Piacot veszít az Intellel szemben az AMD?

TECH HÍREK – Egy elemző szerint az Intel 12. és 13. generációs proceszorai sokkal versenyképesebbek az AMD Ryzen CPU-ival szemben.

 

A Susquehanna befektető cég feljebb vitte az Intel Corporation értékelésének kategóiáját (negatívról semlegesre), és a fő indokok között kiemelte, hogy a PC-s portfólióban a cég sokkal versenyképesebb mint az AMD. Pedig nekik is volt néhány jó évük, ugyanis a Ryzen processzorai az utóbbi évek során jobb teljesítmény/ár arányt kínáltak, így képesek voltak a Core CPU-kkal versenyezni. Ebből a leckéből tanult az Intel, mivel a két legfrissebb CPU-generációval (Core 12xxx, Core 13xxx) sokkal jobb pozicionálást ejtett meg.

Ennek következményeképp az AMD részesedése csökkent a piacon (ennyit számít, ha csak két nagyobb név van versenyben; így voltak eddig a GPU-k is, csak ott az Nvidia és az AMD mellé nemrég belépett az Intel is). 30%-os részesedés az x86-os piacon (ilyen processzort használ mindegyik asztali PC) nem hangzik rossznak, ám a cég inkább a szerver CPU-k felé koncentrál (és ott bizony az Epyc processzorok bizony sikeresebbnek tűnnek az Intel Xeon procijainál!).

Az AMD nemrég eltolta a Ryzen 7040 Phoenix laptopos processzorainak megjelenését egy hónappal, és inkább az X3D-s chipeket tolta a prémium kategóriában a boltokba, ám a Ryzen 7 7800X3D is egy hónapos halasztást kapott. A Dragon Range processzorok is a csúcskategória felé figyelnek, és mostanában csak a Ryzen 9 7945HX laptopok találhatóak meg ezen a téren, hiába mondta egy hete az AMD, hogy a többi kategóriában is megtörtént a rajt. Az AMD AM5 platformján egyetlen SKU (termék) sincs 250 dollár alatt, míg az Intel több ilyen produktumot kínál. Az AM4 eladásai nem nagyon mozognak: a Ryzen 7 5800X3D még mindig remekül fogy, hiába jöttek már ki újabbak azóta, és emiatt az AMD mindent megtesz, hogy az AM5 platformra át tudja csalogatni a felhasználókat.

Az Intel Sapphire Rapids-SP processzorait alaposan meg fogják szorongatni az AMD Epyc Genoa, Bergamo és Genoa-X CPU-i (mind a három idén meg is fog jelenni), az Emerald Rapids-SP pedig csak 1S/2S platformokra jön ki az év végére (így nagyobb eséllyel fog tarolni a szerveres téren az AMD). És offtopic, de ide illik: az Intel használt Xeon processzorai hatalmas ár-érték arányt kínálnak, így nem csoda, ha a használt munkaállomás (workstation) PC-k kiváló költséghatékony masinák…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu