Az Xbox Series nem követheti az Xbox One útját

A Microsoftnak át kell gondolnia, hogy miképp gondolkodik a konzoljáról.

 

Az Xbox One a megjelenése előtt elásta magát, amikor legalább 24 óránként internetkapcsolatot igénylő konzolként jelentette be a Microsoft (és Phil Spencer elődje, Don Mattrick elég pofátlanul kimondta, hogy akinek nincs internete, vegyen Xbox 360-at…), az árat megemelő Kinect is kötelezően a csomag részévé tették, továbbá a használt játékok megakadályozásában is gondolkodtak. A Sony mindezt kihasználva letarolta a konzolgenerációt a PlayStation 4-gyel. Azóta a Microsoft kinyitotta a pénztárcáját, és rengeteg stúdiót vonzott be az Xbox Game Studiosba.

A jelenlegi konzolgeneráció elejét a készlethiány jellemezte mind a Sony, mind a Microsoft térfelén. A Sony jobb rajtot vett az eladásokkal, és ebben segítségére voltak a játékok is (Marvel’s Spider-Man: Miles Morales, Demon’s Souls Remake…). Az Xbox Series viszont nem tudott ilyen mértékű „bevonzást” elérni. A Microsoft azóta erősen az Xbox Game Passra támaszkodik, de ez a szolgáltatás önmagában nem biztos, hogy elegendő lesz az érdeklődés felkeltéséhez.

A Microsoftnak is kellenek az exkluzív címek, és ezért vásárolt be jelentősen (és az Activision Blizzardot is ezért akarja 68,7 milliárd dollárért megszerezni, de ezért cserébe tíz évig multiplatformnak kell a Call of Duty-nak maradnia), és így jutott a birtokába a Bethesda és az alá tartozó összes IP és kiadó is. Ám eddig például a Halo Infinite vagy a Redfall nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit a redmondi cég elvárt tőlük, és ezek nem lesznek killer appok (ez a kifejezés nem is nagyon illik a Microsofthoz, mert a játékai PC-re is megjelennek).

A kisebb játékok, mint például a Pentiment vagy a Grounded az Obsidiantól jó értékeléseket kapnak, de ezek nem olyan méretű alkotások mint például a God of War: Ragnarök a Sony Santa Monicától, esetleg a Horizon II: Forbidden West a Guerrilla Gamestől. Most minden szempáros a Starfieldre szegeződik; ez lesz Todd Howard új játéka, de ez az egy játék önmagában nem elegendő. Az Avowed, a Fable reboot, a Senua’s Saga: Hellblade II is készül, de ezeknek is remekelniük kell.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu