FILMKRITIKA – Lizzy Caplan és Antony Starr hitelesen idézik meg a valódi „rettenetes szülők” képét (Jean Cocteau után szabadon) ebben a lassan induló, néhol összecsapottan ható, mégis történetmesélésben és félelemkeltésben ügyesen mozgó horrorfilmjében. Bár A félelem fészke sokszor brillírozik ijesztgetések és remek horrorhangulat terén, a zavaros cselekmény és a vágások miatt sajnos nem tudja maximálisan kiaknázni őrült koncepcióját.

A félelem fészke körüli felhajtás 2018-ban kezdődött, amikor Chris Thomas Devlin (2022-es „Texasi láncfűrészes mészárlás”) forgatókönyve felbukkant a The Black Listben, amely azon legnépszerűbb forgatókönyvek éves felmérése, melyekből még nem készült film. Egyre izgalmasabb tűnt a projekt, miután a film sztárjai Lizzy Caplan („Végzetes vonzerő”, „Castle Rock”) és Antony Starr („A fiúk”) is csatlakoztak hozzá. Az izgalmas forgatókönyvvel és a nagyágyúkkal A félelem fészke biztos sikerként tűnt. Viszont sajnos valami a vágószobában nagyon félrement…

Petert mindenütt zaklatják, az iskolában és otthon sem jobb a helyzet

A félelem fészke a nyolcéves Peter (Woody Norman), egy félénk gyerek történetét követi, akit gyakran zaklatnak az iskolában, és nehezen talál barátokat. Peter otthoni helyzete sem sokkal jobb, mivel túlzottan óvó szülei (Caplan és Starr) szigorú szabályokat szabnak, melyekkel állandóan nyúzzák a szerencsétlen gyereket, aki alapvetően csak jól szeretne érezni magát a bőrében és arra vágyik, hogy a szülei szeressék és büszkék legyenek rá. A film cselekménye egy egyhetes visszaszámlálással kezdődik Halloweenig, majd hamar kiderül, hogy Peter nem vehet részt az USA-ban megszokott „csokit vagy csalunk” gyermeki rituáléban. Peter helyzete az iskolában javul, amikor megismerkedik egy helyettesítő tanárnővel, Miss Devine-nel (Cleopatra Coleman). Otthon azonban Peter alaposan kihúzza a gyufát a szüleinél, miután elmondja nekik, hogy furcsa kaparászó és kopogó hangokat hallott a hálószobája falán belül.

Ahogy telnek a napok és közeledik a Halloween, a falban rejtőzködő valami sötét titkokat kezd suttogni Peter fülébe. Eközben a fiú szülei fokozzák a büntetést, melyet Peterre szabnak ki, amiért állítólag hazudott a hallott zajokról. A szülők nyilvánvalóan titkolnak valamit, hiszen a film kezdete óta furcsa dolgok történnek a házban. A félelem fészke mégis a végsőkig fenntartja a rejtélyt – több-kevesebb sikerrel.

Játék a horrorklisékkel és az idegeinkkel

Minden egyes nyom a falon belüli hanggal kapcsolatban közelebb viszi a nézőt ahhoz, hogy rájöjjön, mi történik. Ráadásul, mivel A félelem fészke a jól ismert horrorklisékkel játszadozik, a műfaj rajongói elég hamar összerakják magukban, hogy mire megy ki a játék és milyen sötét titkok lappanganak a csak a film elején szimpatikusnak tűnő házaspár múltjában és jelenében. Ahogy fokozatosan (és kicsit lassan…) fedezzük fel a borzalmas titkokat, a film átmegy egyfajta várakozásba, ahogy várjuk a borzalmas káoszt, amit ‘A félelem fészke’ elszabadít. Sajnos, bár a dolgok a véghajrában ízletesen őrültté válnak, az utazást megzavarja néhány kreatív döntés.

A rövid, 98 perces játékidő ellenére A félelem fészke túl sok párhuzamos mellékszállal próbál foglalkozni. Miközben Peter és szülei kapcsolata a fő mozgatórugója a történetnek, azt is láthatjuk, ahogy a fiú kötődik a tanárához és szembeszáll a zsarnokokkal. Mindeközben a hang a falban egyre inkább jelen van, ahogy fogy az idő Halloweenig. Emellett egy egészen más rejtély is felmerül egy négy évvel korábban eltűnt lányról, akinek eltűnése magyarázatot adhat Peter szüleinek megszállottságára a biztonsága és engedelmessége iránt.

Mindezek a szálak összekapcsolódnak a befejezésben, de nincs elég hely ahhoz, hogy mindent a felszínen túl sok minden kiderüljön. Ehelyett gyakran úgy érezzük, hogy A félelem fészke úgy ugrik át új jelenetekre, hogy nem hagy elég időt az előzőnek. A film néhány pillanata közötti koherencia hiányát csak súlyosbítja, hogy néhány kulcsfontosságú esemény a képernyőn kívül történik. Mintha egész jeleneteket hagytak volna a vágószobában, ami nehezen indokolható, tekintve, hogy a történet milyen gyorsan eljut a stáblistáig.

Jean Cocteau is elismerően csettintene eme „Rettenetes szülők” láttán

A félelem fészke mélypontjain Caplan és Starr a hátukon viszik a filmet. A két sztár tökéletesen megértette a forgatókönyvet, és a szülők szerepét olyan szorongatóan kétértelműen játsszák, ami minden jelenetet feldob, amelyben megjelennek. Így amikor A félelem fészke rejtélye nehezen tudja lekötni a nézőket, Caplan és Starr ott van, az őszinte szeretet és a kíméletlen tekintély keverékével. A duó nélkül nehezebb lenne eljutni a befejezésig. Kár érte, mert A félelem fészke harmadik felvonása pont olyan, mint amilyennek egy, a szó minden értelmében „vérbeli” horrorfilmnek lennie kell. A Castle Rock sorozatban a fiatal Tortúra szerepében is brillírozó Lizzy Caplan itt kifejezetten megcsillogtatja a tudását, talán napjaink agyonhype-olt dívái helyett őt is foglalkoztathatnák többet blockbuster filmekben.

Bár egy horrorfilm akkor a legjobb, ha van mondanivalója, az emberek azért is keresik ezt a fajta szórakozást, hogy egy biztonságos térben, a moziszékben féljenek. Van valami magával ragadó abban az adrenalinlöketben, ami egy ijesztő film nézése közben érzünk a sötét moziban. Szerencsére ez az élvezet A félelem fészke esetében is megmarad, ugyanis amint a film leveszi a lábát a dramaturgiai fékről, ugyanabból az elborult, őrült energiából táplálkozik, mint ami olyan filmeket tett sikeressé, mint a Barbár, és a közönség lába alól kihúzza a szőnyeget, maximális fokozatra kapcsolva az igazi horrorélményt.

Technikai téren még lett volna munka vele

Technikai szempontból A félelem fészke filmben még lehetett volna javítani, különösen a harmadik felvonásban használt, kissé ügyetlennek tűnő vizuális effektek terén. A CGI árnyékok és bizonyos rémalkotások inkonzisztens és nem mindig meggyőző megjelenítése ronthatja a nézők élményét, noha a film általános félelemkeltése hibátlan. Nagyobb figyelem a produkciós tervezésre lehetővé tehette volna, hogy a film tovább éljen bennünk, még a moziból való távozásunk után is.

-BadSector-