A galaxis őrzői: 3. rész – A végső búcsú átment melodrámába és ez nem tett jót neki

FILMKRITIKA – A Marvel szuperhős csapatának utolsó kalandja a humor és az érzelem határán egyensúlyoz. Sajnos, gyakran (túl sokszor) lezuhan a többi Marvel mozira (különösen a Bosszúállók filmekre) jellemző pátoszba és ezzel elveszítette a franchise-ra jellemző frissességét, szellemességét és báját.

 

 

A Marvel Moziverzum (MCU) egyik legnépszerűbb és legszórakoztatóbb alkotása a galaxis őrzőinek sorozata, amely James Gunn rendezésében és írásában mutatta be a különc és színes csapatot, akik a világűrben küzdenek a gonosz ellen. A harmadik rész, amely a sorozat befejező darabja is egyben, nem okoz csalódást a rajongóknak, de nem is hoz túl sok újdonságot az asztalra. A film egy érzelmes és humoros utazás, amely megpróbálja lezárni a karakterek történetét, miközben bemutatja az új kihívásokat és ellenségeket, amelyekkel szembe kell nézniük.

 

 

Mordály múltja

 

A cselekmény középpontjában Rocket (Bradley Cooper) áll, aki eddig inkább csak a humorforrás volt a csapatban. Most azonban kiderül, hogy ő nem más, mint egy egykori kísérleti állat, akit egy titokzatos alak, a Magas Evolúció (Chukwudi Iwuji) hozott létre és fejlesztett fel. Rocket múltja utoléri őt, amikor a Magas Evolúció elrabolja őt és meg akarja változtatni az akaratát. Peter Quill (Chris Pratt) és a többiek természetesen nem hagyják magára barátjukat, és elindulnak megmenteni őt. Eközben Gamora (Zoe Saldana) is visszatér a képbe, de nem úgy, ahogy Quill remélte.

A galaxis őrzői: 3. rész sok szempontból hasonlít az Avengers: Endgame-re (A bosszúállók: Végjáték), hiszen ez is egyfajta lezárást jelent a galaxis őrzőinek számára. A film során több régi ismerős is felbukkan, mint például Stakar Ogord (Sylvester Stallone), Ayesha (Elizabeth Debicki) vagy Adam Warlock (Will Poulter), akik mind-mind fontos szerepet játszanak a történetben. A film nem spórol az akcióval és a látvánnyal sem, hiszen több nagyszabású űrcsatát és üldözést is láthatunk, amelyeket John Murphy zenéje tesz még izgalmasabbá.

James Gunn alkotásának legnagyobb erénye talán az, hogy méltóképpen búcsúzik el a galaxis őrzőitől, akik már több mint kilenc éve szórakoztatják a közönséget. A film végén minden karakter kap egy záró jelenetet, amelyben elmondhatja vagy megmutathatja az érzéseit. A film nem is hagy kérdéseket nyitva, hanem lezárja a galaxis őrzőinek kalandjait, és átadja a stafétát az új generációnak.

 

 

Mellément karakterek

 

A galaxis őrzői: 3. rész azonban sajnos messze nem egy hibátlan sci-fi. A film legnagyobb problémája talán a főgonosz, az Evolúció Mestere, aki egy unalmas, semmitmondó, ripacs, megalomán és szadista őrült, akit mintha valamilyen rosszabb James Bond filmből ollóztak volna ki. A Chukwudi Iwuji által alakított karakter motivációja és célja teljesen logikátlan és érthetetlen, és nem képes felvenni a versenyt az előző részek ellenségeivel, mint például Kurt Russel zseniális Ego-ja. Az Evolúció Mestere nem elég fenyegető, vicces vagy érdekes, inkább csak idegesítő.

A film másik gyenge pontja a karakterek kezelése. Mordály (Dave Bautista) és Gamora (Zoe Saldana) gyakorlatilag hiányoznak a filmből, mert Mordály a film nagy részében fekszik és öntudatlan, amikor pedig nem, az egy elég sötét és kegyetlen sztorit mesél el, ami valahogy nem passzol az eddig felvázolt karakteréhez, meg az egész Galaxis őrzői eddigi hangvételéhez. Értem én, hogy itt Gunnék valamit nagyon el szerettek volna mondani az állatkínzásokról, az filmben látható és ahhoz hasonló titkos és embertelen kísérletekről és ehhez Mordály eredettörténete passzolt, de az eddig vidám, belevaló és kacagtató karakterből ilyen magába fordult tragikus hőst csinálni szerintem melléfogás volt.

A másik ilyen teljesen más karakter Gamora, aki pedig amnéziában szenved és nem emlékszik sokra a múltjából, hanem csak egy galaktikus bűnbandával lóg és egyfolytában dühös szóval ő is másmilyen. Kicsit olyan lett, mint Nebula, a testvére (aki pedig itt teljesen pozitív karakter), de ez a „váltás” is erőltetett és leginkább arra szolgál, hogy Quill az elveszett szerelme után keseregjen, kicsit bénán és viccesen.

 

 

A Galaxis őrzői a logikát elveszítették

 

A film története is több helyen hagy kívánnivalót maga után, ugyanis gyakran teljesen logikátlan, rosszak például az erőviszonyok. Ezt spoiler nélkül nehéz lenne elmagyarázni, de a lényeg, hogy nem túlzottan logikus a cselekményben, hogy mikor, mely karakterek képesek durván helybenhagyni a másikat.

A sztori emellett tobzódik a felesleges mellékszálakban és mellékkarakterekben, akik nem járulnak hozzá jelentősen a főbb cselekményhez. Ha ez egy sorozat lenne, akkor nem lenne annyira zavaró, de ez egy film, ahol érdemesebb lett volna a főtörténetre fókuszálni.

Emellett a ritmus is elég ingadozó, néha túl lassú, néha túl gyors. A film végén pedig pár egy olyan csavar történik, ami teljesen ellentmond az eddig felépített univerzumnak, szabályoknak és a karakterek jellemének.

Gunn filmjeire mindig is jellemző volt még a remek, karcos humor, itt ez annyira nem volt jellemző. Egyes poénok gyakran erőtettek, időnként feleslegesen vulgárisak, máskor pedig túlzottan gyerekesek. A galaxis őrzői: 3. rész nem éri el az előző részek szintjét ezen a téren sem, de például Gunn olyan DC alkotásaihoz sem ér fel, mint az Öngyilkos osztag, vagy a Peacemaker sorozat az HBO Maxon, amelyek szintén nagy kedvenceim.

 

 

Felemás zárás

 

Sajnos felemás lett tehát A galaxis őrzői: 3. rész, pedig nagyon vártam és az előző két epizód annak ellenére hatalmas kedvenceim, hogy alapvetően nem vagyok Marvel-rajongó. A galaxis őrzői sorozat nekem mindig is a vagány humort és a szórakoztató, fantáziadús kalandokat jelentette, egy extrém, de jól kidolgozott főgonosz figurákkal, (akik közül kiemelkedi Kurt Russell Ego figurája), tehát alapvetően egy kacagtató sci-fi paródiát, amely mentes volt a Marveles „epikus pátosztól”, amelybe a legutóbbi Bosszúállók-széria belesodródott – különösen a Bosszúállók Végjátékban.

Ehhez képest ez a rész pontosan ezt az epikus/könnyfakasztó zárást hozta, amit egy ideje már nagyon nem bírok a Marvel-filmekben, hozzáadva Mordály állatkísérletes, rendkívül kegyetlen eredettörténetét, amelyik talán egy másik filmben érdekes lett volna, viszont szerintem nem passzol sem Mordály karakteréhez, sem úgy alapvetően A galaxis őrzői hangulatához, az irritáló és gyenge főgonosz pedig szintén sokat elvesz a filmből.

Kétségtelen azért, hogy a harmadik résznek is bőven vannak erényei (például a remek látvány és profi akciójelenetek terén) és a keményvonalas rajongók talán azt is szeretni fogják, hiszen megható búcsú a sorozatoktól, de aki hozzám hasonlóan egy kacagtató és karcos humorú zárást várt volna az előző két részhez is, egy Kurt Russel kaliberű főgonosszal, az szerintem szintén kissé csalódni fog A galaxis őrzői: 3. részben.

-BadSector-

A galaxis őrzői: 3. rész

Rendezés - 7.2
Színészek - 8
Történet - 5.3
Látvány/zene/hangok/akció - 8.2
Hangulat - 5.2

6.8

KORREKT

A galaxis őrzői: 3. rész egy érzelmes és látványos lezárása a Marvel szuperhős csapatának kalandjainak, de nem éri el az előző részek színvonalát. A főgonosz, a karakterek kezelése és a történet logikája gyengítik az élvezeti értéket, míg a látvány, a zene és a karakterek közötti barátság megjelenítése erősítik azt. A végeredmény egy felemás élmény, amely ugyan aránylag szórakoztató, de bennem nem hagyott mély és maradandó nyomot – az előző remek két résszel és Gunn más filmjeivel ellentétben.

User Rating: Be the first one !

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines – including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu