TESZT – Űrgárdisták, káosz, változatos fegyverek, hentelés. Minden, amiről a Warhammer 40000 híres egy pixeles grafikájú, de meglepően élvezetes FPS játékban.

Bűnös élvezet, bűnös élvezet. Mintha egy inkvizítor dübörgött volna a fejemben. Ez volt ugyanis az első dolog, ami eszembe jutott, amikor belecsaptam a hentelésbe a Boltgunban. Ahogy elindult a pixeles, minimális animációt tartalmazó intro és a küldetésünk részleteit ismertető inkvizítor mondanivalója szavanként feltűnt a képernyő alján régi idők klasszikus játékai elevenedtek fel lelki szemeim előtt. Azok az idők, amikor a történet és a csavarok többet számítottak, mint a technikai korlátok által meglehetősen korlátozott grafikai megoldások. Ráadásként, amikor az eligazításban szóba került a klasszikus WH40K: Space Marine third person shooterében megismert Pszichikai Korbács nevű fegyver és megalkotója Drogan inkvizítor már tudtam, hogy ez szerelem első látásra, mert bevallottan imádom a jó crossovereket.

Boltgun

Mielőtt belekezdenénk a játék leírásába bevezetőként érdemes egy pár szót ejteni a Warhammer 40 000 grimdark világának ikonikus fegyveréről a címben is szereplő boltgunról, vagy közismertebb nevén bolterről. A magyarra nehezen lefordítható nevű, 19 milliméteres (0,75 inches) fegyver a háttértörténet szerint rakétameghajtású lövedékeket lő ki. Némileg ellentmond fizikai ismereteinknek az a tény, hogy a leírások szerint visszarúgása akkora, hogy egy átlagember nem, mindössze a szuperhumán, két és fél méter magas űrgárdisták képesek kezelni. Ráadásul ahogy a 40K háttérvilága fejlődött a szabvány bolter mellett megjelentek, a bolt rifle, az auto boltgun, a bolt carbine, a stalker bolt rifle és társaik. Ez utóbbiak pontos magyar elnevezésére kézifegyvermániás hadtörténész 40K rajongóként SEM vállalkozom.

Visszatérés a Graiára

Visszatérve a Boltgunhoz a játék visszavisz minket a fent már említett Space Marine-ben megismert   Graia kohóvilágára, ahova az inkvizíció elküldi az Ultragárdista rend egyik elit alakulatát, a veterán első század legjobb lövészeiből verbuvált Sternguard egyik öt fős raját. Sajnos a leszállás ismeretlen okból becsapódássá változik, és a leszállóegységben rajtunk kívül mindenki meghal. Mindössze ez a kissé egyszerű és átlátszó megoldás magyarázza miért kell egyedül nekivágnunk a káosz által megfertőzött területek megtisztításának. Jó darabig hű társunk, a címadó boltgun lesz az egyetlen fegyverünk. Az első ellenfeleink a káoszhívő kultisták, és a 40k univerzumának legismertebb fegyvere itt végre hírnevéhez méltóan teljesít. One shot, one kill. Igaz a pixelek miatt kicsit nehezebb célozni, de a puhatestű kultisták úgy hullottak még hard nehézségi fokon is, ahogy kell. Ja mert persze ahhoz nem voltam elég bátor, hogy azt a végső élményt ígérő „Exterminatus”-ra állítsam. Azért a mazochizmusnak is van határa. Az első pálya, mélység fölé lógó fémszerkezetein azután többször sikerült egy elvétett ugrás után a mélybe vetnem magamat és kezdhettem újra elölről a pályát.

Irányítás és grafika

Jut is eszembe irányítás. A klasszikus WASD mellett, a Boltgunban nincs „kikukucskálás” QE-vel, vagy lefekvés (crouch), sőt jobb klikkre „fegyver behúzás” sincs. Van ellenben sprint SHIFT-tel és az akadályok felett átugrás SPACE-el. Nos a kettő kombinációja a hozzám hasonló noob FPS játékost számtalan kellemetlen helyzetbe hozza, a lezuhanásokon kívül is. Kitűnő hangulati elem, hogy a V megnyomásakor karakterünk egy-két odaillő idézettel színesíti a játékot, sőt ha egy ideig nem csinálunk semmit előveszi az Adeptus Astartes kódexet és lapozgatni kezdi. Persze nem én lennék, ha hosszabb sorozatok után reflexből végrehajtott taktikai tárcsere esetén (az R gomb helyett) nem a V-t nyomnám meg, és űrgárdistám így egy üres fegyverrel a kezében mondott hálát az Istencsászárnak, vagy éppen átkozta meg utolsó szavaival a rátámadó káosz lényeket, ahelyett hogy lőtte volna őket. Szóval az irányítás klasszikus.

A grafika ahogy mondtam pixeles, de a kezdeti nehézségek után az embernek rááll a szeme és élvezi a döccenő vagy szaggatás nélküli, stabil FPS-en futó véres hentelést. Ez utóbbit annyira komolyan vették az alkotók, hogy több esetben sikerült a felrobbantott, vagy lemészárolt ellenfelek darabjait arrébb lőnöm, vagy rúgnom. Egyetlen közelharci fegyverünk, a valamiért bal kézben tartott lánckard, nagyobb ellenfelek ellen nem igazán hatásos, de rendkívül látványos ahogy kaszaboljuk vele őket. Igaz eközben a többiek oldalról és hátulról meg minket darálnak. Szóval a Boltgun abszolút hozza a DOOM, a Quake és kortársaik feelingjét. Emiatt el is nevezték boomer shooternek, amit X generációsként kissé sértőnek érzek.

Vér, fegyverek, hentelés – Kóla, puska, sültkrumpli 40000 módra

Visszatérve a játékmenetre nagyobb távolságokra a grafika miatt kicsit nehéz lőni, igaz a bolter (és a későbbi fegyverek) sem mesterlövész puskák. Viszont szükségünk lesz arra, hogy távolabbra is lövöldözzünk, mert ahogy az egyre erősebb ellenfelek megjelennek, úgy válik egyre veszélyesebbé közel engedni őket. És a játékban, hála a basic grafikának óriási választékban érkeznek kaotikus ellenfeleink. A többféle felszerelésű kultistán kívül (narancssárga plasma gun halálos!) végre egy játékon belül több káoszisten is tiszteletét teszi. A Space Marine-ben Khorne hívőivel találkoztunk, most Tzeentch, a változások ura, és a klasszikus ellenfél Nurgle járványisten teremtményei nehezítik a dolgunkat. A terepasztalról jól ismert lángszórós Flamer-eket, a két kisebb kék szörnyre széteső rózsaszín rémek (pink horror), a járvány varangyok mellett, a kicsi, ugráló és idegesítő nurglingek is megjelennek. Ja, a káosz űrgárdistákat és nehéz páncélos terminátor verzióikat nem is említettem. És ha már a terepasztalos párhuzamok. Az apotekáriusok jelével, a piros szárnyas hélixszel jelölt életerő mellett legalább olyan fontos a figurás játékból ismert „megvetés páncél”, amely az armor of contempt Boltgunbeli megfelelője.  Ezt kicsi pajzsok formájában tudjuk felvenni.

Persze egy ilyen játék sava-borsa maga a fegyverarzenál. Nos a játék alkotóinak itt sem kell szégyenkezniük. Az alap bolter mellé hamarosan csatlakozik a shotgun, amely pontosan azt tudja, amit egy hasonló fegyvernek tudnia kell. A második arénában található plazma puska (plasma gun) után szépen lassan érkeznek az egzotikusabb és brutálisabb eszközök ahogy haladunk előre a szinteken. A gránátvető (vengeance launcher) ismerős a sokat emlegetett Space Marine-ből, a klasszikus olvasztópuska (Meltagun), és a nehéz bolter mellé olyan viszonylag új fegyverek sorakoznak fel, mint a gravitációs ágyú (grav cannon), vagy a Volkite Caliver lézervetője.

Labirintuszserű pályák

A játék lelke a bolyongás és küzdelem a labirintus szerű pályákon, ahol nemcsak a tovább haladáshoz elengedhetetlenül fontos kulcsokat, hanem titkokat is találhatunk. A 3 dimenzió összes előnyét kihasználó pályákon kedvünkre brusztolhatunk, sőt sprintelve el is tudunk tűnni a legtöbb veszélyes helyzet elől, hogy aztán egy lépcsőn felmászva, felülről gránátokat dobálva, biztos távolságból ritkíthassuk az utánuk törtető démon hordát. Erre különösen a pályák végén található arénákban lesz szükségünk, ahol válogatott ellenfelek várnak ránk. Szóval semmi kifejezett újdonság, csak a bevált recept, de az a maximumra hangolva!  Kár hogy csak egyedül lehet játszani.

-UrsaMaior-

Kiadó: Focus Entertainment

Fejlesztő: Auroch Digital

Stílus: First Person Shooter

Megjelenés: 2023. május 23.