Még van pár éve a Nintendo Switch-nek a cég amerikai elnöke szerint

A találó nevű Doug Bowser úgy véli, hogy a „kapcsoló” élettartama még nem teljesen van a végén.

 

A Nintendo Switch már több mint hat éve van a piacon, és mire az utód megjelenik, több mint hét is lehet ebből, lehagyva az elődök élettartamát. Ennek ellenére a Nintendo amerikai elnöke, Doug Bowser szerint még mindig van létjogosultsága a Switch-nek, mielőtt az utód megjelenne. Erről amúgy a február 17-én, a Universal Studios Hollywoodban megnyitott Super Nintendo World nyitója előtt beszélt az AP-nek (Associated Press).

Az interjúban Bowser kijelentette, hogy a pandémia során a játékok jelentős szórakoztatóipari szerepűvé váltak, így a játékipar az utóbbi néhány évben értékes növekedésen esett át. Beszélt a Nintendo jövőbeli attrakcióiról is (itt a vidámparkos terjeszkedésre kell gondolni), de az AP végül rátért a számunkra releváns témára is: a Nintendo Switch utódjára. Erre persze Bowser nem adott konkrét választ, ám nagyon dicsérő szavakkal illette a Switch életkorát és teljesítményét.

„A Nintendo Switch hetedik évébe lépve az eladások még mindig erősek. Úgy gondolom, hogy még mindig nagyon erős kínálatunk van. Ahogy Furukawa [Shuntaro, a Nintendo elnöke] nemrégiben mondta, a[z utód] platformmal új, feltérképezetlen területre lépünk. Izgalmas látni, hogy a kereslet még mindig megvan. Tehát nincs mit bejelenteni a jövőbeni konzolokkal vagy eszközökkel kapcsolatban, de továbbra is nagyon bízunk a Nintendo Switch-ben. Óvatosnak kell lennem azzal kapcsolatban, hogy én személy szerint mit szeretnék látni [egy új Switch-ben]. De azt megoszthatom, hogy az egyik ok, amiért még a hetedik évbe lépve is nagyon magabiztosak vagyunk abban, hogy a Switch a következő években is erős teljesítményt tud felmutatni, az az, hogy még mindig valóban az az egyedi eszköz, amellyel sokféleképpen lehet játszani, otthon, vagy útközben,” mondta Bowser.

A Metroid Prime 4, a Xenoblade Chronicles 3, a Bayonetta Origins: Cereza and the Lost Demon, illetve The Legend of Zelda: tears of the Kingdom négy olyan játék, ami még nagyot tolhat a Switch szekerén, igaz, az új Zelda már 70 dollárért lesz kapható. A nagy N szerint joggal lesz ennyi…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu