Halálos fenyegetések miatt mondta le a Rust stúdiója a rajongói találkozót!

A Facepunch Studios a nevéhez illően (vagyis nem illően, inkább nem méltó módon) arcul lett csapva…

 

A stúdiónak törölnie kellett egy összejövetelt, amin találkozhattak volna a rajongókkal. Ezt az idei, San Franciscóban megrendezett Game Developers Conference (GDC) alatt tartották volna meg, ám sajnos nem mindenki akarja, hogy mindenkinek jó legyen, és a fejlesztőknek vissza kellett mondaniuk a találkozót, amit az idei GDC helyéhez közel szerveztek volna meg. A Twitteren közölte a Facepunch, hogy halálos fenyegetést kaptak, és mivel első a biztonság, inkább nem tartották meg a rajongói találkozót, ugyanis a fejlesztők is emberek, és aki munkaügyben kereste volna fel őket, nekik azt javasolják, hogy a portfóliójukkal írjanak egy emailt.

Alistair McFarlane, a Rust producere a PCGamernek elmondta, hogy sajnos gyakoriak az ilyen fenyegetések, amik többnyire olyan játékosoktól jönnek, akik a közösségi médiában a játékban megejtett változtatások iránt nemtetszésüket fejezik ki. Egy másik „zaklatói forrás” a csalásokra szakosodott közösségből származik, mert nekik az nem tetszik, ha úgy nyúlnak bele a fejlesztők a játékukba, ha az ilyen-olyan módon megakadályozza a csalást. Emiatt gyakran személyes adataikat is módosítaniuk kellett, mert a fenyegetések során a doxxing, azaz a fejlesztők és családjainak magánadatainak közzététele is gyakori szokott lenni.

A játék rajongói (McFarlane szerint a legtöbben tisztelettudóan és támogatóan fogadták a bejelentésüket) csalódottan fogadták a Facepunch bejelentését, ám megértik a stúdió lépését, viszont nem szabad elfelejteni, hogy ez nem az első, és egyben nem is az utolsó alkalom, hogy egyes szórakozott személyek fejlesztőket fenyegetnek, ugyanis például az ukrán GSC Game World is hasonló szituációban volt, igaz, ott orosz emberek ugrottak rá az ukrán fejlesztőkre, ami az előbbi ország vezetője által indított háború miatt elkeserítő.

Azért meg kell kérdeznünk, hogy nem lehetséges, hogy egyeseknek túl sok szabadidejük van, ha mások megélhetését teszik kockára az ilyen önző húzásokkal?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu