Még mindig hibás a PlayStation 5 egyik statisztikai funkciója!

Hiába jelent meg a PlayStation 5 több mint két évvel ezelőtt, a Sony-nak ennyi idő sem volt elegendő, hogy az egyik nyomkövető statisztikát megfelelően működőképessé tudja tenni!

 

A PlayStation 5 Standard Edition és a Blu-ray meghajtó hiánya miatt olcsóbb PlayStation 5 Digital Edition 2020 novemberében rajtolt el. Két éven át készlethiány sújtotta a Sony újgenerációs konzolját, ám a cég már beismerte, hogy ennek az időszaknak vége (és ennek eredménye a Live from PS5, magyarul Élőben a PlayStation 5-ről TV-s reklámkampány is, amiben a „megnövekedett PS5-aktivitás” utal a konzol elérhetőségének javulására). Azóta eltelt több mint két év, és egy áremelésen is átestünk (kivéve az Egyesült Államokban, holott ott is van infláció, de egyértelműen az Xbox Series ottani versenyképessége miatt nem volt töke a Sony-nak az áremeléshez), és egy statisztika a tömkeleg új firmware ellenére továbbra is hibázik!

A PSL számolt be arról, amit az olvasók is esetleg tapasztalhattak. A héten érkezett egy nagyobb rendszerszoftver-frissítés a PlayStation 5-höz, amivel nagyobb lett a Discord-integráció. Egy másik újítás az, hogy a menüben ha egy játék ikonja felett vagyunk, akkor a konzol jelzi, hogy hány órát játszottunk az adott játékkal. A kezdeményezés jó (a Steamen is már hosszú évek óta ott van ez a funkció), ám a kivitelezés nem: sokaknak hibás adatot tünte tfel a PlayStation 5, és nem nagyon tűnik igaznak az sem, hogy a PlayStation Networkhöz való kapcsolódás pontossá teszi a mért időtartamot.

Már a PlayStation 4 alatt is az év végi összefoglaló során is hibázott az időtartam rögzítése, úgyhogy ez nem újkeletű probléma a Sony körül. A PSL szerkesztője szerint van olyan játék, ahol kevesebbet játszott a konzol által kimutatott mértéknél, de olyan is, ahol a PlayStation 5 egyenesen alulbecsüli a végigjátszáshoz igényelt időt. Ebből adódóan a pontatlanság sajnos még mindig velünk van.

Vajon mikor lesz ez kijavítva?!

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu