SOROZATKRITIKA – A Netflix új akcióthriller sorozata egy FBI-ügynököt követ, aki egy rejtélyes telefonhívás után egy halálos összeesküvés nyomába ered. Pörgős, feszült, akciódús kémthrillerrel van dolgunk és bár a műfaj kötelező kliséi és az eleinte kissé „mafla James Bondnak” tűnő főszereplő elvehetik a kedvünket, de ha kitartunk, akkor egy egész jó Netflixes kémthrillert kapunk az időnkért.

A Netflixre nemrég került fel egy újabb thrillersorozat, amely a Matthew Quirk regénye alapján készült. Az Éjjeli ügynök című akcióthriller egy alacsony beosztású FBI-ügynököt, Peter Sutherlandet (Gabriel Basso) mutat be, aki a Fehér Ház alagsorában dolgozik, és egy olyan telefont kezel, amely soha nem csörög; egészen addig az éjszakáig, amikor megszólal, és Peter belekeveredik egy összeesküvésbe, amely egészen az elnöki irodáig vezet. A sorozat tíz epizódból áll, és a kritikusok véleménye eddig erősen vegyes.

A hívás, ami mindent megváltoztat

Az Éjjeli ügynök legnagyobb erénye a feszültségteremtés és a tempó. A sorozat már az első epizódban beleveti a nézőt a cselekménybe, amikor Peter megkapja azt a hívást, amely egy titkos informátortól érkezik, aki azt állítja, hogy tudja, ki akarja megölni az elnököt. Peternek nincs más választása, mint segíteni az ismeretlennek, akinek az élete veszélyben van. Ezzel indul el az izgalmas hajsza, amelyben Peternek nem csak az ellenségeivel kell megküzdenie, hanem a saját múltjával és lelkiismeretével is. A történet ügyesen adagolja az információkat és a fordulatokat, amelyek fenntartják az érdeklődést és a kíváncsiságot. A színészek is hitelesen alakítják a karaktereiket, különösen Gabriel Basso, aki meggyőzően játssza az – amúgy eléggé klisés – idealista és bátor FBI-ügynököt.

A sorozat nemcsak egy egyszerű bombamerénylettel indítja el a történetet, hanem egy összetett politikai összeesküvéssel is. A cselekmény fokozatosan bontja ki a rejtélyt, hogy ki állhat a merénylet mögött, és miért akarja meggyilkolni az elnököt. A narratíva nem riad vissza attól sem, hogy meglepő és nem túl realisztikus fordulatokkal próbáljon „sokkolni”, amelyek „alapjaiban rengetik meg a nézők elvárásait és feltételezéseit”. (Legalább is ez volt a cél, de a rutinos thrillernéző esélyesen hamar rá fog jönni a „turpisságokra”.) Bár a realizmus így ment a kukába, de a sztori így legalább képes fenntartani a feszültséget és az izgalmat az egész évadon át. A sorozat nemcsak Peter szemszögéből mutatja be az eseményeket, hanem más szereplőkét is, akik különböző módon kapcsolódnak a történethez. Így a néző több információt kap, mint Peter, de nem annyit, hogy elkezdjünk unatkozni.

Az Éjjeli ügynök másik vonzereje a politikai intrika és a korrupció bemutatása. A sorozat betekintést enged a Fehér Ház kulisszái mögé, és feltárja azokat az erőviszonyokat és érdekcsoportokat, amelyek befolyásolják az ország sorsát. A történet nem riad vissza attól sem, hogy aktuális témákat érintsen, mint például az orosz befolyásolás vagy a klímaváltozás. A sorozat szereplői között találunk olyanokat is, akik nem mindig játszanak tisztességesen vagy lojálisan. Ilyen például Hong Chau alakítása Rose Tuckerként, a kiberbiztonsági szakértőként, aki Peter segítőtársa lesz a nyomozásban. Rose nem mindig mond igazat Peternek vagy magának sem, és saját céljai vannak.

A klisék csapdája

Az Éjjeli ügynök nem tud kitörni a politikai thriller műfajának sablonjaiból, és sokszor használ olyan közhelyeket és kiszámítható jeleneteket, amelyek már unalmasak vagy elcsépeltek. A karakterek sem kidolgozottak vagy eredetiek, és sokszor viselkednek logikátlanul vagy hiteltelenül. A történet nem foglalkozik a fontos témákkal, mint például az állampolgári jogok vagy a nemzetbiztonság, hanem inkább a politikai korrektség jegyében próbálja bemutatni a különböző etnikumokat és nemi identitásokat.

Másrészről az Éjjeli ügynökben sok olyan elem és szituáció is van, amelyet már sokszor láthattunk más hasonló thrillerekben. Ilyen például a titkos informátor telefonhívása, a fehér házi áruló, az orosz bérgyilkosok, a bombamerénylet, a szökés az FBI elől, a kiberháború, stb. Ezekkel az elemekkel az sorozat nem tud meglepni vagy megújulni, hanem inkább követi a bevált recepteket és sémákat.

A karakterek sem kapnak kellő mélységet vagy motivációt, hanem inkább felületesen vagy klisésen ábrázolják őket. Ilyen például Peter Sutherland, aki egy tipikus jófiú hős, akinek az apja egy áruló volt; Rose Larkin, aki egy zseniális hackerlány, akinek nincs barátja; Diane Farr, aki egy titokzatos fehér házi főnök, akinek saját tervei vannak; stb. A történet nem foglalkozik a karakterek lelkiállapotával vagy érzelmeivel sem, hanem inkább csak cselekvésre ösztönzi őket. A felületesen kidolgozott, klisés karakterek miatt az Éjjeli ügynökígy hamar elveszíti az emberi vonatkozását és az empátiát is és kevéssé izgulunk a hősök sorsáért.

A szórakoztatás ereje

Az Éjjeli ügynök persze közel sem egy mélyenszántó vagy igényes thriller, de nem is akar az lenni. Az alkotók célja, hogy szórakoztassák a nézőket egy pörgős és izgalmas történettel, amelyben nem kell túl sokat gondolkodni vagy érezni. Ezt a célt el is érték, hiszen a látványos akció- és üldözésjelenetek, a fordulatos cselekmény és a jól adagolt ritmus leköti a figyelmet. A sorozat nem törekszik valósághűségre vagy hitelességre, hanem inkább arra, hogy élvezetes és szórakoztató legyen, könnyed és kellemes kikapcsolódást nyújt azoknak, akik szeretik a politikai thrillereket.

Az Éjjeli ügynök ugyanakkor nem veszi magát túl komolyan, és nem is próbálja megmagyarázni vagy igazolni a sok logikai bukfencet vagy véletlenszerűséget, amelyekkel tele van a történet. Inkább arra épít, hogy a nézők kikapcsolják az agyukat és élvezzék a show-t. A készítők nem is akartak valamilyen A keselyű három napja-szintű nagyobb mondanivalót vagy üzenetet közvetíteni, hanem a cél csak a puszta szórakoztatás volt, hogy egy unalmas estét feldobjonak vagy egy hosszú nap után ellazítsanak. Ez a sorozat nem több és nem kevesebb annál, aminek látszik: egy jól megcsinált akcióthriller, amelynek nincs nagyobb ambíciója vagy célja.

Éjjelre egynek elmegy

Az Éjjeli ügynök egy vegyes minőségű Netflix-thriller, amely nem tör túl magasra, de amit belőttek az alkotók, azt nagyjából teljesíti. Igazi hozzáértéssel építi fel a feszültséget és a tempót, és jók a színészek is, illetve izgalmasan mutatja be a Fehér Ház sötét oldalát és a politikai intrikákat is. Ugyanakkor klisés és sablonos forgatókönyv, valamint felületes és közhelyes karakterei miatt mégsem tud igazán kitűnni vagy maradandót alkotni. A sorozat nem veszi komolyan magát, és nem is kérdez rá a fontos témákra, inkább egy szórakoztató és pörgős akcióthriller, amelynek nincs nagyobb ambíciója vagy mondanivalója.

-BadSector-