The Outer Worlds 2: nem lesz könnyű dolga a humorral

Mivel az első részben is emlékezetes humorral futhattunk össze, a folytatás számára magas a léc.

A sztori egyes részei, az utalások, illetve a környezeten keresztül is poénos tudott lenni „a nem-Fallout”, amin a Fallout két vezéregyénisége dolgozott. Az első The Outer Worlds alapjában véve a sci-fi műfaj eőtt tiszteleg, és a világa, a Halcyon naprendszer is sok helyről merített. Firefly, Futurama, Rick and Morty, Star Wars, de magából a Falloutból is átvett egy-két elképzelést, nem beszélve a sok burkolt utalásról. A folytatásnak tovább kellene folytatni a sci-fi hivatkozásokat, mert a műfajban rengeteg dolog történt az első rész megjelenése óta, és ha az Obsidian Entertainment, a játék fejlesztői figyelemmel követték az eseményeket, a The Outer Worlds 2-n ezt érzékelhetjük majd.

A „buta végigjátszás”, ami a Falloutban is jelen volt (pláne az Obsidian által fejlesztett Fallout: New Vegasban), ne maradjon ki. Ez a kifejezés a korai Fallout részek óta van jelen, és azt jelenti, hogy karakterünk bizonyos képességei eléggé alacsonyak, és így bizonyos dialógusok megnyílnak, nem egyszer poénos eredményekhez vezetve. Az új helyszínek a The Outer Worlds 2-ben további lehetőségeket biztosíthatnak a humorban, és így tény, hogy új karakterek és frakciók is jönni fognak, az első rész kedvenceinek is érdemes lenne visszatérni pláne akkor, ha belegondolunk, hogy a The Outer Worlds környezete igazán depresszív tud lenni, és emiatt van kiemelt szerepe a karakterek humorának, és ezért a karakterek teljesítménye a folytatásban magas szintet kell, hogy megüssenek.

A tudományos fegyverek is hasonló törődést kell, hogy kapjanak. A The Outer Worldsben nem voltak erősek, de a szórakoztató és poénos hatásuk miatt egy-két vicces pillanatot mindenféleképpen okoztak a játékosoknak. Ezt sem hagyhatja figyelmen kívül az Obsidian, akik tehát eléggé magasra tették a lécet az első résszel. Még nem tudjuk, hogy a The Outer Worlds 2 magasabbra tudja-e emelni azt.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu