Új Gears (of War) készül az Outriders fejlesztőinél?

Állítólag a Microsoft ismét összeállhatott a People Can Fly-jal, hogy az Xbox 360 egyik vezető franchise-a új részt kapjon.

 

A történelem megismétli önmagát. Tíz évvel ezelőtt az Epic Games épp ezzel a lengyel stúdióval közösen hozta létre a Gears of War: Judgmentet Xbox 360-ra (és ezt megelőzőleg 2007-ben az első rész PC portját is ők hozták össze), úgyhogy a People Can Fly-nak már van tapasztalata a redmondiak egyik korábbi nagy IP-jével. Most itt van egy lengyel nyelvű sajtóközlemény, ami arról beszél, hogy a stúdió megállapodást kötött a Microsofttal, hogy a Project Maverick kódnevű játékot az amerikai cég adja ki, és nem hülyeség kapásból a manapság már csak Gearsként nevezett IP-re gondolni…

2021-ben jelent meg az Outriders (na, mikor hal meg a Square Enix ezen élő szolgáltatású, live service játéka…?), és ebben a People Can Fly több Gears-elemet is felhasznált, így például a fedezékrendszer egy az egyben át lett onnan emelve. Csakhogy a lengyelek még mindig nem kapnak jogdíjat a játékból, így a Project Maverick költségvetését a Microsoft biztosítja majd: „A Játék előállítását a Társaság a Kiadó szellemi tulajdonjogain alapuló bérmunka-modellben végzi, és a Kiadó teljes mértékben finanszírozza, amint a Társaság a Játék előállításának a gyártási folyamat részeként szerződött kulcsfontosságú szakaszait (mérföldköveket) teljesíti. A Kiadó teljes költségvetése a játék előállítására 30-50 millió dollárt tesz ki,” írja a közlemény.

A dokumentum nem említi meg a Gears of Wart, de a lengyel cég történetét látva ez lenne a leglogikusabb, hiszen a Gears legutoljára három és fél éve képviseltette magát, de akkor is csak egy XCOM-féle taktikai spinoffal, a Gears Tacticsszal (ezt a Splash Damage hozta létre), míg a legutóbbi fő rész, a Gears 5 2019 októberében jelent meg a The Coalitiontől, akikről pletyka formájában annyit hallottunk, hogy a kis mellékprojektjeik mind törölve lettek, hogy újra az Unreal Engine 5-öt használó Gears 6-ra koncentráljon a Vancouverben található stúdió.

Ja, és mivel a People Can Fly rövid ideig Epic Games Poland néven futott, az Unreal Engine-ben kifejezetten jártas csapatról van szó, így nekik kapóra jönne az UE5 használata.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu