MotoGP 23 – Kanyarban

ELŐZETES – Ha 2022-ben, vagy valamelyik korábbi évben lennénk, akkor most már megjelent volna a gyorsasági motoros-világbajnokság évenként jelentkező játékadaptációjának a legújabb része, de ezúttal kicsit módosított a tervein a Milestone, ugyanis a RIDE 4-ben látottakhoz hasonló irányt vesz fel az idei MotoGP-vel. Megéri-e várni plusz másfél hónapot rá, vagy hagyjuk a homokban a motort?

 

 

Itt ki kell emelni még egyszer: a játék még nincsen készen, ennek bétájáról lehet csak véleményezni, értelemszerűen pontszám nélkül!

 

 

Szebb

 

A MotoGP 23 szebb lett, de az Unreal Engine 4 miatt remélhetőleg nem fognak átesni a fejlesztők a ló túloldalára. (A minap a Star Wars Jedi: Survivor, ami szintén UE4-es, bemutatta, hogy a shader cache-elés mennyire ront a teljesítményen, ha a játék közben történik.) A látvány persze el is várható tőle, ha kurrens-gen konzolon vagy PC-n futtatjuk, de a PlayStation 4/Xbox One/Nintendo Switch hármas esetében nem kizárt, hogy ott a régebbi részeket újítják csak fel. A hangok tekintetében eleinte tartani lehetett volna attól, hogy megmarad az átlagon aluli színvonal, de itt is érzékelhető, hogy az olasz fejlesztők megemberelték magukat. Nem mindenki hangzik fűnyírónak, és egyedibb hangzású járgányokra ülhetünk. Mindez csak a felszín, a lényeg azon van, ahogy a játék több nehézségi szintet kínál, eltérő segítségeket nyújtva. Rookie-n a gáz és az irányítás többnyire a feladatunk, de ezt a szintet gyorsan meg lehet unni. Igen ám, de talán a RIDE 4 után itt is az a helyzet, hogy mintha túlzottan nagy ugrás lenne innen feljebb.

Kellene egy kis finomhangolás, mert addig rendben van, ha a motorunk lényegében magától veszi a kanyarokat, de ezek után ne legyen a következő fokozat az, hogy csúszkálunk és nem találjuk meg a helyes ívet, amitől a gumink is megviselt lesz körökön belül! És ezt még tovább is lehet bonyolítani a testsúlyunk balanszolásával. Jobb lesz egy kis időt eltölteni a tutorial módban (akadémián), mert a Milestone eltolta az élményt az árkádosabb stílustól. Talán nem is véletlen, hogy a RIDE 4-gyel párhuzamot alkot a MotoGP 23. A karrier mód (ami ekkor még nem volt elérhető) is újítani fog, és lesznek benne kihívások is. MotoGP, Moto2, Moto3, MotoE kategóriák, összesen kb. 80 pilótával, az összes pályával. Ha akarjuk, kezdhetjük majd a Moto3-ban, ahonnan felküzdhetjük magunkat, de válthatunk a csapatok között, mi magunk is kezelhetjük a motor fejlesztését, és akár legendává is válhatunk. A MotoGP-ben is kezdhetünk, de ahhoz egy kis tudás elkél majd. A Turning Points követi figyelemmel, mennyire vagyunk jók és hűségesek. Majd ha a pályán találjuk magunkat, ne felejtsük el, hogy mindehhez dinamikus időjárás is társul, és nem kizárt, hogy kerekeket is cserélnünk kell, különben olyat taknyolunk egy kanyarban (mivel instabil lesz a motor és kicsúszik alólunk), hogy az nem lesz szép látvány.

 

 

Több?

 

Aki nem egyedül, esetleg offline játszana, megteheti, hogy osztott képernyőn is játszik (ez nem lesz Nintendo Switchen). Ha velünk azonos képességű pilótákkal küzdenénk meg, a Ranked Races segítségével mérettethetjük meg magunkat, és igen, lesz egy nemzetközi ranglétra, amin feljebb jutva jobb versenyzőkkel állhatunk a rajtrácsra. De ennek sikere a játékostáboron múlik (viszont lesz cross-play is). Ha sokan játszanak, könnyű lesz összeülni versenyezni, ha nem, gyorsan kihalt lesz minden. De ezen túl még ki lehetne térni a kommentátorokra. Ezzel kapcsolatban sincs nagyon kifogásolnivaló, jó hallani. Még érdemes visszatérni egy új funkcióra, a Neural Aid Systemre, ami egy mesterséges intelligenciára építő rendszer, ami a kezelésben, fékezésben és irányításban nyújt segítséget. Ezt finomhangolni kell (nem a fejlesztőknek, hanem nekünk, hogy kellően szabad kezünk legyen anélkül, hogy mindent elrontanánk).

Mivel egy bétáról van szó, nem szabad kiemelni például azt, hogy a gép mesterséges intelligenciája félkész (ha a bolti verzióban is úg ykezdenek, hogy mindenki benézi az első kanyart, amire pár éve példa volt, kissé vicces lesz).  Motorsunkat és motorunkat kissé saját látványunkra szabhatjuk a grafikus szerkesztővel, és a flag-to-flaggel is komoly lehet a verseny, amikor a szakadó esőben motort is cserélni kell. Karrier módban a közösségi médiának is szerepe lesz (nem pedig statikus, néhol régebben elírt dolgok lesznek), a gép is fejlesztheti a motorjait, ellenfeleink egyedi személyiséggel bírnak a pályákon, úgyhogy lesznek itt újítások, és olyan dolgok jutnak el a MotoGP 23-ba, amit évek óta vártak már a franchise rajongói. Júniusig már nincs sok idő.

 

 

Ígéretes?

 

A MotoGP korábban eléggé szigorú értékeléseket kapott, de idén talán gatyába rázták magukat a Milestone-nál. Értékelést joggal nem lehet adni neki, de nem kizárt, hogy egy hetes is lesz ebből, amikor megjelenik. Most még nincs minden a helyén, de azért már előre lehet látni, hogy nem lesz rossz az élmény. Audiovizuális, hangulatilag és játékmenetileg is javult, és a fizika még a félkész állapota ellenére is korrektnek hatott. Ám PC-n talán jobb ötlet lesz kontrolleren játszani, nem pedig billentyűzeten…

-V-

Emiatt jó lehet:

+ Multiplayerben és karrier módban is vannak újítások
+ Audiovizuális tuning
+ Kemémyebb élményt kínál

Emiatt még csalódás lehet:

– Vajon mi minden marad meg belőle a MotoGP 24-ben?
– Az Unreal Engine 4 hiánysságai mennyire árthatnak a frame rate-nek?
– Miben játszatja magát a karrier mód során?


Kiadó: Milestone

Fejlesztő: Milestone

Stílus: verseny

Megjelenés: 2023. június 8.

Spread the love
Avatar photo
Grabbing controllers since the middle of the nineties. Mostly he has no idea what he does - and he loves Diablo III. (Not.)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu