Super Mario Bros.: A film – Super Marióval Nintendo konzolról a mozivászonra!

ELŐZETES – A történet dióhéjban: Mario és Luigi, a brooklyni vízvezetékszerelők egy föld alatti főnyomócső megjavításán dolgoznak, amikor egy titokzatos vezetéken keresztül varázslatos új világba csöppennek. Miután elkeverednek egymástól, Mario kalandos útra indul, hogy megtalálja Luigit.

 

Egy Toad nevű gomba segítségével és a hadászati-harcászati alapkiképzésnek köszönhetően, amit a Gombakirályság uralkodója, a harcos Peach hercegnő nyújt számára, Mario felfedezi, mekkora erőt és kitartást képes életre hívni önmagában, és biztossá válik abban, hogy amíg ő és Luigi vállvetve harcolnak, bármi lehetséges.

 

 

Így jött létre a film

 

A Nintendo legendás Super Mario Bros. karakterei évtizedek óta az ádáz gémerek és a műkedvelő játékosok nagy kedvencei, tehát kézenfekvő volt, hogy a patinás videójáték-gyártó cég az Illuminationst kéri meg a hősök vászonra vitelére, hiszen az animációs stúdió olyan közönségkedvencekkel büszkélkedhet, mint az Énekelj! és A kis kedvencek titkos élete, illetve a filmtörténet legsikeresebb animációs franchise-ai közé tartozó Gru és a Minyonok.

„Az Illumination elsősorban a karakterek filmstúdiója – mondja Chris Meledandri, az Illumination alapító vezérigazgatója. – Olyan produkciókat szeretünk készíteni, amelyek felkavarják az állóvizet, és ez a történet, amit mi a Nintendóval el szeretnénk mesélni a Super Mario Bros.: A filmben, pontosan ilyen. A rajongókra gondoltunk, amikor megcsináltuk ezt a filmet. Tisztelegni szerettünk volna az elképesztő játék és a közkedvelt hősök előtt.”

Shigeru Miyamoto, a Nintendo egyik igazgatója, a Super Mario-játékok tervezője és a Super Mario Bros.: A film egyik producere szerint a Super Mario azért tud világszerte sok millió embert lekötni, mert keletkezése óta folyamatosan fejlődik. „Már gyerekkoromban mangaművész szerettem volna lenni – mondja Miyamoto. – Gimnazista koromban a saját karaktereimmel akartam benépesíteni a mangáimat. Később átváltottam a videójátékokra, és ha az első játékom nem lett volna eléggé szórakoztató, a karakterek nem lennének emlékezetesek máig is. Szerencsére a legelső játékom, a Donkey Kong főhőse sokak tetszését elnyerte, aminek köszönhetően számos további játéksorozatot készíthettem. A játékosok az alteregójuknak tekintették a képernyőn közlekedő karaktert. Mario együtt fejlődött a technológiával. Folyamatosan újabb Mario-játékkal rukkoltam elő, valahányszor a technológia lépett egyet előre, s ettől igazán egyedi karakterré vált.”

Miyamoto és Meledandri azonnal megtalálták a közös hangot, mert ugyanolyan kreatív elképzelésük volt a projektről. „Valahányszor találkozom egy hollywoodi producerrel, rendszerint arról értekeznek, hogy szellemi termékünk miként tud majd sikeres filmként alakot ölteni – folytatja Miyamoto. – Chrisszel viszont főleg arról beszélgettünk, milyen hasonlóan gondolkodunk az alkotási folyamatról. Ennek eredményeként filmünk hasonlóan készült, ahogyan a játékokat fejlesztem, s ennek köszönhetően nagyon kellemes volt számomra ez a munka. Rengeteg kérdésen rágtuk át magunkat. Mit meséljen el ez a történet Marióról? Milyen jeleneteket szeretnének látni a rajongók? Kik jelenjenek meg a filmben a játékbeli karakterek hosszú listájáról?”

A két kreatív alkotó előtt számtalan beszélgetés nyomán kikristályosodott a történet, amelynek alapján Matthew Fogel megírta a forgatókönyvet. „Mario és Luigi két külvárosi fickó, olasz családból származnak – magyarázza Meledandri. – Mario egy kicsit bizonytalan önmagában, ezért ki akar tűnni. A bátyjával el akarnak hárítani egy kolosszális csőtörést, ezért lemennek a föld alá. Luigi eltűnik, Mario elindul megkeresni, és kiderül, hogy a bátyus a Térgörbületi Zónában van, amely összeköti a világokat, lehetővé téve, hogy valaki egyikből a másikba teleportálódjon. Mario a Gomba Királyságba kerül, Luigi azonban arra a sötét vidékre pottyan, ahol Bowser uralkodik. Mariónak csak egy célja van: hogy megtalálja a bátyját.”

Az Illumination és a Nintendo számára kulcsfontosságú volt, hogy olyan rendezőket találjanak, akik rajonganak a játékért és tiszteletben tartják a közönség elvárásait – meg is találták őket Aaron Horvath és Michael Jelenic személyében.

A Super Mario Bros. játékok meghatározó élményt jelentettek mindkét rendezőnek gyerekkorukban. „Ez volt a kedvenc időtöltésem – árulja el Jelenic. – Hazajöttem az iskolából, és már neki is ültem, mert tele voltak kalanddal, izgalommal és érzelmekkel. Amikor felnőtt fejjel nekiláthattam ennek a projektnek, az volt a fő cél, hogy ezeket a gyerekkorban tapasztalt érzelmeket mozis élménnyé alakítsam.”

„A karakterek és világaik autentikus és lenyűgöző moziváltozatát szerettük volna elkészíteni – veszi át a szót Horvath. – Elemeztük a játékokat, hogy megragadhassuk a legjellemzőbb dizájnelemeket, amelyek a sorozat minden darabjában megtalálhatók. Amikor minden megvolt, amit kerestünk, teljesen valószerűvé változtattuk ezeket az elemeket, olyan részletgazdagon, hogy az embernek szinte kedve volna megérinteni őket. Az volt a legnagyobb feladat, hogy elhitessük a közönséggel: valódi hősökről van szó, valódi érzelmekkel, családtagokkal, vágyakkal és reményekkel.”

Horvath és Jelenic régóta dolgoznak együtt, de a Super Mario Bros.: A film volt az első produkció, amit közösen rendeztek.

„Mi voltunk a Tini Titánok: A film forgatókönyvírói és producerei, most pedig együtt rendeztünk, ami új szerepkör volt számomra, mert a forgatókönyvírásból érkeztem – mondja Jelenic. – Eddig történeteket találtunk ki, cselekményt szőttünk és karaktereket raktunk össze, most viszont az egész film létrejöttét felügyelnünk kellett. Bár régóta különleges munkakapcsolat fűz össze minket, ez teljesen új feladat volt, és úgy éreztük, mintha újra összeismerkednénk egymással. Jócskán van tévés tapasztalatunk is, ahol megszoktuk, hogy írtunk egy forgatókönyvet, és az készül el, ami abba bele van írva. Amikor aztán nekiláttunk egy mozifilmnek, kiderült, hogy hiába van tökéletes forgatókönyvünk, az még sokat fog változni a film elkészítése során. Nagyon szórakoztató volt, ahogy Matt Fogellel különféle változatokat dolgoztunk ki. Többször is megcsináltuk ezt a filmet, és mindig konstatáltuk, hogy ez a világ legjobb mozija, de azt mondtuk, tudunk még ennél jobbat is. Ez az egész estés animációs filmek természete. A nagy ötleteket addig masszírozzuk, amíg még nagyobb ötletek nem lesznek belőlük.”

A finomhangolások során a rendezők kidolgozták, mi az a téma, amit leginkább szeretnének hangsúlyozni. „Filmünk központi témája a kitartás – magyarázza Horvath. – Soha nem szabad feladni. Egy Super Mario Bros. játékban csak akkor lehet veszteni, ha feladod, ám ha rendületlenül mész tovább, egyre rátermettebb leszel, és a végén legyőzöd Bowsert. Leginkább erről szól ez a film.”

A felkészülés során a rendezők segítségül hívták gyermekkori énjüket, és különféle Mario játékokat játszottak. „Az oldalazós változatokat is végigjátszottam, meg sokat toltam a Super Mario 3D Worldöt, mert ez volt a kedvencem – folytatja a rendező. – Ennek a játéknak a dizájnja nagyon inspirálóan hatott rám.”

 

 

A karakterek

 

„Amikor közzétettük, kik szólaltatják meg a karaktereket, az internet népe dobott egy hátast, olyan szupercsapatot hoztunk össze – mondja Jelenic. – Napjaink legnagyobb filmsztárjai szerepeltek a listán, akik mind örömmel jöttek a filmbe, magunk sem értjük. A videójáték karakterei alapjában avatárok, ezért nem volt kis feladat igazi, hús-vér embereket formálni belőlük. Mindenki tökéletesen ráérzett a feladat ízére.”

 

MOZI HÍREK - Chris Pratt szereposztása Mario szerepére a Super Mario Bros. filmben kisebb vihart kavart, de Chris Meledandri producer szerint végül elnyeri majd a rajongók tetszését.

 

Mario

Chris Pratt

 

Mario kis termetű brooklyni lakos nagy álmokkal. Chris Pratt szólaltatja meg a filmben, aki gyerekkorában maga is a játék ádáz rajongója volt. „Azt találtam a legizgalmasabbnak a feladatban, hogy élettel kellett megtölteni a figurát, hogy sokkal több legyen, mint a néhány pixeles karakter a játékban. Végül is a Mario-játékok főhőse mindig az a valaki, aki a konzolt vagy a klaviatúrát kezeli, ezért a filmben egyéníteni kellett a karaktert, hogy ne csak avatár legyen. Nem sokat tudtunk róla azon kívül, hogy bajszos olasz vízvezetékszerelő, aki azt kiabálja, hogy „juhú!” meg „nyomás!”. Ezért annak érdekében, hogy izgalmas történetet kanyaríthassunk, ami magába szippantja a közönséget, mélyre kellett ásnunk, hogy megtaláljuk az összetett karaktert, akit a játék csak nagy vonalakban ábrázol. Így tudtuk megmutatni, mi rejlik Mario látszólagos magabiztossága mögött, milyen vágyak fűtik és honnan ered rendíthetetlen kitartása.”

A film alkotó szerint Pratt azért volt tökéletes választás, mert bámulatos természetességgel tudja hozni a hétköznapi hős figuráját. „A közönségnek el kell hinnie, hogy a karakter átlagember, aki aztán a következő pillanatban mindenkit megment és legyőz egy hatalmas gorillát – magyarázza Jelenic. – Ráadásul ennek a karakternek viccesnek is kell lennie, aki képes érzelmeket közvetíteni. Ezt így együtt nagyon nehéz összehozni, de Chris simán megoldotta.”

 

Peach hercegnő

Anya Taylor-Joy

 

A hercegnő a Gomba Királyság rátermett uralkodója és a Toadok végsőkig elszánt védelmezője. Peach hercegnő a mágikus Szupererő mestereként Mario mentora lesz: segít neki abban, hogy legyőzhesse Browsert és felkutathassa Luigit. Amikor Bowser rátámad birodalmára, nincs, ami Peach hercegnőt megállíthatná.

„Peach hercegnő újradefiniálja, mit jelent hercegnőnek lenni, mert ő aztán a saját sorsának alakítója – mondja a karaktert megszólaltató Anya Taylor-Jones. – Nem sápatag leányzó hosszú, szőke loknikkal, akit a vitéz szabólegénynek ki kell mentenie a sárkány karmai közül. Nem vár arra, hogy majd jön valaki, és kisegíti a bajból. Rendkívül motivált vezető, nem ismeri a félelmet, sem a lehetetlent. Borzasztóan aggódik a Gomba Királyság jövője miatt – azt akarja, hogy mindenki jólétben és békében éljen. Amikor megnéztem a filmet, arra gondoltam, olyan akarok lenni, mint ő.”

„Fontos volt számunkra, hogy Peach hercegnő kemény karakter legyen, akire fel lehet nézni – magyarázza Aaron Horvath rendező. – Mivel ő kalauzolja hősünket útja során, a történet számára is sajátos iránytűként szolgál. A Gomba Királyság uralkodója, amely folyamatosan harcban áll Kuppa királlyal, és ha valaki ilyen fontos szerepet tölt be, tényleg keménynek és rátermettnek kell lennie.”

Taylor-Joyt teljesen lenyűgözte a film művészi színvonala. „Ez a legszebb animáció, amit valaha láttam. Az Illumination tényleg pontosan tudja, hogyan kell megszólítani a széles közönség összes korosztályát. A Nintendo pedig imádnivaló karaktereket hozott létre. Az izgalmas mesét háromdimenzióssá varázsolták, és a The Super Mario Bros. rajongói el fognak csodálkozni azon, Aaron és Michael milyen sok utalást voltak képesek belepasszírozni a filmbe. Újra és újra meg lehet nézni, hogy újabb és újabb elemeket fedezhessünk fel, amelyek a videójátékból származnak.”

 

Luigi

Charlie Day

 

Luigi, akit a film amerikai változatában Charlie Day szólaltat meg, Mario odaadó és felettébb aggodalmaskodó kisöccse. Olyan helyzetekben, amikor Mario nyugodt és magabiztos, Luigi… hát nem az. Miután a testvérpár a Térgörbületi Zónába zuhant, Luigit foglyul ejti Bowser. Mivel a világ veszélybe került, Luiginak szembe kell néznie félelmeivel és meg kell találnia a bátorságot ahhoz, hogy végre kiléphessen bátyja árnyékából. „Emlékszem arra az időszakra, amikor a Nintendo meghódította a világot – meséli Day. – Az én beavatásom a Super Marióval történt. Kisgyerekként úgy éreztem akkor, hogy megváltozott az életem! A nővérem persze ügyesebb volt nálam. Fura, hogy ilyesmik jutnak az ember eszébe. Arra is emlékszem, hogy mivel ő volt az idősebb, én csak másodhegedűs lehettem. Ennek folytán szinte mindig én voltam Luigi.”

„Klassz dolog, hogy az ember benne lehet egy olyan projektben, aminek ilyen hatalmas rajongótábora van. Sokat kísérleteztünk, milyen legyen Luigi hangja és akcentusa. Végül annál a változatnál kötöttünk ki, amelyik közel volt a saját beszédhangomhoz. Szerintem pont emiatt választottak engem.”

 

Bowser

Jack Black

 

Bowser a létező legelvetemültebb hataloméhes főgonosz. Ez a hatalmas termetű elmebajos teknősbéka a koopák királya és a Sötét Vidék ura. Az egész világ veszélybe kerül, amikor Bowser ellopja a Szupercsillagot, és megpróbálja örökre uralma alá hajtani a Gomba irályságot. „Ő a film egyik legérdekesebb figurája, mert erősen rétegzett a jelleme – mondja Jelenic. – Amikor találkozunk vele, ő a megtestesült gonosz, és eléggé félelmetes. De a cselekmény kibontakozásával felfedezzük más tulajdonságait is. Esendő és szeleburdi vonásai is vannak.”

Jack Black nagy örömmel szólaltatta meg Mario legendás főellenségét. „Bowser a videójátékok történetének egyik legmenőbb főgonosza! – jelenti ki határozottan. – Ki ne akarna a hangja lenni egy mozifilmben? Rettentő szörnyeteg, óriási hatalma van, de közben bizonytalanság gyötri, álom egy ilyen karaktert felépíteni. Amikor kisgyerek voltam a nyolcvanas években, imádtam Donkey Kongot. Bowserrel már csak akkor ismerkedtem meg, amikor jöttek a saját gyerekeim.”

A filmben Bowser jelentős zenei képzettséggel büszkélkedhet, ami a forgatókönyv első változatában még nem szerepelt. Bowser egy Peaches című dalt énekel, amihez Black is hozzátette a magáét. „Bowser zongorával kísért elképesztő dalával a Peach hercegnő iránt érzett szerelmét zengi – mondja Horvath. – Valahogyan hangsúlyozni akartuk, Bowser milyen gyengéd érzelmeket táplál a hercegnő iránt, és a legszórakoztatóbb és legkedvesebb megoldásnak az tűnt, ha dalban mondja el. Jack Black kiváló énekes és zenész, s miután egy éjszaka alatt megírtuk a dalt, elküldtük neki a demót. Pár nappal később Jack megküldte a kész változatot. Megbolondította egy kicsit a saját szájíze szerint, a zongoristája pedig följátszotta az egészet, hihetetlenül jól sikerült.”

 

Toad

Keegan-Michael Key

 

Toad a Gomba Királyság kedves és vidám alattvalója, aki alig várja, hogy kezdetét vegye élete első nagy kalandja. Toad az első élőlény, akivel Mario találkozik, miután átkerült az új világba, és Toad azonnal felajánlja segítségét, hogy Mario kiszabadíthassa Luigit Bowser rabságából. Bár szertelenül vidám, Toad esze vág, mint a beretva, és nem rest csatába menni azokért, akik kedvesek szívének.

A karakternek Keegan-Michael Key kölcsönzi hangját. „Ennek az energiával túltöltődött karakternek minden egyes mondata úgy hangzik, mintha a világ legfontosabb kinyilatkoztatása lenne – mondja a színész. – Igyekeztem eltalálni a hangszínt, ami egy olyan lényre jellemző, aki egyfolytában ezerrel pörög. Az önfeledt rajongás állapotában van, mert nem tud betelni azzal, hogy kicsoda, honnan jött és milyen határtalan lehetőségek állnak előtte.”

Key komoly sikereket mondhat magáénak a szinkron világában, ezért ismét nagy örömmel állt a mikrofon mögé. „Van valami ebben a munkában, amitől az ember a fellegekben jár. Mindenről képes vagy megfeledkezni, amikor a hangoddal megpróbálsz versenyre kelni azzal a felturbózott látvánnyal és mozgással, ami az animációs filmeket jellemzi. Az a legjobb szórakozás, amikor rájössz, hogyan tudod életre kelteni a karaktert, és hirtelen minden a helyére kattan.”

 

 

Donkey Kong

Seth Rogen

 

Donkey Kong Cranky Kong, a Dzsungel Királyság és a Kong Sereg urának a fia és örököse. Donkey Kong szinte legyőzhetetlen harcos – ugyanakkor voltaképpen nagyra nőtt gyerek. Nem túl lelkes, amikor Mario arra kéri, segítsen neki megvédeni a Gomba Királyságot.

Seth Rogen kölcsönzi hagját Donkynak. A színész maga is megveszekedett Mario Bros.-rajongóként nőtt fel. „Élénken emlékszem a nagy napra, amikor apám hazaállított az első Nintendo Entertainment Systemmel. Gyermekkorom meghatározó időszaka vette ezzel kezdetét. Donkey Kong szerepe a filmben borzasztóan szórakoztató volt, átélhettem általa gyermekkorom másodvirágzását.”

Rogen játéka a film egyik legviccesebb alakítása. „Ez nem véletlen, mert sikerült Hollywood egyik legjobb komikusát megnyernünk a szerepre – mondja Jelenic. – Elképesztő volt számomra, Seth milyen okosan látott neki a feladatnak. Mindig is úgy gondoltam, hogy neki aztán borotvaéles az esze, de szemlátomást nagyon vigyáz arra, hogy ezt ne fitogtassa. Tisztában van a filmkészítés folyamatával, és játék közben mindig úgy gondolkodik, hogy figyelembe veszi az összes számba jöhető tényezőt. Minden egyes mondat, ami a karakter szerepében elhagyja a száját, ütős.”

Forrás: UIP

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu