Marvel’s Spider-Man 2: dupla méretű világ és karakterváltás

New York városának Brooklyn és Queens körzete is ott lesz az Insomniac Games kurrens-gen Pókember-játékában.

 

Bryan Intihar, az Insomniac Games kreatív igazgatója, továbbá Ryan Smith, a Marvel’s Spider-Man 2 rendezője meglepő módon nem egy nyugati publikációnak (pl. EDGE, Game Informer) adott interjút, hanem a japán Famitsunak árult el két fontos részletet arról a játékról, amit Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója kompromisszumoktól mentesnek nevezett. (Ez a gondolat abban az értelemben véve is jogos, mert a Marvel’s Spider-Man PlayStation 4-re készült, míg a PlayStation 5 nyitócímei között a Marvel-‘s Spider-Man: Miles Morales cross-gen volt, így PS4-re is megjelent, emiatt a stúdiónak vissza kellett fognia az elképzeléseket.)

„Ezúttal Queensszel és Brooklynnal bővítettünk, így a világ mérete a játékban nagyjából kétszer nagyobb, mint az előző címeké. Mivel ez a két régió valamivel kisebb és lakott, azt hiszem, másnak fogjátok találni őket, mint Manhattant. Készítettünk néhány váratlan helyzetet, amit eddig még nem csináltunk, például egy csatát a folyón a két városrész között. Remélem, hogy várni fogjátok őket,” mondta a városbővítéssel kapcsolatban Intihar.

Smith megerősítette, hogy Peter Parker és Miles Morales között szabadon válthatunk, miközben a játék nyílt világát felfedezzük, így a játék címében a kettes szám nem csak azt jelenti, hogy teljes értékű folytatásról van szó, hanem azt is, hogy két Pókember lesz: „Vannak olyan dolgok, amelyek a tartalomtól függően kizárólag egy adott karakterre vonatkoznak, de olyan tartalmakkal is készülünk, ahol rajtad múlik, hogy melyik karakterrel játszod. Bár mindketten Pókemberek, és van bennük néhány közös dolog, Miles gyorsabb Peternél, és mindkettőjüknek megvannak a saját furcsaságai, így reméljük, hogy kiválaszthatod a kedvenc karakteredet.”

A Marvel’s Spider-Man 2 hivatalosan ősszel fog megjelenni PlayStation 5-re, de hallottunk már pletykákat, miszerint szeptemberben fog elrajtolni a Sony konzolján. A PC-s verzióra Ryan korábbi kommentje alapján 2-3 évet is várnunk kell (ez az időtartam a nemrég bejelentett Ratchet & Clank: Rift Apartra is vonatkozik).

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu