Hatalmas bakit követett el a Capcom három játékának frissítése során!

Valamit módosítani akart a japán kiadó a három kérdéses játékában, de ezzel egy olyan funkció vált elérhetetlenné, ami mindeddig ott volt bennük…

 

A Capcom a Resident Evil 7: Biohazard, a Resident Evil 2 Remake, illetve a Resident Evil 3 Remake számára adott ki egy frissítést. Ezzel megszüntette a 2017-es, 2019-es és 2020-as játékában a DX11 támogatását. Ez önmagában is megkérdőjelezhető lépés a Capcomtól, mert tény, hogy a DirectX 12 újabb technológia, de egyrészt nem mindenki tud vagy akar erre képes hardverrel (videókártyával) és operációs rendszerrel (Windows 10, 11) rendelkezni.

Szóval a Capcom lényegében kivett egy kényelmi opciót, amit meg lehetett volna úgy is oldani, hogy a játék indításakor egy felugró ablakban megkérdőjelezi, hogy a DX11-es, vagy a teljesítményben nem mindig erősebb DX12-es, frissített változatot futtassuk. Mindegy, ez már az ő hülyeségük. De valamit nagyon is benézett a japán kiadó, ugyanis a DSOGaming  szerint a három korábbi Resident Evilből kivették a sugárkövetés (ray tracing) támogatását!

Viszont azt se felejtsük el, hogy a Capcom közleménye szerint a DX11-es támogatás megszűnésének elvileg július 12-én kellett volna megszűnnie. Valaki ránézhetne a naptárra, mert még nem tartunk ott. Ezzel nem is adtak időt felkészülni erre a változtatásra. (Persze ha megvettük a játékot a Steamen, akkor le lehet tölteni egy kalózverziót, mert az korábbi változat, és ebben az esetben kimeríti a biztonsági másolat fogalmát!)

Foglaljuk össze: a Capcom bejelenti, hogy három játékának is megnöveli a rendszerigényét (ugyanis a DX12-es verzióhoz izmosabb PC szükséges), de eközben elrontottak valamit, és így búcsút inthetünk ideiglenesen a sugárkövetésnek. Ezt a Capcom minden bizonnyal mihamarabb ki fogja javítani, de azért kissé ügyetlen történetről van szó. A japánoknak meg kellene fontolni a patchek tesztelését, mert ezzel csak rontanak az ázsiójukon.

A Resident Evil 4 Remake-be meg pay-to-win mikrotranzakciókat raktak a fegyverek tuningolásához. A megjelenés és a tesztek kiadása után. Pofátlanság.

Forrás: DSOG

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu