Egy bejelentés a PlayStation Showcase-en, egy pedig nem?

A PlayStation Showcase már csak egy napra van (mondjuk valószínűleg mi át fogjuk aludni, mert nem éppen az európaiaknak szánják az időzítést), és ezzel kapcsolatban két játék is felbukkant pletykaként.

 

Ezért is célszerű, ha összekötjük a kettőt. Kezdjük a remake-kel: a Metal Gwar Solid 3: Snake Eaterről már hónapok óta hallottunk egyet s mást. A pletykák szerint a Sony közvetítése során a Konami játékát be fogják jelenteni. Viszont a Silent Hill 2 Remake-kel ellentétben (ezt a Bloober Team fejleszti) Snake kalandja nem lesz konzolexkluzív PlayStation 5-re, így a PS5 és PC mellett Xbox Seriesre is meg fog jelenni, állítja Tom Henderson az Insider Gamingen.

Régóta hallunk róla, és így jó ideje készülhet, és mivel egyre gyakrabban hallunk róla, alá tudja támasztani a Konami terveit (a Metal Gear és a Castlevania IP-ket is remake-ekkel szeretné a japán kiadó feltámasztani). Márciusban hallottuk, hogy 2024-ben fog megjelenni, és az újrakiadás jó lenne: 2004/2005-ben jött ki PS2-re, majd 2005/2006-ban (régiótól függ) érkezett a bővített kiadás Subsistence alcímmel, 2012-ben pedig a HD Edition kollekcióban PS3-ra, X360-ra és PlayStation Vitára.

Ugorjunk a játékra, amit állítólag NEM a PlayStation Showcase-en fognak bejelenteni: a SEGA alá tartozó Atlusnál készülő Persona 6-ról van szó. Erről szó esett Nate the Hate új videójában, és szerinte nem sok esély van arra, hogy ez a játék felbukkan. Egy Persona 5 spin-off is készül, ami 2024-ben jelenik meg, de a Persona 6 bejelentésére talán a Tokyo Game Show-ig kell várni, és ez elvileg 2024 végén fog időzített PlayStation 5-exkluzívként megjelenni. Végül ott van a Persona 3 Remake is, ami eléggé a vége felé tart a fejlesztésében, és a Persona 5 vizuális stílusát fogja követni. Nem minden tartalom fog átjönni az alapjátékból és a Portable verzióból; kimaradhat a női főszereplő, és állítólag a The Answer sem lesz a felújított Persona 3 része.

Ezek nem hivatalos információk!

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu