100-as szint hardcore-on a Diablo IV-ben… de a szerver közbeszólt! [VIDEO]

A karakter ugyanis egy külső hiba következtében egy digitális temetőbe vonult…

 

Májusban már írtunk arról, hogy az Activision Blizzard egy olyan versenyt hirdetett, ami az első ezer játékosig, de legkésőbb szeptember elsejéig tart. A feladat: hardcore módon jussunk el a karakterünkkel, majd a Twitteren taggeljük be a Diablo fiókját bizonyítékkal (screenshot, videó, ilyesmi), amin a Battle.net-azonosítónk látható a karakterrel. Akinek például káromkodás van az azonosítóban, kizárja magát. Az első ezer játékos feljut egy Lilith-szoborra, amiről még mindig nem tudjuk, hogy mekkora lesz, hol találhatjuk meg, és meddig lesz megtekinthető. Talán az őszi BlizzConon láthatjuk pár napig, aztán megy egy raktárba, ugyanis sajnos ezt kinézzük a kiadóból (ami addigra talán a Microsofthoz tartozhat, ugyanis a redmondi cég tavaly már felajánlott egy 68,7 millárd dolláros összeget a felvásárlásért).

A Twitchen gyakran közvetítő Souaib Hanaf, azaz cArn volt, aki megnyerte a versenyt, ugyanis ő volt az első, aki a Diablo IV-ben elérte hardcore-on a 100-as szintet, és ezzel biztosan ott lesz a Lilith-szobron (mivel a játékosoktól nem várja el a kiadó, hogy játsszák végig a játékot). Ehhez nyolcvankét órát ölt az Activision Blizzard termékébe, ami eléggé komoly adat, ha belegondolunk, hogy korai hozzáférésben június elseje óta játszható az új Diablo, aminek június 6-án volt a bolti megjelenése (és már írtunk arról, hogy a leggyorsabban fogyó Blizzard-játék lett, ám nem közöltek konkrét számokat!).

Ám cArn is áldozata a pofátlan, a játékmegőrzést egyáltalán nem biztosító élő szolgáltatású, live service modellnek. A Diablo IV mind az öt platformon (PlayStation 5, Xbox Series, PC, PlayStation 4. Xbox One) szerverkapcsolatot igényel. cArnnak pechje volt. Az utolsó bossfight felé tartott, amikor hirtelen a játék ledobta a szerverről. Erre ő újraindította a játékot, és ahogy erről más esetekben is beszámoltunk, karaktere meghalt eközben. Ez a hardcore mód kihívása: permadeath van. Egyszer meghalunk, és kezdhetjük újra.

De amikor nem a játékos tehet róla (nem trükközik, hogy alacsony HP-n kilép, hogy újraindítsa…), akkor a játék nemes egyszerűséggel kib_szott vele…

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)