Indiana Jones és a sors tárcsája: döbbenetes értéket mutat a Rotten Tomatoes!

MOZI HÍREK – Beérkeztek az Indiana Jones és a sors tárcsája korai kritikái, a Rotten Tomatoes összesítése szerint pedig a film nem muzsikál valami fényesen…

 

 

Az Indiana Jones és a sors tárcsája kiábrándító eredménnyel debütált a Rotten Tomatoes-on. A film az ötödik mozifilmje a Harrison Ford által alakított hős régésznek, aki először az 1981-es Az elveszett frigyláda fosztogatóiban tűnt fel. A június 30-án mozikba kerülő A sors tárcsája az űrverseny hátterében játszódik. A sztori Jones-t követi, akit keresztlánya, Helena Shaw (Phoebe Waller-Bridge) egy vadonatúj világjáró kalandba rángat bele.

A Rotten Tomatoes már a hivatalos Indiana Jones és a sors tárcsája megjelenési dátum előtt összegyűjtötte a film első kritikáit, köszönhetően annak, hogy másfél hónappal korábban mutatták be a cannes-i filmfesztiválon.

Példátlan módon a film pontszáma határozottan 50 százalékon áll! Ez az első Rotten pontszám az egész franchise-ban (beleértve a rövid életű tévésorozatot, a The Young Indiana Jones Chronicles-t is). Még a széles körben csúfolt 2008-as Indiana Jones és a kristálykoponya királysága című alkotásnál is alacsonyabb. Utóbbi „igazoltan friss” 77 százalékon áll.

 

Lehet még egyáltalán jó film az Indiana Jones és a sors tárcsája?

 

A Rotten Tomatoes értékelésével kapcsolatban több dolgot is meg kell jegyezni. Egyrészt, ez a pontszám mindössze 30 kritikai vélemény összesítése. Ez nem annyira kevés, de elhalványul a szélesebb, 100 vagy annál több kritikát kapott alkotásokhoz képest. (A Kristálykoponya például 308 kritikát kapott.) Június közepén újabb kritikák özöne érkezik, amelyek jelentősen megváltoztathatják a film pontszámát.

A második talán még fontosabb: habár a pontszám a franchise legalacsonyabbika, az 50 százalékos értékelés azt jelzi, hogy a kritikusok legalább felének tetszett a film.

A franchise jelenleg nagyon megosztó a közönség és a kritikusok körében egyaránt. Az Indiana Jones és a sors tárcsája kritikai reakcióinak ez a korai pillantása azt jelezheti, hogy a film valami új és váratlan dologgal próbálkozik a széria számára.

Ez nem biztos, hogy tetszeni fog az eredeti Indiana Jones-trilógia megrögzött rajongóinak. Azt viszont megmutathatja, hogy a film elkerüli a franchise képletének puszta másolását. Az ismertség az a tényező, ami a Kristálykoponya meglepő pontszámát eredményezhette 2008-ban. Még akkor is, ha a film hírneve jelentősen megromlott a korai reakciók óta. James Mangold rendező (aki Steven Spielberget váltja a rendezői székben) talán éppen tartogat néhány trükköt a tarsolyában. Olyanokat, amelyekkel éppen az ellenkezőjét fogja elérni. Lehet, hogy ha a kezdeti sokk lecsengett, a film népszerűsége akkor kezd majd el fokozatosan növekedni.

Forrás: Rotten Tomatoes

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu