The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom: kifizetődő volt az el nem sietése

A nagy N megerősítette, hogy nem az utolsó pillanatban készültek el a játék fejlesztésével (sok esetben azt látjuk, hogy még akkor sem, lásd a Cyberpunk 2077 esetét…), hanem lassú, türelmes megközelítést alkalmazott a japán cég.

 

A The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom esetében is kimondhatjuk, hogy a Nintendo Switch killer appjai közé tartozik, ahogy a franchise előző része is, a nyitócímként (illetve Wii U-ra is) megjelent The Legend of Zelda: Breath of the Wild. Írtuk is a megjelenése után néhány nappal, hogy a rajtot követő első három napban több mint 10 millió példányt értékesített belőle a Nintendo, amivel a franchise, továbbá a platform esetében is rekordot állított fel a Tears of the Kingdom, amit hosszú ideig csak Breath of the Wild 2-ként említettünk, ugyanis a nagy N hosszú ideig spoilerek miatt nem nevezte meg az alcímet.

A 2019-es E3 időszaka során bejelentett játékból két évvel később új videót kaptunk, és akkor a Nintendo kijelentette, hogy 2022-re tervezi a megjelenést, csakhogy tavaly márciusban a japán cég közölte, hogy 2023 tavaszára halasztotta a Tears of the Kingdom megjelenését: „Korábban bejelentettük, hogy 2022-re tervezzük a játék megjelenését. Azonban úgy döntöttünk, hogy egy kicsit meghosszabbítjuk a fejlesztési időt, és a megjelenést 2023 tavaszára módosítjuk. Azoktól, akik már nagyon várták az idei megjelenést, elnézést kérünk,” mondta Aonuma Eiji, a játék producere.

Aonuma az 1998-as The Legend of Zelda: Ocarina of Time óta mindegyik részen dolgozott, úgyhogy a franchise veteránjának nevezhetjük. A Washington Postnak adott interjújában pedig megerősítette, hogy a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom fejlesztése a halasztáskor már lényegében befejeződött, és az extra időt a Nintendo arra szánta, hogy az általuk felállított lécet meg tudja ugrani minőségileg a játék, úgyhogy az egy hosszabb finomhangolási, polírozási időszakot kapott, és az eredményen teljesen érzékelhetjük, hogy nem siette el a nagy N. A plusz időben így a játék fizikájára is tudtak koncentrálni.

Emiatt igazat mondott régebben Miyamoto Shigeru: egy elhalasztott játék végül jó is lehet, de egy elsietett játék mindig is rossz marad…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu