet könnyedén futtatni. Csakhogy ehhez az új N hardvernek jelentősen erősnek kellene lennie. Mivel a Steam Deck (ami a Switch teljesítményét simán lehagyja) szintén küszködik a Switch-emulációval, ez nem lesz könnyű feladat. Így szerinte az Nvidiának és a Nintendónak meg kell valósítania a Tegra X1 chippel való kompatibilitást, de ez jelenleg nem támogatott.

A másik megoldás olyasmi, amit a Sony a PlayStation 3 korai modelljében már alkalmazott: egyszerűen tegyen a Nintendo minden új konzolba egy Tegra X1 chipet (a PS3 korai változatában ott volt az Emotion Engine chip, így a PS1 és PS2 játékok támogatottak voltak a konzolon). Sőt, a Nintendo a Wii-vel is megvalósította ezt, ugyanis ott a GameCube chipset is a hardverben volt! Ám ez megnövelné a hardver gyártási költségeit, a bolti játékok esetében pedig vagy egy Nintendo Switch kazettanyílás kell, vagy az új hardvernek ugyanazokat a kazettákat, kártyákat kellene használnia. Esetleg ott vannak még az újgenerációs patchek, és mivel a pletykák arról regélnek, hogy az új nagy N hardverhez lesz Pokémon Scarlet/Violet patch, ez reálisnak hangzik, és mivel ugyanaz az illető hozta ezt fel, aki a Pokémon Presents közvetítés előtt pontos részleteket közölt a DLC tartalmáról és az új Pokémonokról, lehet benne valami.

Mindez nem hivatalos.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu