A Call of Duty tradíciója a vége felé közeledne?

Az Activision Blizzard Kingnek újra kellene gondolnia valamit attól függetlenül, hogy a Microsoft fel tudja-e vásárolni a közeljövőben a kiadót, avagy sem.

 

A Call of Duty évente jelentkezik. Ehhez persze a kiadónak arra volt szüksége, hogy forgassa a játékokat fejlesztő stúdiókat, így az Infinity Ward, a Treyarch, illetve a Sledgehammer Games adta egymásnak a stafétát a fejlesztés során. Az idei, még be sem jelentett részről nem nagyon hallottunk semmit sem, holott az év ezen időszakában már voltak részek bejelentve, de minimum egy rakat pletykát és szivárogtatást szoktunk látni. De idén a tempó ezen a téren jóval lassabb…

Régebben az a pletyka járta, hogy 2023-ban nem lesz új Call of Duty, ami a 2004-ben kiadott első rész óta az első olyan alkalom lenne, hogy kimaradna az év végi játéközönből a franchise, ami ha idén megkapja „a szokásos adagot”, akkor méretében kisebb lenne. Csakhogy most azt hallani, hogy a 2023-as felvonás az eredetileg 2011-ben megjelent Call of Duty: Modern Warfare 3 újragondolása lenne… és ezt a Sledgehammer Games fejlesztené. Húzósan hangzik, mivel tavaly a Call of Duty: Modern Warfare II mellett a Call of Duty: Warzone 2 is megjelent. Ha valahogy mégsem hagynák ki az idei megjelenést, összecsapott, vagy minimum rövidebb ideig fejlesztett játék jelenne meg.

Hozzá kell tenni, hogy az Infinity Ward volt mindig is a Modern Warfare játékok mögött, és mivel az újragondolt két rész mögött szintén ez a csapat állt, érthetetlen húzás lenne, és ehhez hozzá kell tenni, hogy a Call of Duty és a rajongók között egyre nagyobb a szakadék. Az IP veterán játékosai és az Activision Blizzard King közötti nézeteltérések folyamatosan, és nem sok optimizmusra adnak okot.

A 2023-as Call of Duty-t a kiadónak hamarosan be kell jelentenie. Ez a játék biztosan meg fog jelenni PlayStation 5-re, de abban már kétkedünk, hogy PlayStation 4-re és Xbox One-ra is, de csak találgatni tudunk…

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu