Hatperces álló ovációval ünnepelték az Asteroid Cityt Cannes-ban

MOZI HÍREK – Köztudott, hogy a napjaink egyik legeredetibb szerzői filmesének tartott Wes Anderson szívesen megy a cannes-i fesztiválra, mert olyan, mintha hazaérkezne. Az európai közönség igazán értékeli a stílusát, ahogyan ezt az új Anderson-film, az Asteroid City díszbemutatója is bizonyította. Amikor összecsukódott a függöny, a közönség hat percig állva tapsolt, a rendezőt és a szereplőgárdát ünnepelve.

 

A film műfajilag nehezen behatárolható, első ránézésre drámai sci-fi vígjáték. Valamikor az ötvenes évek közepén egy amerikai sivatagi városkában, amely a mellette található aszteroidakráterről híres, ifjú feltalálókat ünnepel a hadsereg és a csillagászok közössége; ám mégsem ez lesz a fő attrakció, hanem az, hogy leszáll egy űrhajó egy idegen lénnyel a fedélzetén. Az esemény döntő fordulatot jelent mindenki életében. A néző mindeközben betekintést nyerhet egy színtársulat lázas működésébe, éppen az Asteroid City című darabot próbálják a városkában, amelyet az ufó miatt lezárt a hadsereg.

A RottenTomatoes kritikai portálon 82 százalékon álló film ismét azokról a dolgokról szól, amelyek Andersont leginkább foglalkoztatják: milyen, amikor megvalósul a lehetetlen, hogyan dolgozható fel, ha valaki szülő, és ha valaki gyászol, és miért jó, ha álmodozunk, amikor felfelé tekintünk a csillagos égre. Az egyik vélemény szerint az Asteroid City, bár a szerző egyik legszórakoztatóbb és legkönnyebben fogyasztható darabja, nem fog új híveket szerezni Andersonnak, ám a meglévőket megerősíti hitükben, mert a forgatókönyvíró-rendező legkiérleltebb, legkidolgozottabb munkája. Méltó spirituális utódja leginkább magasztalt művének, A Grand Budapest Hotelnek, amely 5 Oscar-jelölést kapott. Az IndieWire azt is megjegyzi, hogy az Asteroid City talán Anderson legmegrendítőbb darabja.

Egy Cannes-ból tudósító kritikus szarkasztikus megjegyzése szerint az Asteroid City más tekintetben majdnem olyan, mintha Anderson a hollywoodi A-listás sztárok telefonkönyvét szerette volna vászonra vinni, hiszen Tom Hankstől Scarlett Johanssonon át Willim Dafoe-ig annyi híres színész bukkan fel a filmben, hogy névsoruk alig fér bele a végefőcímbe.

(Asteroid City – hazai bemutató: 2023. június 15.)

Forrás: UIP Dunafilm

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu