Szerzői jogi követelést küldött a Nintendo a Valve-nak egy emulátor miatt!

Ez a szituáció már felettébb nevetséges: a japán cég egyszerűen nem akarja elfogadni a „biztonsági másolat” fogalmát, amivel az emuláció nem sért törvényeket és nem okoz kárt a Nintendónak sem!

 

Március végén közölte a Dolphin csapata, hogy az emulátoruk, amivel a Nintendo GameCube és Wii játékait lehet PC-n futtatni, meg fog jelenni a Steamen. Akkor azt mondta a csapat, hogy hónapok óta dolgoztak azokon, hogy végül a Steamen keresztül is elérhető lehessen az emulátor. Ám úgy tűnik, hogy nem lesz a Valve felületén a Dolphin, ugyanis a Nintendo DMCA-követelést küldött Gabe Newell cégének!

„Mivel a Dolphin emulátor sérti a Nintendo szellemi tulajdonjogait, beleértve, de nem kizárólagosan a Digitális Millenniumi Szerzői Jogi Törvény (DMCA) kijátszás és kereskedelem elleni rendelkezései (17 U.S.C. § 1201) szerinti jogait, ezt az értesítést küldjük Önnek arról, hogy köteles eltávolítani a Dolphin emulátor kínálatát a Steam áruházból,” írja a dokumentum, ami május 26-ai keltezésű a PCGamer szerint. A dokumentum először a platformtulajdonost értesíti, akinek aztán kötelessége a szoftver fejlesztőit tájékoztatni, azaz a Dolphinnak szólniuk kell.

A fejlesztők viszont ellenkérelemmel élhetnek, ha úgy gondolják, hogy az emulátor NEM sérti meg a DMCA-t. Ha így döntenek, a japán cégnek kb. két hete van arra, hogy beperelje a Dolphin készítőit. Ha nem tesz így, a Dolphinnak esélye van arra, hogy a Steamen ismét felbukkanjon. Vajon lesz annyira tökös (és elvetemült) a Nintendo, hogy perre vigye az ügyet?

Korábban a Sony a Bleem! és a Connectix ellen pereskedett, és mindkét esetben az az eredmény született, hogy a PlayStaion BIOSának és firmware-ének használatával sem sértették meg az emulátorok a szerzői jogokat. „A Dolphin emulátor úgy működik, hogy a Nintendo engedélye nélkül beépíti ezeket a kriptográfiai kulcsokat, és a ROM-okat a futási időben vagy közvetlenül a futás előtt visszafejti. Így a Dolphin emulátor használata jogellenesen kioldalaz egy olyan technológiai intézkedés elől, amely hatékonyan szabályozza a szerzői jogi törvény alapján védett műhöz való hozzáférést,” írja a DMCA-levél.

Na akkor még egyszer, hogy a hátul ülő agysejtek is felfogják. Ha egy játék lemeze megvan, akkor jogunk van arra, hogy abból biztonsági másolatot készítsünk. Így ha PC-n futtatnánk a játékot, akkor azzal nem kalózkodunk, nem sértjük meg a Nintendo szellemi tulajdoni jogait, és úgy általában véve nem követünk el bűncselekményt. Ezt kellene a japán cégnek felfognia. Nem minden emuláció káros.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu