FILMKRITIKA – A Super Mario Bros. A film talán az egyik legnagyobb csalódás, amit a 2023-as év hozott a mozivásznakra. A világhírű videojáték-sorozat alapján készült animációs film nem tudja visszaadni a játékok varázsát, humorát és izgalmát, hanem egy sablonos és erőltetett történetet mesél el, amelyben a szereplők sem kelnek életre igazán. A film rendezői, Aaron Horvath és Michael Jelenic (a Teen Titans Go! alkotói) nem értik meg a Mario-univerzum lényegét, és csak egy gyenge másolatot kínálnak a nézőknek. A Nintendo és az Illumination közös produkciója nem hozza el a várva várt kalandot, hanem egy unalmas és klisés animációt.

 

 

A Super Mario Bros. A film a Nintendo legnépszerűbb videojáték-franchise-ának első mozifilm adaptációja, amelyet az Illumination stúdióval (a Gru, a Minyonok és a Kutyák és macskák alkotóival) közösen készítettek el. A film főszereplői Chris Pratt (Mario), Anya Taylor-Joy (Peach hercegnő), Charlie Day (Luigi), Jack Black (Bowser), Keegan-Michael Key (Toad) és Seth Rogen (Donkey Kong), akik hangjukkal életre keltik a jól ismert figurákat. A történet szerint Mario és Luigi két lecsúszott vízvezeték-szerelő, akik véletlenül bekerülnek a Gomba Királyságba, ahol meg kell menteniük Peach hercegnőt Bowser karmai közül.

 

 

Csatornázás helyett csalódás

 

A Super Mario Bros. A film legnagyobb problémája, hogy nem tudja eldönteni, hogy kinek is akar szólni. Túlságosan leegyszerűsíti és lebutítja a játékok történetét és világát, hogy minél szélesebb közönséget megszólítson, de ezzel elveszíti a rajongók tiszteletét és érdeklődését.

Emellett tele van olyan poénokkal és utalásokkal, amelyek vagy túl erőltetettek, vagy túl nyilvánvalóak, vagy túl távol állnak az eredeti forrástól. Például Mario és Luigi olasz akcentusa helyett amerikai dialektust használnak, Bowser egy rockzenésznek van beállítva, aki gitározik és énekel, Donkey Kong pedig egy beszélő gorilla, aki banánt dobál. Az alkotók nem vették komolyan a Mario univerzum világát sem, az animációs termékük csak egy sor klisét és paródiát mutat be.

 

 

Begombásztunk – de minek?

 

A Super Mario Bros. A film másik nagy hibája, hogy nem tudja megmutatni a játékok látványosságát és kreativitását. Az animáció ugyan szép és színes, de nem elég változatos és izgalmas.

Az események nagy része ugyanazon a színpadon játszódik le, ahol Mario és Luigi ugyanazokat a pályákat futják végig, mint a játékokban, csak éppen nincs semmi kihívás vagy változatosság.

A sztori nem használja ki a Gomba Királyság gazdag és sokszínű világát sem, hanem csak egy unalmas és sablonos helyszínként mutatja be, illetve nem tudja megteremteni a játékok dinamikus és izgalmas hangulatát, helyette egymás után pakolt, akciókkal teli animációkat kínál.

 

 

„It’s a me! Chris Pratt!”

 

A Super Mario Bros. A film harmadik nagy bűne, hogy nem tudja megfelelően bemutatni a játékok szereplőit és hozzá „szinkronizálni” őket. A sztárszereposztás adott, de az sem tudja hitelesen megszólaltatni a karaktereket, hanem csak egy idegen és erőltetett hangot ad nekik. Bár a magyar nézők szinkronnal nézhetik a moziban a filmet, de az eredetivel sem jártak volna sokkal jobban. Chris Pratt Mario szerepében például nem tudja visszaadni a karakter vidám és bátor személyiségét, hanem csak unott és fásult hangon beszél. De Anya Taylor-Joy Peach hercegnőként sem tudja kellőképpen megmutatni a karakter erős és önálló oldalát, hanem csak egy gyenge és segítségre szoruló lányt alakít. Ami a Charlie Day-féle Luigit illeti, ő sem képes eljátszani a karakter félénk és vicces oldalát, hanem csak egy idegesítő és felesleges mellékszereplőt formál. Végül Jack Black Bowser szerepében sem tudja megtestesíteni a karakter gonosz és félelmetes oldalát, hanem csak egy bohóc és nevetséges ellenfelet hoz létre. A többi szinkronhang sem tud kiemelkedni, hanem csak egy sablonos és felejthető hangot adnak a karaktereknek. Hasonlóan gyenge és felejthető, vagy kifejezetten idegesítő volt a magyar szinkron is.

 

 

Csoda helyett csőd

 

A Super Mario Bros. A film ugyan tényleg rendkívül látványos, de sajnos nagy csalódás mindazoknak, akik szeretik a játékokat, vagy akik reménykedtek egy jó animációs filmben. Az alkotók nem tudták visszaadni a játékok zsenialitását és kreativitását, hanem csak egy unalmas és klisés animációk sorozatát készítették el. Nem tudták igazán megszólítani sem a régi rajongókat, sem az új nézőket, pusztán csak egy felejthető és értelmetlen alkotást nyújt.

Bár a (kissé szirupos…), mesés és vizuálisan rendkívül attraktív látványvilág tényleg a helyén van, de hangulat mégsem jön át, csak egy sablonos és erőltetett történetet mesét kapnak a felnőttek a pénzükért. A külföldi és a magyar szinkron egyaránt gyenge és idegesítő – Chris Prattról például nem emiatt a munkája miatt fogunk emlékezni. Ahogy a Nintendo-gamerek is szerintem inkább a játékokat fogják újra és újra elővenni, ez az alkotás pedig gyorsabban merül feledésbe, minthogy Mario elkurjantaná magát, hogy „It’s a me! Mario!”

-BadSector-